~Ha nem csinálsz semmit, nem is szegsz meg semmilyen szabályt~

Csak egy sínes kép. Még a tavasszal csináltam. Még mikor bringázni jártunk. Na, mindegy, ezt most hagyjuk, még megint rossz lesz a kedvem. Pedig mára már kezdett jó lenni, azt most, hogy hazaértem megint kezd kicsit szürkébb lenni. Mondtam is Sárának, azt mondta felvidít(: Legalább valaki még próbálkozik, meg érdekli, hogy mi van(: Az idézethez meg annyiit, hogy igaz, hogy ha nem csinál valaki semmit se, akkor elrontani se tud semmit, de nekem a hétre már elegem van a semmittevésből, és még csak kedd van-,-" Mi lesz velem péntekig?:O Igazából ma nem sok minden volt. Felkeltem, felébredtem - ez a két dolog nem egyidejűleg történt -, utána reggeliztem, kipakoltam a Pacsmagos cuccom, gépeztem, zenét hallgattam - blogra is raktam ki, de ezt lejjebb már írtam -, hajat mostam, azt msneztem délután. Végül mivel jó idő volt, és nincs lázam kimentünk Sárával a parkba, mert lehet, hogy beteg vagyok, de azért a levegő kell. Parkba csináltam napos képeket, és Sára is ott van rajtukxD Azt mondta vágjam ki, de nem fogom, mert nem nagyon látszik, meg nem vészes, meg jó az úgyxD Ha ezt elolvassa tuti megölxD Park után elmentem a mamáékhoz, hoztam haza sütit, mag valami pizzás tekercset. Arra próbálom rávenni magam, hogy kimenjek a konyhába, és egyek belőle, de még nem sikerült. Mama egyébként megint b*sztatott, most épp az volt a baj, hogy nem vagyok Pacsmagon-,-" Meg, hogy egy világ dőlt benne össze. Hát anyám, sajnálom, bocs, hogy élek, de tényleg... Esküszöm Őket is elkerülném, ha tehetném. Mindig csak minket szekál, persze ha meglesz az "új unoka" le se leszünk sz*rva egy ideig, azt mikor kiosszák, hogy ne szóljon bele a gyereknevelésbe, akkor majd megint mi leszünk neki. Tiszta jó, úgy szeretem az ilyet.De mondjuk papát azért bírom(L) Meg mondjuk csináltam pár jó képet náluk, meg úgy szeretik is ott fényképezni, mindig olyan képek születnek, amik még nekem is tetszenek*.* Pedig ritkán vagyok elégedett velük. Itthon ma úgy kb minden rendben volt. Persze most, hogy itthon vagyok, a lenti mamával megy a huzavona a nem eszek dolgon, de ha nem kíván a kaját, akkor mit csináljak? Félre ne értsen senki, nincsenek étkezési problémáim, csak a mama valahogy zsírosabban főz, és azt nem szeretem, meg fáj néha a gyomrom. Mondjuk a fűszeres kajától is fáj. Persze a menza koszt se jó, ebből a két mondatból meg kb leszűrhető, hogy válogatós vagyok, de mindegy. Ez van. Sok a gond velem. Amúgy novellát írni is elkezdtem ma, de nem sokat írtam, talán egy fél oldal. Hátha megszáll majd az ihlet, de nem tudom. Kötelezőt meg nem olvastam. Könyvtárba is el kéne menni, de semmi kedvem hozzá. De mondjuk a Hamlet még itt van nálam, éppenséggel olvashatnám, de nincs hozzá kedvem. Akkor a máról körülbelül még annyit, hogy hazajöttem msneztem - még most is -, beszéltem Sárával és mondott egy viccet: "mi van felvéve a kurva üzenetrögzítőjére? kérem, hívjon vissza később, a szám jelenleg foglalt" <---Ezt csak Sára kedvéért, és mert jó fej vagyok:D És mert az egoja ragadós:D És akkor ha már a Sáráról van szó, mikor hazaértem, leültem gép elé, meg elkezdtünk dumálni, olyan jelenetet levágtunk, hogy fúúúxD Mint szoktunk:D Érdekes voltxD Mindig jókat terülök az ilyesmiken. Szeretek Sárával beszélni, mindig felvidít(L) Amúgy tegnap este még Bones-t néztem, hát annak a vége ütött. Anyám nem gondoltam volna:O De jó volt(Y) Kíváncsi leszek mi lesz eztán. Ma meg Castle lesz, meg Cold Case. Már várom azt is. Meg ugye most adják a Cold Case-t a héttől minden hétköznap délután, de még nem sikerült megnézni egy részt se, pedig az első évadtól megy, és azt nem láttam, szóval jó lenne. Amúgy meg semmi nem volt, a "veszekedés" - azért idézőjeles, mert azért a békénél rosszabb, de veszekedés teljesen még nem és nem tudok rá jó szót - dologgal meg semmi sincs. Nem is beszéltünk, meg semmi. De hát mindegy. Nem mondhatnám, hogy annyira rossz most nekem. Ez van. Jó volt a Sárával, meg Lottival is beszéltem, szóval semmi gond(Y) Mellesleg meg könyvet kéne borítanom. Eddig csak pár könyv van beborítva, és még van egy csomó amit be kéne. Mindig úgy voltam vele, hogy majd, azt még mindig nem sikerültxD Szóval nem vagyok rendes kislányxD De hát ez van. Mondjuk lehet, hogy a tengernyi fontos időmből a héten jut rá egy fél óra:D Majd megnézem a naptáram:D Szerintem ennyi lettem volna mára, de nem biztos, mert ha nagyon unom majd magam lehet, hogy még jön zene, vagy ha valami NAGYON NAGY történik akkor még jövök:P De most megyek vacsizni:P

Comments
2 Responses to “~Ha nem csinálsz semmit, nem is szegsz meg semmilyen szabályt~”
  1. Anonymous says:

    A Bones-ról basszus én is akartam írni, csak elfelejtettem xD
    Azt se tudtam, hol vagyok, mikor kiderült, hogy a rendesaranyos Zack AZ O.o!! Nekem a pszihológus gyerek a volt a gyanús az elejétől fogva erre.. ehh. De jó kis rész volt, ettől eltekintve :)
    Hát h a menzakosztot nem szereted azt megértem. Az sehol se finom xD

  2. flanna says:

    Hát én is úgy voltam vele, meg a Zack az elejétől fogva szerepelt. Ohh basszus sokkolt csöppet o.o Nekem is az a pszhologus volt gyanus. Olyan fennforgo meg nem rég szerepelt, de végül nem Ő lett...
    Menzakoszt... No komment. Nem szeressük a zöld gyümölcslevest, amiben kockaalakú "valamik" úszkálnak:P

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.