Posted on Wednesday, September 29, 2010 · 2 Comments
Áhh megint olyan tisztára szürke kedvem van-,- Fáradt vagyok meg minden. Meg hát betegnek még mindig betegnek érzem magam, de hát akkor is itthon lenni már semmi kedvem. Jó az alvás nem lenne ellenemre, de hát akkor is, az egész napos unalom már sok. Szóval megint olyan vegyes érzéseim vannak. Amúgy ma semmi nem volt. Felkeltem, írtam kicsit, utána kaja, pakolásztam, meg voltunk újságot írni. Igazából semmi nem volt, de tényleg. Nem is értem minek írok. Holnap elvileg doga németből. Jó, hogy semmit nem tudom:/ Még tanulnom kéne. Mondjuk szerinte House-t nem nézek, mert semmi kedvem hozzá. Szóval fürdés, aztán tanulás. Meg puding evés, mert pudingot is főztem. Tiszta unalmasan hangzik. Nem csoda, hogy nagyon szürke a hangulatom. Viszont holnap már csütörtök, és csak két napot kell túlélni, és péntek délután, vagy este Fringe, a hétvégét, pedig tanulás mellett írással akarom tölteni. Mert ugye írtam Not crazy-re, de már nincs meg több fejezet, és kéne. Viszont tudom mit akarok írni. Szóval az jó. Meg még át kell majd küldenem néhány novellát magyar tanáromnak, vagyis a voltnak. Amúgy ma voltunk mamáéknál is, szegény papa lereszelte az ujja végét:S Nem láttam, csak az átvérzett kötést, de nagyon sajnálom szegényt. Mondtam mamának, hogy lehet, hogy orvoshoz kéne menni, de azt mondja, hogy nem fontos. Mármint mama mondja azt. Végül is ja, nem az Ő ujja:S Azért remélem nem lesz semmi baj. Mert hát az oké, hogy az ujja megvan, de az elfertőződhet meg minden, és azért az elég komoly baj lehet. Bár mondjuk én ezt csak gondolom. Igaz, hogy velem is elég sok dolog történt már, de ilyen még nem. Hála Istennek! Na, de jobbulást papának. A tervem meg amúgy halad, folyamatosan, és áhh egyre több reményem van benne, és tisztára érzem, hogy pofára fogok esni, de most még jó. És nem akarom, hogy elmúljon. Csak azt akarom, hogy így maradjon, vagy jobb legyen. Hiába mondom, hogy nem félek a pofára eséstől, ez attól még nem igaz. Na, de mindegy. Majd meglátjuk mi lesz. Holnap is lesz nap. Meg azután is...
Categories:
család,
mindennapok
cimkék
"barátság"
(5)
A
(4)
A világról...
(7)
about the world and other things...
(1)
Adony
(2)
agymenés
(4)
ajándékok
(2)
ajánló
(14)
ajj
(4)
álmok
(7)
angol
(2)
angol blog
(1)
anyád
(4)
apróság
(34)
B
(23)
bakancs lista
(1)
baleset
(1)
barátok(:
(79)
barátság
(4)
beautys
(1)
BÉCS
(2)
béke
(2)
best
(1)
beszámoló
(8)
betegség
(9)
biológia
(3)
blog
(39)
boldogság
(11)
buszozás
(6)
bycicle
(1)
changes
(2)
csakúgy
(5)
család
(35)
csalódás
(7)
csend
(1)
cserediák
(1)
darvak
(2)
depresszió
(7)
diéta
(4)
disney
(4)
dolgozat
(1)
düh
(3)
E
(1)
edzés
(7)
egyéb
(2)
egyéb TVs
(8)
egyedül
(5)
egyetem
(5)
ehh
(5)
éjszaka
(2)
ékszer
(1)
elég
(60)
élet
(3)
életjel
(2)
életmód
(2)
elmélkedés
(8)
emberség
(4)
emlékezni
(8)
english
(6)
érettségi
(6)
értekezés
(29)
érzések
(10)
everything
(1)
exam
(1)
EZAZ
(2)
fáj
(19)
fantasztikus
(6)
fáradtság
(4)
feelin'
(3)
félelem
(6)
film
(8)
fősuli
(5)
fotók
(64)
frizura
(1)
fuck
(16)
funny
(2)
furcsa
(1)
gép
(1)
gif
(11)
gossip.girl
(4)
grr
(2)
gyerekes
(4)
gyermekszív
(4)
hajfestés
(3)
hajtogatás
(1)
halál
(1)
happy^^
(17)
harc
(3)
hazug barát
(14)
hazugságok
(3)
help
(2)
helyzetjelentés
(8)
hétvége
(4)
hibák
(3)
HÓ
(3)
hülyeségxD
(3)
ideg
(2)
idézetek
(39)
időjárás..o.o
(4)
igeen
(4)
imádom
(2)
international
(1)
írásról...
(11)
ironia
(13)
jövő
(15)
karácsony
(5)
kavalkád
(7)
kávé
(3)
kedvenc
(2)
kép
(11)
képek
(13)
keringó
(2)
keserédes
(1)
kiborulás
(1)
kitartás
(1)
klasszik
(4)
könnyek
(5)
könyv.film
(15)
körömlakk
(4)
közérdekű
(3)
külföldi
(5)
különleges helyek
(2)
különös
(1)
kultúra:D
(1)
L
(17)
lélek
(11)
life
(6)
love
(1)
magány
(3)
magyar zene
(24)
matek
(2)
megkönnyebbülés
(2)
merengés
(2)
mese
(5)
mesék
(1)
Milly♥
(1)
minden
(54)
mindennapok
(258)
momentum
(8)
mottó
(1)
msn beszélgetés
(1)
múlt
(3)
művelődés
(1)
nagydumás.kisccsajok
(1)
nagydumás.kiscsajok
(1)
német
(4)
nemtudom
(1)
Not crazy
(16)
novella
(14)
nowdays
(1)
olvasás
(9)
once upon a time
(8)
optimizmus
(2)
őrület
(2)
összegzés
(2)
összeomlás
(3)
pályázat
(1)
PandP:D
(4)
pánik
(1)
pár gondolat
(10)
pár szó
(2)
parfüm
(1)
party
(2)
pathetic
(1)
pia
(1)
PL
(1)
pszicho
(1)
R
(2)
reggelt
(3)
régi.barátság
(1)
remény
(5)
rövidke
(1)
ruhák
(1)
S
(3)
saját
(2)
SD
(2)
semmiség
(2)
séta
(4)
shopping
(4)
showder klub
(1)
sorozatok
(53)
St.Trinian's
(5)
star wars
(1)
stressz
(1)
suli
(94)
sunglasses
(1)
sunshine
(1)
supernatural
(3)
szabadság
(2)
szalagavató
(5)
szánalom
(1)
szenny
(3)
szerelem
(20)
szerelem kölcsönbe
(1)
szerencsétlen..
(4)
szeretnyelv
(1)
szerzemény(:
(6)
sznobizmus_ehh
(2)
szobám
(2)
szocializálódás
(1)
szokásos
(1)
szülinap
(2)
szünet(:
(4)
szünetel
(1)
szürkeség
(2)
tablet
(5)
tanulás
(2)
társaság
(2)
tavasz
(5)
TD
(9)
tea
(1)
tél
(3)
telefon
(1)
tervek
(6)
tetoválás
(3)
the end
(1)
továbblépni
(2)
továbbtanulás
(2)
trailer
(1)
truth
(60)
tumblr.com
(1)
újév
(4)
unalom
(2)
ünnepek
(21)
üresség
(4)
utálom
(5)
vágyak
(3)
valami új
(2)
válás
(1)
valóság
(3)
változás
(7)
varázslat
(1)
város
(1)
VB
(2)
vers.szöveg
(4)
vers(?)
(5)
veszekedés
(1)
veszély
(1)
vicces
(2)
video
(1)
vihar
(1)
világom
(3)
vizsga
(13)
vizsgaidőszak
(1)
wakeup
(1)
weheartit
(56)
weheartit.com
(9)
wishlist
(1)
world
(1)
zaj
(2)
zakkant
(1)
zaklatottság
(8)
zene♫ ♪
(158)
Powered by Blogger.

Bíízony, már megint Fringe, nekem tök gyorsan eltelt az a hét :)
Jobbulást, és sok sikert a némethez ^.^
Meg a DOLOG-hoz is, az jó, hogy nem veszel mindent kézpénznek, mert akkor nagy a csalódás..de bízz kicsit, hátha nem lesz pofára esés, miért lenne? Sztem simán sülhet el jól (Y) :D
Lehet, hogy a hét gyorsan eltelt, de azért az órák hosszúak voltak amíg a feliratra vártunk:P
Köszii, a német meg kimaradt, majd csak hétfőn, mert nem volt meg amiből írunk, és én azt megtanultam, ami megvolt, de kiderült, hogy nem az volt, és így azt mondta a tanár, hogy majd hétfőn.
Hát az meg majd kiderül, hogy mi lesz ebből az egészből. Nem tudom, hogy fog elsülni, nagyon reménykedni nem akarok, persze egy kicsit bízom benne, de igazából egyik felem azt mondja, hogy fölösleges úgy is csak koppanás lesz, a másik meg azt, hogy akár még lehet valami is az egészből, de nem tudom. Jujj, ez most olyan skizofrén mondat volt, de sebaj(: