Posted on Tuesday, September 14, 2010 · 2 Comments
Utálom. Mennyiszer kezdődött már így mostanság bejegyzésem. Talán velem van a baj. Talán tényleg velem van. Nem tudom. De egyszerűen már túl sok nekem minden. Itthon vagyok, és még most is úgy zajlik az élet néha, hogy mire utána kapom a fejem, az már beleveszik a semmibe. Pedig jó kedvem volt. Nagyon is. És most mégis elromlani látszik. Nem akarom én már ezt az egészet ragozni. Értelmetlen beszélgetések sorozata. Beszélünk, de egyszerűen már nem látom értelmét. Csak úgy van. Nem tudom minek még. Persze ahhoz fáradt vagyok, hogy azt mondjam, stop. Inkább csak válaszolok. De lényegtelen már. Néha el kell engedni, azt ami fontos. Nem tudom. Ez már jobban fáj, mint amennyire jó volt. Több barátomban csalódtam mostanság, és bár azt helyre lehetett hozni, ez most már. Nem tudom. Az illető azt sem tudja, hogy mi volt a baj. Nem tudom, hogy nekem erre szükségem van-e egyáltalán. Talán inkább csak egy lakatlan szigetre lenne szükségem. De most megint kezdődik elölről. Bocsánatot kér, elmondja mennyire rossz, mi volt vele, miért fáj neki. Az, hogy velemi van, az szóba sem kerül. Talán nem is fontos. Végül is sok embernek csak azért voltam. Hogy elmondja a gondjaim, hogy legyen ki meghallgassa, ne adja tovább, de adjon tanácsot. Talán nekem csak ez a "szerepem" csöndben, és semmi más. Persze az tény, hogy én nem vagyok az a fajta ember, aki könnyen elmond bármit bárkinek, de egy barátság akkor sem csak egy emberről szól. Vagy talán ez már csak túl sok volt nekem. A lényeg az, hogy már én sem értem magamat. Sem Őt. De már nem is akarok mást, csak nyugalmat.
Categories:
mindennapok
cimkék
"barátság"
(5)
A
(4)
A világról...
(7)
about the world and other things...
(1)
Adony
(2)
agymenés
(4)
ajándékok
(2)
ajánló
(14)
ajj
(4)
álmok
(7)
angol
(2)
angol blog
(1)
anyád
(4)
apróság
(34)
B
(23)
bakancs lista
(1)
baleset
(1)
barátok(:
(79)
barátság
(4)
beautys
(1)
BÉCS
(2)
béke
(2)
best
(1)
beszámoló
(8)
betegség
(9)
biológia
(3)
blog
(39)
boldogság
(11)
buszozás
(6)
bycicle
(1)
changes
(2)
csakúgy
(5)
család
(35)
csalódás
(7)
csend
(1)
cserediák
(1)
darvak
(2)
depresszió
(7)
diéta
(4)
disney
(4)
dolgozat
(1)
düh
(3)
E
(1)
edzés
(7)
egyéb
(2)
egyéb TVs
(8)
egyedül
(5)
egyetem
(5)
ehh
(5)
éjszaka
(2)
ékszer
(1)
elég
(60)
élet
(3)
életjel
(2)
életmód
(2)
elmélkedés
(8)
emberség
(4)
emlékezni
(8)
english
(6)
érettségi
(6)
értekezés
(29)
érzések
(10)
everything
(1)
exam
(1)
EZAZ
(2)
fáj
(19)
fantasztikus
(6)
fáradtság
(4)
feelin'
(3)
félelem
(6)
film
(8)
fősuli
(5)
fotók
(64)
frizura
(1)
fuck
(16)
funny
(2)
furcsa
(1)
gép
(1)
gif
(11)
gossip.girl
(4)
grr
(2)
gyerekes
(4)
gyermekszív
(4)
hajfestés
(3)
hajtogatás
(1)
halál
(1)
happy^^
(17)
harc
(3)
hazug barát
(14)
hazugságok
(3)
help
(2)
helyzetjelentés
(8)
hétvége
(4)
hibák
(3)
HÓ
(3)
hülyeségxD
(3)
ideg
(2)
idézetek
(39)
időjárás..o.o
(4)
igeen
(4)
imádom
(2)
international
(1)
írásról...
(11)
ironia
(13)
jövő
(15)
karácsony
(5)
kavalkád
(7)
kávé
(3)
kedvenc
(2)
kép
(11)
képek
(13)
keringó
(2)
keserédes
(1)
kiborulás
(1)
kitartás
(1)
klasszik
(4)
könnyek
(5)
könyv.film
(15)
körömlakk
(4)
közérdekű
(3)
külföldi
(5)
különleges helyek
(2)
különös
(1)
kultúra:D
(1)
L
(17)
lélek
(11)
life
(6)
love
(1)
magány
(3)
magyar zene
(24)
matek
(2)
megkönnyebbülés
(2)
merengés
(2)
mese
(5)
mesék
(1)
Milly♥
(1)
minden
(54)
mindennapok
(258)
momentum
(8)
mottó
(1)
msn beszélgetés
(1)
múlt
(3)
művelődés
(1)
nagydumás.kisccsajok
(1)
nagydumás.kiscsajok
(1)
német
(4)
nemtudom
(1)
Not crazy
(16)
novella
(14)
nowdays
(1)
olvasás
(9)
once upon a time
(8)
optimizmus
(2)
őrület
(2)
összegzés
(2)
összeomlás
(3)
pályázat
(1)
PandP:D
(4)
pánik
(1)
pár gondolat
(10)
pár szó
(2)
parfüm
(1)
party
(2)
pathetic
(1)
pia
(1)
PL
(1)
pszicho
(1)
R
(2)
reggelt
(3)
régi.barátság
(1)
remény
(5)
rövidke
(1)
ruhák
(1)
S
(3)
saját
(2)
SD
(2)
semmiség
(2)
séta
(4)
shopping
(4)
showder klub
(1)
sorozatok
(53)
St.Trinian's
(5)
star wars
(1)
stressz
(1)
suli
(94)
sunglasses
(1)
sunshine
(1)
supernatural
(3)
szabadság
(2)
szalagavató
(5)
szánalom
(1)
szenny
(3)
szerelem
(20)
szerelem kölcsönbe
(1)
szerencsétlen..
(4)
szeretnyelv
(1)
szerzemény(:
(6)
sznobizmus_ehh
(2)
szobám
(2)
szocializálódás
(1)
szokásos
(1)
szülinap
(2)
szünet(:
(4)
szünetel
(1)
szürkeség
(2)
tablet
(5)
tanulás
(2)
társaság
(2)
tavasz
(5)
TD
(9)
tea
(1)
tél
(3)
telefon
(1)
tervek
(6)
tetoválás
(3)
the end
(1)
továbblépni
(2)
továbbtanulás
(2)
trailer
(1)
truth
(60)
tumblr.com
(1)
újév
(4)
unalom
(2)
ünnepek
(21)
üresség
(4)
utálom
(5)
vágyak
(3)
valami új
(2)
válás
(1)
valóság
(3)
változás
(7)
varázslat
(1)
város
(1)
VB
(2)
vers.szöveg
(4)
vers(?)
(5)
veszekedés
(1)
veszély
(1)
vicces
(2)
video
(1)
vihar
(1)
világom
(3)
vizsga
(13)
vizsgaidőszak
(1)
wakeup
(1)
weheartit
(56)
weheartit.com
(9)
wishlist
(1)
world
(1)
zaj
(2)
zakkant
(1)
zaklatottság
(8)
zene♫ ♪
(158)
Powered by Blogger.
Lelki szemetesládának lenni valóban elég kellemetlen érzés...szépen kifejezve!
És igenis a barátság arról szól, hogy oké hogy az egyik embernek vannak gondjai és elmondja a másiknak, de cserébe ő is meghallgatja a másikat, ha neki van problémája..leglábbis elvileg erről szólna egy barátság!
Én nekem semmi gondom a "lelkiszemetesláda" dologgal. Nem is így hívnám. Inkább Támasznak, az valahogy szebb(: Én úgy érzem, hogy bennem sokan megbíznak, sok ember gondjait tudom, és én valahogy nem vagyok az a beszélős típus, és így a környezetem ritkán tudja a nagy lelki gondjaim. Csak az a gond, hogy ez nem is gond volt, csak szerettem volna beszélni valakivel, Ő meg lelépett, ami még nem volt olyan vészes, utána meg csak Ő, meg Ő, és akkor elég lett és már nem is akarom igazán helyre hozni. Mert fogalmam sincs, hogy kell-e még ez nekem, vagy, hogy ez barátság volt-e, vagy, hogy lehetne-e még. Mert akárhogy mindig van remény, én most nem látom, és talán rémesen hangzik, de én inkább eldobnám az egészet a nyugalomrét, mintsem átmennék még ezer rossz dolgon, csakhogy újra azt tudjam mondani, hogy a barátom, vagy valami olyasmi.
Na ez most hosszú lett(: Amúgy köszi a véleményt, sokat jelent, hogy tudom, hogy legalább valaki elolvassa, és érdekli annyira, hogy elmondja mit gondol(: