Mindenki hibázik. Ez természetes. Az is természetes, hogy mindenkinek a saját hibáit kell elkövetni, de mondjuk az már teljesen nem igaz, hogy más hibájából nem okulunk. Mert szerintem ez nem igaz. Mert igenis, ha hallunk egy tanulságos történetet, akkor ha a közeljövőben történik valami velünk, és párhuzamot tudunk vonni jelenlegi helyzetünk, és a másik ember hibája között, akkor talán mi már majd helyesebben döntünk. De mindegy, most nem erről akarok beszélni. Hanem arról, hogy talán minden az élettől kapott pofon, fájdalom, csalódás, minden általunk hozott rossz döntés vagy tévedés, az büntetés, vagy egy lecke. Mert hát ha valaki rosszat tesz, az alapvető dolog, hogy megfizet ezért. A másik pedig. Hát okulni, tanulni mindig kell. Szóval én úgy gondolom, hogy bárhogy is fájnak a rossz dolgok, az életet azokkal kell elfogadni. Mert nem vívhatunk egy egész életen át szélmalomharcot a rossz dolgokkal. Ezek mind-mind hozzátartoznak az életünkhöz, és ezt el kell fogadni. Bele kell törődni, hogy emberek vagyunk, halandók, esendőek, hibásak, és néha buták. Nem csak én, vagy Te. De mindenki. Mert hibája, félelme, rossz döntése, kellemetlen élménye, csalódása, fájdalma mindenkinek van az életben. Az már csak nézőpont kérdése, hogy kinek több, kinek kevesebb, de ebbe a több-kevesebb dologba, most nem mennék bele. Főleg, hogy fogalmam sincs, hogy mit írjak róla. Viszont valamiről még gondolkozzunk el. Tegyük fel, hogy ugye van jó és, van rossz dolog a világban. Ez így van. Az érem két oldala, sötét és világos, ha úgy tetszik. Aztán most ha ez megvan tegyük fel, hogy nincs jó és rossz, csak jó. Ez képtelen. Ilyen nincs. Ha nem lenne rossz, honnan tudnánk, hogy mi a jó. Ha nincs fekete, nincs fehér sem, csak a szürke van, ami unalmas és egyhangú. Szóval, szerintem nincs rossz, jó nélkül, ahogy fény sincs sötétség nélkül. Mert ha nem létezik a rossz, akkor a jónak nincs mihez képest jónak lennie, hanem szimplán csak átlagos lesz, egyszerű és mindennapi. Semmi más. Csak valami, amivel mindennap találkozunk. Talán csak akkor tudjuk igazán értékelni a boldogságot, ha már megjártuk a pokol legalsó bugyrát is, és ha már minden rosszat megértünk. Mert minden viszonyítás kérdése. Jó és rossz, fény és sötétség, hideg és meleg, fájdalom és boldogság. Mert egyik nélkül nem létezik a másik sem. Szóval vannak dolgok, amik talán nem tetszenek nekünk az életben, mert én sem szeretem a rohanást, a pofonokat, a fájdalmat, a szomorúságot, a boldogtalanságot, a lehangoltságot, a hideget. Viszont ezeknél már talán csak egy valami lenne rosszabb: az egyszerűen szürke, egymásutáni hétköznapokkal leélt élet.
