~Inkább leszek egy percre valaki, mint egész életemben egy senki~

Jelentem, megérkeztem. Ma egész tűrhető napom volt, viszont most azon tűnődtem, hogy szerintem innentől a "jó nap" kifejezés max a hétvégékre használható. Amúgy meg igazából semmi extra nem volt. Vagyis nem különösebb. Reggel már korábban ott voltam a busz megállóban, már vagy kemény 5 perce álltam, mikor volt angoltanárom megáll kocsival, és mondja, hogy elviszxD Mivel most Ő is ott tanít a suliba, ahova járok. Szóval így kaptam egy fuvart és már 7-re bent voltam. Kemény tíz perccel azután, hogy a buszom indul itthonról, én már a suliban voltamxD De mondjuk hála Istennek mások is voltak már bent, szóval nem az volt, hogy 45 perc unalom. Aztán úgy egész nap nem sok minden volt. Nem kaptuk ki a matekdogát, ami mondjuk szerintem nem hátrány. Bár tudom, ami késik, nem múlik. De hát elvileg nem lesz beírva. Mondjuk azért azt remélem, hogy annyira nagyon rossz nem lett... Mert hűt nem vagyok teljesen hülye matekból, de nem néztem át semmit. Persze, tudom mindent meg lehet magyarázni. Aztán a hatodik órám után még ebédeltem, és jöttem haza busszal. Ahol a volt énektanárom mellett ültemxD Ez egy ilyen nap voltxD Beszélgettünk meg minden, szokásos, hogy tetszik a suli, meg minden. Igazából, ha már itt tartunk, jelenleg is tanulnom kéne. De semmi kedvem. Azt sem tudom, hogy milyen óráim lesznek holnap. Majd azért este átnézem. Az infót nagyjából tudom, szóval azzal talán nem lesz gond, vagyis remélem. Egyébként holnap dupla tesi. Oh, alig várom. Mellesleg most nincs olyan rossz kedvem. Persze a jótól messze van. Nagyon meglepő módon, de azért nem vészes. Csak már lenne megint nyár:P Na jó, nem álmodozom. Pedig tényleg jó lenne. És Istenem, még csak egy hete járunk suliba! Mi lesz később? Fogalmam sincs... Amúgy tegnap még blogolás után Castleztem, meg Cold Caseztem, szóval jó késő feküdtem le. Na, de mindegy. Úgysem alszom el hamar, meg amúgy is nekem halál lenne, nem sorozatot nézni. Egyszerűen érdekel! Ilyen vagyok. Senki ne akarja megszabni, hogy mit nézhetek, és meddig. Amíg felkelek, nem kések, és hasonlók, addig ne akarjon nekem takarodót fújni senki. Amúgy meg, szerintem ma még jövök egyszer, mert le akarom írni, hogy mi volt a tegnapi Cold Case-ben(:

Comments
2 Responses to “~Inkább leszek egy percre valaki, mint egész életemben egy senki~”
  1. Anonymous says:

    A Castle-t én is néztem. Fajin volt a kártyázás (=
    Úristen duplatesi O.o! Ez már diákkínzás!!

  2. flanna says:

    Én arra leszek kíváncsi, mikor Beckett-Castle páros mondjuk a regényesekkel kártyázik:P Az se lehet rossz:P
    Ja, a duplatesi az -.-"

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.