Mivel, a hétvégén megint írhatnékom volt, és sikerült papírra, vagy inkább wordbe vetnem az ötletem és még elfogadható is, így úgy döntöttem, hogy felrakom ide is. Aki elolvassa kérem az kommenteljen:)
Pokolba Veled!
Nem volt más ez az éjszaka sem, mint a többi. Újabb party, egy másik felkapott szórakozóhelyen a haverokkal. Kis pia, kis drog. Be voltak tépve mind, kivéve Keirah-t. Ő most valahogy nem akart repülni, jó volt neki két lábbal a földön is. Valamitől – nem tudta volna megmondani, hogy mitől – rossz érzése volt. Olyan hirtelen jövő meghatározhatatlan rossz érzés kerítette hatalmába, mikor elszökött otthonról. Talán nem kellene ezt csinálnia. Áh, ez badarság! Ez az egész rossz érzés butaság – gondolta magában. Bár, ma este nem szívott be, a piát azért nem vetette meg. Mit árthat egy kis narancslikőr és néhány koktél? Hisz nem volt sok. Viszont épp elég.
110 km/h-val téptek az úton. Hat fiatal egy kocsiban. Ez már önmagában is megszegte a szabályt az ötszemélyes autóra nézve. Akkor meg már mindegy volt, hogy egy áthágott szabállyal több vagy kevesebb. Lassítani? Minek? Úgysem lesz gond – gondolták Ők. Viszont az ördög nem alszik.
Na, szóval téptek az autóúton, már szinte hétköznapi értelemben is repültek. Nem hétköznapiban meg pláne! Az autó kerekei halkan suhantak az úton, a kilométeróra hangtalanul tört egyre feljebb. A leengedett ablakokon friss, hűvös levegő áramlott be, a zenelejátszó pedig csak úgy bömbölt. Néha-néha a kocsit megdobta egy-egy kő és ilyenkor becsúszott egy S, az amúgy egyenes útba. Erre rendszerint egy „Váó!” volt a reakció a fiatalok részéről. Szinte már azzal sem voltak tisztában, hogy hol is voltak, de jól érezték magukat. Viszont minden jónak vége szakad egyszer.
Már jócskán 110 felett járt a mutató. Iszonyúan gyorsan hajtottak az egyenes úton, viszont minden egyenesnek vége van egyszer. Ennek itt volt. Nem vették észre a hirtelen kanyart. Éles volt és csak úgy a semmiből tűnt elő. A sofőr ijedten kiáltott fel és eszeveszett módon taposta a féket, de akkor már késő volt. Az autó túl gyors volt ahhoz, hogy a kanyarig lelassítson és be tudják venni azt. Hiába látták a veszélyt, megállíthatatlanul közeledtek felé. A legrosszabb talán az volt, hogy semmit sem tehettek.
Az autó megállás nélkül száguldott a kanyar felé. A másodpercek, percek megnyúltak Keirah számára, aki elfehéredett arccal nézett kifelé a szélvédőn. Elől ült, a sofőr mellett, az anyósülésen. Jól látta a kanyart. Bár ne látta volna! Sikítani akart, de nem tudott. Egy hang nem sok, de annyi sem jött ki a torkán. Összeszedte magát és megpróbált megszólalni, de csak egy elgyötört nyögés hagyta el az ajkait. Próbált megnyugodni, de nem tudott. Az egész élete lepörgött előtte, az emlékek hullámokban törtek rá. Érezte, hogy most már bármit is tesz, úgyis mindegy. Utolsó erejével még lehunyta a szemét. Pontosan tudta, hogy nem fogja újra kinyitni.
Az autó hatalmas csattanással ment neki a fának. Az autó eleje felgyűrődött, a fa behatolt egészen a műszerfalig. Az ütközéstől a hátul ülő fiatalok közül kettő előre esett, míg a másik kettő erősen nekiesett az előtte lévő ülésnek. A légszákok nem nyíltak ki, az első két ülés környékét és a műszerfalat mindenfelé a szélvédő üvegének szilánkjai borították. Viszont a kocsiban csak három ember volt.
Keirah kirepült az autóból és a fa mellett kötött ki. Testét igen könnyűnek érezte, mintha nem is ember lenne. Nem érzett sem fájdalmat, sem mást. Egyszerűen olyan volt, mintha nem is lenne. Egyszer csak egy hangot hallott a feje fölül.
- Hé, kislány, ideje lenne rám figyelned! – mondta türelmetlenül a női hang. Keirah kinyitotta a szemét, majd felnézett a felette álló nőre. – Gyere, segítek felállni. – ajánlotta, majd felé nyújtotta a kezét. Keirah belekapaszkodott a kézbe és könnyedén felállt, miközben megint rátört az a rettenetes érzés. A kéz – ami segített neki felállni – rettenetesen meleg volt, szinte égetett.
- Áú! – kapott a kezéhez Keirah.
- Bocs, néha előfordul. – rántotta meg a vállát a nő.
- Mi történt? – kérdezte értetlenül Keirah.
- Meghaltál. – mondta könnyedén a nő.
- Mi? – kérdezett vissza Keirah egy grimasszal az arcán. – Ne szórakozzon velem! – ordította magából kikelve.
- Nézd meg magad, ha nem hiszed el. – vonta meg ismételten a vállát a nő és a lány háta mögé mutatott. Keirah megfordult és saját magát látta. A feje és a teste több helyen is vérzett, nyitott szemei élettelenek voltak és rémület ült bennük még most is, kócos haja itt-ott az arcába lógott.
- Mondtam már, hogy ne szórakozzon velem! Ki a fene maga?! – ordított tovább Keirah.
- Ne ordíts kislány, a közkeletű tévedés, hogy ezzel felébreszted még a halottakat is. – válaszolgatott a nő egykedvűen.
- Nem hallotta? Azt kérdeztem, hogy ki maga! – csendesítette le magát Keirah, de az utolsó mondatot ismételten ordítva mondta.
- Kislány, az neked már mindegy, hogy ki vagyok én. Legyen elég annyi, hogy az vagyok, akivel életedben nem találkozol. – felelte mosolyogva. Közben Keirah jobban szemügyre vette magának a nőt. Fekete nadrág volt rajta, egy egyszerű piros felsővel. Vörös, egyenes haja volt és fekete szemei. Amin Keirah kissé megütközött az, az volt, hogy a nőn nem volt cipő.
- Maga rosszabb, mint az ördög! – mondta megvetően Keirah.
- Nem kislány, én maga az ördög vagyok. – suttogta megfontoltan a szavakat a nő.
- Az nem lehet. – sápadt el a lány. – Én nem halhattam meg! Egyszerűen nem! Az nem lehet! – ordította újra. – A barátaim… - csapott belé a felismerés, majd a kocsi felé rohant.
Ahogy benézett a kocsi ablakán, nem akarta elhinni, amit látott. Minden barátja ott feküdt, kisebb-nagyobb sérülésekkel, de egyikőjük sem mozogtt. Ők mind…mind…
- Nem élnek már. – súgta a fülébe a nő. – Minden hiába. Te sem élsz már. – mondta halkan és megfontoltam a szavakat. Keirah úgy érezte, hogy minden egyes szó újra és újra belemar a szívé és kiszakít belőle egy darabat. A fájdalom, amit érzett mérhetetlen volt.
- Miért? – kérdezte könnyes szemmel a lány.
- A Ti hibátok volt. – vonta meg a vállát az nő.
- Nem igaz! – kiáltott Keirah.
- Hazudj csak magadnak kislány, nekem csak annál jobb.
- Hagyj békén! Tűnj innen! – ordította Keirah majd megpróbálta ellökni a nőt, de azon kapta magát, hogy a keze átment a nőn és lényegében Ő maga is átesett rajta.
Hamar a földön találta magát. Ahelyett, hogy újra felállt volna és kiabálni, üvölteni, és toporzékolni kezdett volna, lassan kezdett beletörődni a történtekbe. Felhúzta a lábát és a kocsinak – vagy annak, ami megmaradt belőle – vetette a hátát. Egész testében remegett. Rázta a sírás, a felgyülemlett düh, az utálat, de legfőbbképp a tudat, hogy ezt Ők szúrták el. Igaza volt a nőnek, az Ő hibájuk volt és most halottak. Halottak mind a hatan. Úristen, hisz a szülei még csak arról sem tudnak, hogy nincs otthon! Azt hiszik, hogy otthon szundikál az ágyában.
- Nem, ez nem lehet! – nyögte még utoljára, majd ismételten elsötétült minden.
Keirah hullámzó mellkassal ébredt. A homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek, a pizsamája is teljesen elázott a verejtéktől. Szeméből patakzottak a könnyek, szíve hevesen vert és gyorsan szedte a levegőt. Minden egyes porcikája remegett. Gyorsan a kezéhez kapott, majd a lábához, majd megfogta az éjjeliszekrényen található tollat, de annyira remegett a keze, hogy elejtette.
- Élek. – nyögte halkan. – Igen, élek! – mondta ki végül kicsit biztosabban, majd felugrott, de remegő lábai nem bírták, így újra összeesett.
Lábait felhúzva ült az ágynak dőlve, pont úgy, ahogy álmában. Megkönnyebbültséget érzett. Szeméből patakzottak a könnyek és nem tudott megnyugodni. A szíve még mindig szabálytalanul kopogott a mellkasában, miközben néha még levegőt venni is elfelejtette. A szeme előtt összefolyt a világ, sőt nem is látott semmi a könnyektől. Egész testében rázkódott, miközben szorosan ölelte a lábait.
- Jó lecke volt, nagyon jó lecke. – mondta halkan és lassan. Senki más nem hallotta rajta kívül. Halkan suttogta bele az éjszakába. Érezte, ahogy a fáradtság átveszi a teste fölött hatalmat. Lassacskán álomba szenderült. Pontosan tudta, hogy holnaptól minden más lesz. Tisztában volt azzal, hogy ez egy figyelmeztetés volt. Az, hogy láthatta, hogy mi fog történni, ha így folytatja, az egy lehetőség, hogy ne kövesse el azt a végzetes hibát, ami a halálhoz vezethet. Ő élni akart ezzel a lehetőséggel.
Hát...Jó történet volt, igazán tanulságos és tényleg jó leceke egy ilyen lánynak, ha érted mire gondolok :D Az életben is lehetne több ilyen fiatal, aki még időben rájön mit tesz...
Katka :)
Nagyon tetszett huh megijedtem azt hittem tényleg meghaltak de szerencsére nem.
Huhh,hát erre most mit mondjak?:D
Tényleg,nagyon tanulságos történet.Megdöbbentő hogy mennyire az...
Na, akkor most válaszolok egyben:)
Katka: Igazad volt, olyan Katkás kommentár lett:D Amúgy köszi:) Amúgy meg én mindig értem, hogy mire gondolsz xD Tényleg lehetne több ilyen fiatal.
Dia: Köszi, örülök, hogy tetszett:) Hát igen, nem haltak meg, de ki tudja, lehet, hogy a lány ezek után nem hal meg, hisz Ő látta, hogy mi történhet, de ha például mai fejjel gondolkodsz, szerintem ha bármelyikünkhöz odajönne egyik barátja, hogy "ne csináld mert megálmodtam, hogy meghalsz" mind kiröhögnénk. Sajnos így van ez.
Edyna: Neked is köszi:) Amúgy örülök, hogy tanulságosnak találjátok:)