"Az az egy fontos, legyetek jók most, már nem kell túl sok a holnaphoz, legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít"
Eddig mikor meghallottam ezt a dalt valahogy mindig boldog voltam, mert a tanév végét jelezte, valamint azt, hogy itt a vakáció és akármeddig alhatok, és annyit lehetek a barátaimmal, amennyit csak akarok. Most viszont ez nem így volt.
Érdekes érzés volt utoljára végigülni a megszokott évzárót, aminek már minden egyes mozzanatával tisztába kerültünk a nyolc év alatt. Tudtuk, hogy mi-mi utána következik, hogy mikor melyik zene fog megszólalni. Viszont a tudat, hogy most utoljára van ez így, hogy utoljára veszünk részt rajta, valahol kicsit el is szomorított, mert annyi mindent kell most itt hagyni.
Tényleg hihetetlen, hogy mennyire gyorsan elment ez a nyolc év. Vannak akikkel már az óvoda óta ismerjük egymást, és mondhatni együtt nőttünk fel. Nehéz lesz az elkövetkezendő év, már előre látom. Egy új környezetbe kell beilleszkedni, új barátokat kell találni, és közben meg kell találni a hangsúlyt a régi ismerősök és az újak között. Mert igazából azt sem szeretném, hogy a régi barátaimmal, ismerőseimmel elfelejtsük egymást.
De most nem is csak egy-egy emberről van szó, hanem egy osztályról. Egy jól összeszokott igazi csapatról. Itt már mindenkit ismertünk a tanárainktól kezdve, az osztálytársakon át, egészen a kisebb diákokig. Viszont most vár ránk egy új hely, ahol minden ismeretlen.
Mikor reggelente beléptünk a suli kapuján, már tudtuk, hogy ki az, aki korábban jön, és már itt van, ki az aki majd csak később érkezik. Valahogy a mindennapok során a rutin irányított bennünket, ami most megszűnik egy ideig, csak úgy mint ez a jól megszokott biztonság, az ismerős környezet érzése. Túl sok minden változik most, és még annyira bizonytalan minden.
Nehéz volt elválni - számomra legalábbis mindenképp. A szerenád alatt is sokat beszélgettünk és miután hazaértem és leültem annyi régi emlék jött elő, hogy az szinte hihetetlen. Vannak, hogy csak képek, van, hogy egy ismerős mozdulat, vagy szó.
Mindenesetre én nagyon boldog vagyok, hogy együtt ölthettünk nyolc boldog évet, és sok mindent odaadnék még néhány ilyen évért, vagy csak hónapért. Furcsa lesz elmenni, de a jó emlékek megmaradnak, ebben biztos vagyok:)
Érdekes érzés volt utoljára végigülni a megszokott évzárót, aminek már minden egyes mozzanatával tisztába kerültünk a nyolc év alatt. Tudtuk, hogy mi-mi utána következik, hogy mikor melyik zene fog megszólalni. Viszont a tudat, hogy most utoljára van ez így, hogy utoljára veszünk részt rajta, valahol kicsit el is szomorított, mert annyi mindent kell most itt hagyni.
Tényleg hihetetlen, hogy mennyire gyorsan elment ez a nyolc év. Vannak akikkel már az óvoda óta ismerjük egymást, és mondhatni együtt nőttünk fel. Nehéz lesz az elkövetkezendő év, már előre látom. Egy új környezetbe kell beilleszkedni, új barátokat kell találni, és közben meg kell találni a hangsúlyt a régi ismerősök és az újak között. Mert igazából azt sem szeretném, hogy a régi barátaimmal, ismerőseimmel elfelejtsük egymást.
De most nem is csak egy-egy emberről van szó, hanem egy osztályról. Egy jól összeszokott igazi csapatról. Itt már mindenkit ismertünk a tanárainktól kezdve, az osztálytársakon át, egészen a kisebb diákokig. Viszont most vár ránk egy új hely, ahol minden ismeretlen.
Mikor reggelente beléptünk a suli kapuján, már tudtuk, hogy ki az, aki korábban jön, és már itt van, ki az aki majd csak később érkezik. Valahogy a mindennapok során a rutin irányított bennünket, ami most megszűnik egy ideig, csak úgy mint ez a jól megszokott biztonság, az ismerős környezet érzése. Túl sok minden változik most, és még annyira bizonytalan minden.
Nehéz volt elválni - számomra legalábbis mindenképp. A szerenád alatt is sokat beszélgettünk és miután hazaértem és leültem annyi régi emlék jött elő, hogy az szinte hihetetlen. Vannak, hogy csak képek, van, hogy egy ismerős mozdulat, vagy szó.
Mindenesetre én nagyon boldog vagyok, hogy együtt ölthettünk nyolc boldog évet, és sok mindent odaadnék még néhány ilyen évért, vagy csak hónapért. Furcsa lesz elmenni, de a jó emlékek megmaradnak, ebben biztos vagyok:)
