~Ha minden ésszerű lenne a földön, akkor nem történne semmi.~

Na itt lennék(: Szerettem volna tegnap is írni, de nem jött össze:/ De most bepótolom(: 

Na szóval, akkor valahogy úgy kezdődött a tegnapi napom, mint a többi a héten. Ötkor kelés, 6:40-essel mentem. Úgy értem be, mint szoktam. De hát ugye a nap nem volt olyan, mint a többi. Gólya nap volt. Nem mondom, hogy rossz volt, persze égtünk - meglepő módon -, bár nekem úgy tűnt, hogy a battaiak hozzá vannak szokva az ilyesmihez, szóval inkább csak mosolyogtak. Eleinte kicsit olyan furán éreztem magam, de a végén már egész jó volt. Persze fárasztó is, meg minden, de a vége már nem volt olyan vészes. Szóval lementek a szívatások, programok, meg ilyenek, utána még lementünk táncolni, és mehettünk haza. Tök jó volt, egykor végeztünk, de 13:20-as busz nincs haza, szóval várhattam másfél órát-,- Egy ideig bent voltam a suliba, aztán elindultam ki, zenét hallgattam, utána jött újdonsült utazó társam is, vele beszélgettünk, hazafelé meg anyu mellett ültem a buszon. Utána háromra értem haza, fürdős, öltözés, hajcsinálás, sminkelés, meg egyebek, és mentünk vissza. Ötre visszaértünk, fél hatkor tánc, csak a párom nem ért vissza időben, szóval én kimaradtam:/ Igazából eleinte úgy voltam vele, hogy annyira nem is rossz, hogy nem táncoltam, de most így visszanézve - meg már akkor is részbe -, sajnálom. Ja, és egyébként úgy kiszakítottam a harisnyám, hogy az első adandó alkalommal át kellett öltöznöm. Na, de ez nem lényeg. Táncok után osztályinduló éneklés, az jól ment, a próbáknál mindenféleképp jobban. És még énekeltük is, szerintem tényleg egész jó lett. Utána meglepiként, improvizálni kellett ofőnk kedven számára, na az körülbelül ilyen semmilyen lötyögés volt egy számra:P Aztán volt király-király választás 10.-be is, meg 9.-be is, beugróztunk is, és utána buli. Igazából a bulival már úgy voltam, hogy fáradt voltam, meg már tisztára fáradt voltam. És elkeserített a gondolat, hogy másnap is menni kell-,- Na, de fél 10-kor eljöttem, vagy kicsit előbb, 10 fele hazaértünk, és utána fürdés, meg kaja, és bezuhantam az ágyba. 


És akkor a máról még: Ma hétkor keltem-,- És ma szombat volt-,- És ez így nem jó-,- Nem akartam menni:/ Anyuéknak izéltam is egy sort, hogy hát lehet igazolni egy napot, de nem mentek bele. Szóval fél kilencre mentünk a sulihoz, onnan lesétáltunk a csónakházba - hosszú volt -, és akkor ott ilyen szabadidőközpontban voltak mindenféle programok. Nekünk négy állomás volt. Volt sportosabb, gondolkodósabb, meg minden féle. Nem volt rossz, nevettünk is, de fáradt voltam, és szerintem ha mondjuk egy héttel később tartják, vagy nem gólya bál, meg gólya nap után, akkor jobban lehetett volna élvezni. Na, de mindegy. Utána hazaértünk fél 2 fele, itt voltak Ádiék(: Megnéztük a FRINGE-t*.* Nekem tetszett, igaz, hogy túl sok választ nem adott, és most sokáig ezen fogok agyalni, d nem volt rossz. Csak még haragszik az ember, mert még inkább kérdést vetett fel, ahelyett, hogy megválaszolta volna az eddigieket. De örülök, hogy sikerült megnézni:P Akkor utána lementünk az udvarra, ilyen csillagkeresős dolgok játszottunk, hogy 4 csillag el lett dugva az udvaron, és meg kellett keresni:P Egyszerű játék, de nagy az udvarunk, és sok a kis zug:P Szóval nem olyan könnyű:D Utána talán Ádiék 5 után valamivel mentek el. Utána segítettem kicsit Évinek, meg zenét hallgattam, majd felhívtam Lottit, hogy kimegyünk-e parkba. Kimentünk, azt összeszedtünk még négy embert, alapjában nem volt rossz, de akivel én úgy igazán jóban vagyok, csak a Lotti volt, többieket persze nem csak ismerem, hanem azért több, de akivel igazán jó volt, meg elemünkben voltunk, az a Lotti volt. Örültem, hogy láttam(: 8 után értünk haza, utána X-faktort néztem, majd Showder klubot, meg végül mindenféle mixet:P És most itt ülök. És nem volt rossz ez a pár nap, de totál fáradt vagyok, és még holnap tanulnom kell, van egy csomó írásbelim is. És a FRINGE-n jár az eszem, de ez alapból nem egy olyan dolog, amire csak úgy rá tudsz jönni, hanem csak úgy agyalsz rajta, és semmi. Na, de mindegy. Amúgy raktam újat Not crazy-re, de csak azért jutott az eszembe, mert volt valami déja vu-s beszólásom ma Lottinak:P És akkor ugrott be, hogy hopp nem péntek van, és kéne friss. De felraktam(: Most viszont szerintem megyek, mert fáradt vagyok, de azért még TV-zek szerintem, anyuval szerintem Dresdent fogunk nézni(: Holnap jövök még(:

Most találtam:O Tiszta fúúú, eddig még ezt nem láttam:P

You belong with me<3

Comments
2 Responses to “~Ha minden ésszerű lenne a földön, akkor nem történne semmi.~”
  1. Anonymous says:

    Fuhh tényleg jó sűrű volt ez pát nap! De nem lehetett rossz főleg ha nem szivattak :)
    Megnézteeedd *-* (L)
    Basszus nekem is azon jár/járt az agyam és semmire se jutok, mert még nagyon tippem sincs,hogy mi lenne erre a megoldás..ÁÁÁ!
    Remélem besz majd msn-en :D

  2. flanna says:

    Nem volt rossz;)
    Igen megnéztem, és tisztára vegyesek az érzéseim. És várom a jövőhetet(L) De fogalmam sincs, hogy mi lesz:D MSN meg már megvolt:P

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.