Sorozatok

Gondoltam, hogy összeszedem egy bejegyzésbe, hogy milyen sorozatokat szeretek, nézek, néztem, vagy esetleg szeretnék megnézni. Szóval aki nem szereti a sorozatos "énem" az most ne nézzen ide (;

Fringe-A rejtély

Az új nagy kedvenc. Valahogy augusztus elején kezdtem el unokatesómmal nézni a sorozatot, és annyira megtetszett, hogy megvettem az első évadot DVD-n, utána pedig unokatesóm kiírta nekem a másodikat is DVD-re. Egyszerűen beleszerettem *.* Most ez a favorit. Szerintem megéri nézni, mert nagyon jó a történet, van benne humor - nem is kevés -, és érdekes az egész. Mindenkinek csak ajánlom.










X-files-X-akták

Húú, ez mekkora kedvenc volt. Tavaly, vagy tavaly előtt nyáron kezdtem el nézni, már nem is tudom, és minden héten alig vártam a folytatást a Coolon. Nagyon hamar végignéztem a 9. évadot, Az első film is tetszett, a második már nem. De a sorozatot ettől függetlenül imádtam. Még ma is nagyon szívesen megnézek egy-egy részt belőle, vannak hatalmas favoritok, amiket hússzor láttam, és nem tudom Őket megunni. De úgy rendszeresen már nem nagyon nézem.



House M.D.-Doktor House

Erre is valamelyik nyáron kaptam rá. Igazából össze-vissza láttam részeket, de nagyon megtetszett. Pedig úgy előtte is láttam belőle részleteket, de akkor valahogy nem. Aztán véletlenül láttam belőle egy részt, és rákaptam. Az első három évadot nagyon szeretem, a többi már nem akkora kedvenc. Igazából nézni nézem, ha adják, de rendszeresnek éppenséggel szerintem nem mondható. Mindettől függetlenül imádom *.* Az a pasi akkora egy tahó, hogy az már tiszta jó, ha szabad így fogalmaznom.








CSI:Miami-Miami helyszínelők

Miami fan is voltam, igazából annyira nagyon már nem imádom, inkább csak szeretem. Persze az új évadot magyaron már várom, kíváncsi leszek, hogy mi lesz, de az a nagyon rajongói korszakom igazából már lecsengett. Persze még most is a nagy kedvenc sorozatok között van.






Castle

Az egyik újabb kedvenc, amit most magyaron nézek. Nagyon tetszik. Baromi jó az alapötlet, és nagyon tetszik a két főszereplő kötekedése. Nekem nagyon bejön. Igazából még csak az első évadot nézem, szóval olyan túlzottan sokat nem tudok mondani róla. de nagyon jó *.*












Cold Case-Döglött akták

Ezt is egy nyáron szedtem össze, de egyszerűen nagyon jó. Olyan jó történetek vannak a részekbe. Ez is a CSI trilógia papájának egy sorozata, bár szerintem magasan veri a CSI-ket. Mondjuk a karakterek nem kapnak akkora hangsúlyt, de egyszerűen nagyon jó. Nálunk sajnos annyira nem futott be, szóval eléggé le van maradva a magyar vetítés, de attól még egy irtó jó sorozat.





The listener-Hetedik érzék

Ezt sem régóta nézem, de nem is igazán kedvenc. Csak úgy nézem. Érdekes az alapötlet, hogy a pasi hallja mások gondolatait, de néhány eset már kicsit erőltetett. Mondjuk vannak jó ügyek, ha meg másnak nem, de legalább kikapcsolódásnak jó.









Dresden-files-Dresden-akták

A Dresden akták alapvetően csak egy ilyen minisorozat, ha jól emlékszem 12 részes, de még ezt sem láttam végig. Igazából anyum kezdte el nézni, én meg végül néztem vele. Nem sorozat egyébként, nekem nagyon tetszik, csak az a baj, hogy későn van nagyon.







CSI, CSI:NY, NCIS-Helyszínelők, New York-i helyszínelők, NCIS

Igazából azért veszem egy kalap alá ezeket, mert néztem belőlük részeket, azt is mondhatjuk, hogy képben vagyok, de igazából annyira rendszeresen soha nem néztem, meg kedvec sem volt soha. De mindegyik jó kis sorozat, ha úgy jön ki, hogy épp megy a TV-ben és van kedvem meg időm, akkor megnézem.










Bones-Dr. Csont

Ezt olyan fanatikusan soha nem imádtam, igazából szerettem, de az RTL csak húzta vonta az új évadot volt is meg nem is, ki is maradt rész meg nem is, meg középen megszakadt, meg hasonlók, aztán meguntam. Az ismétléseket már kismilliószor láttam, az úgy már uncsi. Egyébként nem rossz sorozat.





The mentalist-A mentalista

Néztem is meg nem is, ha épp van kedvem hozzá, még most is megnézem. Jó kis sorozat, olyan túl rendszeresen soha nem néztem, de valahogy mindig akartam. Csak soha nem sikerült.




Two and a half men-Két pasi meg egy kicsi

Ez a sorozat nagyon nagy! Érdekes az alapötlet, jól van megcsinálva, jók a karakterek. Viasaton néztem elvétve, mostanság inkább neten, de hát nagyon nagy. Terültem rajtaxD Egyszerűen fergeteges. Olyan poénok vannak, hogy fúú. Nagyon nagy:D










The Big Band Theory-Agymenők

Pont mint az előző. Néha TV-be, inkább neten. Ezen is jókat lehet röhögni, nekem nagyon tetszett. Ezt akartam rendszeresen is nézni, de aztán végül ez sem jött össze, de még mindig tervezem. Viszont tényleg nagy sorozat, bár eddig nem sokat láttam belőlexD










Sex and a city-Szex és New York

Fúúú még anyuval néztük anno. Már jó ideje nem nézem. Hát elég rendszeresen néztük, de akkor még nem igazán voltam sorozatfüggő, szóval így nem tudom, hogy melyik évadokat láttam meg hasonlók. De rengeteg részt láttam, és nagyon szerettem. Csak aztán nem tudom valahogy elmúlt, és az ilyen nagyon sorozatfüggő korszakomban már nem volt jellemző, de jó sorozat volt.










Na, akkor ezeken kívül még néztem pár szappanoperát ugye a két magyart a Barátok Közt-öt, meg a Jóban rosszban-t, meg ha olyan kedvem van nézem a Rém rendes családot. De csak néha. Egyszer szeretném majd elkezdeni nézni a Halottnak a csók c. sorozatot, a minap láttam belőle egy részt, az nagyon tetszett, és igazából felkeltette az érdeklődésem. Akkor szeretném még majd megnézni valamikor a Taken - Harmadiktípusú emberrablások, és a Fear itself -Félelem maga c. sorozatot. Egyéb tervem nincs a jövőre nézve.

Comments
2 Responses to “Sorozatok”
  1. Anonymous says:

    Szija (=

    Fuhh hosszú komment lesz úgyérzem! x)

    Fringe, hát ezt már tárgyaltuk, függőség *.*
    X-akták, ez nekem is ilyen nyári hóbort volt, a fontosabb részeket láttam meg a filmeket. Van aki szerint a Fringe ennek a koppintása, hát nem tudom, szerintem az egyiket se nézi x) De én is szeretem :)

    House, bíízony tahó és szeretjük, vagy utáljuk,de személyszerint Huddy-t imádom ;)
    CSI:Miami, mivel a Coolon valameik nyáron meg még most is NON STop ez megy jó pár részét láttam és a helyszínelős korszakomban szerettem is, valahogy úgy vagyok vele ahogy te is írtad :)
    Castle, nekem is új favorit, a letöltésig nem "merészkedem" de így az RTL-en jó nézni, tetszik :)
    Hetedik érzék, Döglött akták,Dresden, hallottam róla, hogy jók de valahogy sose néztem őket.
    A CSI-okból nekem tavaly nyáron hatalmas kedvencem volt a CSINY *.* Akkora fan voltam manapság nekem már sok...sokk x)
    Bones, Mentalista,Két pasi meg egy kicsi csak azért néztem/nézem őket mert tvbe ment. de jók :)
    Agymenőőők *.* fúú nekem ez hatalmas kedvencem :D Csak ajánlani tudom ha van időd, darálva a legjobb (Y)
    Szex és NYC,én csak héba hóva néztem, de szerettem és az első filmet is láttam :)
    A HACS olyan fura sori nekem, abszolute nem átlagos és szegény csak két évadig húzta ahogy én tudom, de egy időbe nagyon bejött és most is nézem a Viasaton, mert a második végét még nem láttam ^^
    Nah ezt jól leírtam neked,és a te szempontodból lényegtelen információk, de jó más sorozatfüggőkkel értekezni, mert a környezetemben eléggé egyedül vagyok ezzel a "kórral" hehe..szóval bocsi a gigantikus komiért! (=

  2. flanna says:

    Sziaa(:

    Most nem irom le újra, hogy mivel, hogy állok. Helyszínelők függő hatalmas voltam, de csak Miami, aztán elmúlt. De mondjuk szerintem kevés az olyan ember, aki így ne látott volna legalább egy részt.

    A Cold Case-t megéri megnézni, nálunk nem től befutott, de a CSI-k kistesója, és közben szerintem tényleg magasan veri Őket. Jük a zenék, és az ügyek se semmik. Csak ajánlani tudom.

    Amúgy meg a sorzatfüggőséggel én is elég egyedül vagyok. Más szinte megőrül néha tőlem:P Amúgy ha megírod esetleg az msn címem a "magamról" részbe kiírt mailcímre, akkor szívesen felveszlek és kitárgyalhatjuk a dolgokat(:

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.