Posted on Wednesday, August 04, 2010 · 2 Comments
Bár igazából nem az én műfajom az animációs film, mert valahogy sosem kötöttek le igazán, a Toy story 3. valahogy mégis megfogott. Mostanság is előfordult, hogy az unalmas délutánokon, vagy kikapcsolódás megnéztünk egyet-egyet, de egyébként már valahogy nem kötnek le. igazán Persze anno én is nagy mesenéző voltam, mint sok gyerek, és még így idősebb fejjel is vannak kedvencek, ennek ellenére(;
Na akkor a filmről. A Toy story előző két részét is láttam - mégis van egy fiú testvérem, ez azért látszik -, de nekem ez tetszett a legjobban. Vannak olyan mesék, amiknek semmi mondanivalójuk - legalább is szerintem -, de ez a film határozottan nem ebbe a kategóriába tartozott. Most lehet, hogy csak én képzelek be dolgokat, de ez a mese engem valahogy megfogott.
A történet annyi röviden, hogy a már előző két részből ismert Woody és barátai felett elszaladt az idő és a gazdájuk, Andy már felnőtt. Egyetemre készül és a költözés miatt el kell pakolnia a játékait. Woddy és a többiek már éppen mennének fel a padlásra, mikor egy félreértés következtében majdnem a szemetesben kötnek ki. A helyzet tovább bonyolódik, mikor a játékok bemásznak abba a dobozba, amelyikbe az óvodának ajándékozandó játékok kerülnek. Így végül minden az óvodában köt ki, ahol először minden szép és jó, de hamar kiderül, hogy semmi sem az, mint aminek játszik. Lassan mindenkinek felnyílik a szeme, és rájönnek, hogy még ha Andy fel is nőtt, Ők hozzá tartóznak. Természetesen, mire minderre rájönnek már nyakig vannak a pácban, - vagy a szemétben? - ahonnan csak nagyon nehezen tudnak kimászni. Persze minden jó, ha a vége jó(:
Szóval szerintem nagyon aranyos film. Nagyon ott vannak a poénok, én jókat nevettem. Vannak hatalmas jelenetek, egyik másik egyéb filmeket idéz, persze ilyen "mesés" feelinggel, ami csak külön humorossá teszi az egészet.
A mélyebb értelmet meg mindenki találja meg magának. Szerintem igenis van benne. Érdekes nézni azt, ahogy egy már majdnem, de még nem egészen felnőtt fiú megválik a játékaitól - igen, erre is sor kerül a filmben -, de mégis milyen nehéz ez neki. Szóval érdekes film, van benne némi tanulság, humor, meg minden ami kell. Szerintem megéri megnézi(;

Categories:
ajánló
cimkék
"barátság"
(5)
A
(4)
A világról...
(7)
about the world and other things...
(1)
Adony
(2)
agymenés
(4)
ajándékok
(2)
ajánló
(14)
ajj
(4)
álmok
(7)
angol
(2)
angol blog
(1)
anyád
(4)
apróság
(34)
B
(23)
bakancs lista
(1)
baleset
(1)
barátok(:
(79)
barátság
(4)
beautys
(1)
BÉCS
(2)
béke
(2)
best
(1)
beszámoló
(8)
betegség
(9)
biológia
(3)
blog
(39)
boldogság
(11)
buszozás
(6)
bycicle
(1)
changes
(2)
csakúgy
(5)
család
(35)
csalódás
(7)
csend
(1)
cserediák
(1)
darvak
(2)
depresszió
(7)
diéta
(4)
disney
(4)
dolgozat
(1)
düh
(3)
E
(1)
edzés
(7)
egyéb
(2)
egyéb TVs
(8)
egyedül
(5)
egyetem
(5)
ehh
(5)
éjszaka
(2)
ékszer
(1)
elég
(60)
élet
(3)
életjel
(2)
életmód
(2)
elmélkedés
(8)
emberség
(4)
emlékezni
(8)
english
(6)
érettségi
(6)
értekezés
(29)
érzések
(10)
everything
(1)
exam
(1)
EZAZ
(2)
fáj
(19)
fantasztikus
(6)
fáradtság
(4)
feelin'
(3)
félelem
(6)
film
(8)
fősuli
(5)
fotók
(64)
frizura
(1)
fuck
(16)
funny
(2)
furcsa
(1)
gép
(1)
gif
(11)
gossip.girl
(4)
grr
(2)
gyerekes
(4)
gyermekszív
(4)
hajfestés
(3)
hajtogatás
(1)
halál
(1)
happy^^
(17)
harc
(3)
hazug barát
(14)
hazugságok
(3)
help
(2)
helyzetjelentés
(8)
hétvége
(4)
hibák
(3)
HÓ
(3)
hülyeségxD
(3)
ideg
(2)
idézetek
(39)
időjárás..o.o
(4)
igeen
(4)
imádom
(2)
international
(1)
írásról...
(11)
ironia
(13)
jövő
(15)
karácsony
(5)
kavalkád
(7)
kávé
(3)
kedvenc
(2)
kép
(11)
képek
(13)
keringó
(2)
keserédes
(1)
kiborulás
(1)
kitartás
(1)
klasszik
(4)
könnyek
(5)
könyv.film
(15)
körömlakk
(4)
közérdekű
(3)
külföldi
(5)
különleges helyek
(2)
különös
(1)
kultúra:D
(1)
L
(17)
lélek
(11)
life
(6)
love
(1)
magány
(3)
magyar zene
(24)
matek
(2)
megkönnyebbülés
(2)
merengés
(2)
mese
(5)
mesék
(1)
Milly♥
(1)
minden
(54)
mindennapok
(258)
momentum
(8)
mottó
(1)
msn beszélgetés
(1)
múlt
(3)
művelődés
(1)
nagydumás.kisccsajok
(1)
nagydumás.kiscsajok
(1)
német
(4)
nemtudom
(1)
Not crazy
(16)
novella
(14)
nowdays
(1)
olvasás
(9)
once upon a time
(8)
optimizmus
(2)
őrület
(2)
összegzés
(2)
összeomlás
(3)
pályázat
(1)
PandP:D
(4)
pánik
(1)
pár gondolat
(10)
pár szó
(2)
parfüm
(1)
party
(2)
pathetic
(1)
pia
(1)
PL
(1)
pszicho
(1)
R
(2)
reggelt
(3)
régi.barátság
(1)
remény
(5)
rövidke
(1)
ruhák
(1)
S
(3)
saját
(2)
SD
(2)
semmiség
(2)
séta
(4)
shopping
(4)
showder klub
(1)
sorozatok
(53)
St.Trinian's
(5)
star wars
(1)
stressz
(1)
suli
(94)
sunglasses
(1)
sunshine
(1)
supernatural
(3)
szabadság
(2)
szalagavató
(5)
szánalom
(1)
szenny
(3)
szerelem
(20)
szerelem kölcsönbe
(1)
szerencsétlen..
(4)
szeretnyelv
(1)
szerzemény(:
(6)
sznobizmus_ehh
(2)
szobám
(2)
szocializálódás
(1)
szokásos
(1)
szülinap
(2)
szünet(:
(4)
szünetel
(1)
szürkeség
(2)
tablet
(5)
tanulás
(2)
társaság
(2)
tavasz
(5)
TD
(9)
tea
(1)
tél
(3)
telefon
(1)
tervek
(6)
tetoválás
(3)
the end
(1)
továbblépni
(2)
továbbtanulás
(2)
trailer
(1)
truth
(60)
tumblr.com
(1)
újév
(4)
unalom
(2)
ünnepek
(21)
üresség
(4)
utálom
(5)
vágyak
(3)
valami új
(2)
válás
(1)
valóság
(3)
változás
(7)
varázslat
(1)
város
(1)
VB
(2)
vers.szöveg
(4)
vers(?)
(5)
veszekedés
(1)
veszély
(1)
vicces
(2)
video
(1)
vihar
(1)
világom
(3)
vizsga
(13)
vizsgaidőszak
(1)
wakeup
(1)
weheartit
(56)
weheartit.com
(9)
wishlist
(1)
world
(1)
zaj
(2)
zakkant
(1)
zaklatottság
(8)
zene♫ ♪
(158)
Powered by Blogger.

Én nem láttam az előzőket, de jónak hangzik... Lehet, hogy megnézem:D
Tetszik amit írtál Franci!
É..