Ma Húsvét alkalmából bent voltunk az öregek otthonában mamával. Igazából nem lett volna kötelességem elmenni, de végül én is bementem úgy mint tavaly. Egy rokonunkat látogattuk meg én most láttam másodszorra, de egy nagyon kedves öreg néni. Már legutóbb is beszélgettem vele és sok mindent mesélt. Mama azt mondta, hogy 96 éves. Mondjuk annak ellenére, hogy velem végig kedves volt a mama szerint már nem mindig tudja, hogy mit is beszél. néha én is láttam rajta, hogy kicsit összezavarodott. Hát igen, ez a korral jár.
A nénin kívül beszélgettünk még néhány emberrel az otthonban. Igazából, lehet, hogy most abszurd embernek fogok tűnni, de én nem éreztem rosszul magam az otthonban és magamtól mentem oda. Nem tudom miért, de valahogy lekötnek azok a történetek, amiket a mama és az idősebb nénik mesélnek egymásnak.
Eddig is annyira hallgattuk már a konyhában ülve a mama történeteit a faluról, arról, hogy milyen volt régen, hogy milyen volt a nagypapa, hogy az Ő idejében mit és, hogy tettek. Ezekből a történetekből szerintem jól érezhető, hogy az a világ, amiben Mi most élünk teljesen más. Egy sokkal könnyebb és gondtalanabb életet élünk Mi, mint Ők akkor.
És az idősebbek mégis mosollyal és boldogan mesélik azt ami volt! Még nekem is öröm - aki még nem is élt akkor - hallgatni a mosolyogva elmesélt történeteket. Annyira érdekes, hogy az idősebbek közül már sokaknak nincs már másuk, csupán az emlékek. Sokan panaszkodnak arra, hogy a családjuk sem látogatja Őket és mégis annyira boldogan mesélnek arról, hogy mi is volt.
Annyira jó lenne rajtuk segíteni. Megkeresni a rokonokat és elmondani nekik, hogy valaki várja Őket. Talán ezek csak világmegváltó tervek és soha nem fognak megvalósulni, de én akkor is szeretnék segíteni. Lehet, hogy nem tehetek többet, csak meghallgathatom Őket, viszont néha talán már ez is elég:)
