 |
| ~Sötétség nélkül nincsenek álmok.~ |
Most már tényleg elegem van. a "családból", meg az egész rohadt világból, úgy ahogy van! Mindenki csak velem képes veszekedni, és már annyira unom. Anya is most rendezett jelenetet, hogy miért vele veszekszek, holott állítólag semmit nem mondtak a szülőin. Persze, csak csendben ültek két órát. Na tudja kit etessen. Végül is a gólyatáboros szülőin se volt semmi, csak épp a cuccom felét nem vittem el. És tök érdekes, hogy rajtam kívül mindenki tudta például, hogy kell úszósapka, meg két fogkefe, meg hasonlók. Na, elmehetnek ezek a francba! Öcsikém szülőijén persze mindig megy az odafigyelés. Hozzám még fogadóórára se fognak bejárni, nem mintha eddig eljártak volna, inkább csak megvolt a látszat, mert tesómmal egy suliba jártunk. Nevetséges. Ha már ilyen téren lesz*rják a fejem, legalább tényleg ne vennének észre egyáltalán. Annyira nem szeretem. Hiányzik a régi életem. Mikor még idejártam, aztán hazajöttem, gyorsan tanultam, azt kimentem valamerre... Most mi van? Hazaesek, tanulok, és semmire nincs időm. És emellett meg b*sztatnak is. Annyira utálom már. És nem is tudom kinek elmondani, hogy mi bánt. Mert a régi barátokkal már egy ideje nem találkoztam, az msn nem ugyanaz, új barát meg még nincs. Néha annyira rossz ez így. Persze bírom a sulit, de néha már annyira nagyon hiányzik az ami volt. Féltem ettől a változástól, nagyon. És talán nem ok nélkül. Mert a régi osztálytársaim, szinte az ovi óta ismertem, és most meg ott vagyok egy csomó idegen között. Persze az órák alapjában jó hangulatúak, de valahogy úgy érzem, mintha kívülről szemlélném az egészet. Itthon mindig részt vettem az órán meg minden, ott meg mintha csak hallgatnám. Olyan semmilyen még az egész. És ez most annyira megvisel. Meg a veszekedések is itthon. Persze lehet, hogy megint csak én vagyok a hülye, vagy nem tudom. De akkor sem hiszem el, hogy két óra alatt semmit nem mondtak. Az előbb ordított anya is, hogy nekem is van szám, és meg tudom kérdezni. Aztán én is ordítottam, hogy már elegem van ebből az egész gimis dologból, meg minden. Aztán nekiállt izélni, hogy miért történt valami, mire közöltem vele, hogy ha történt is, semmi köze hozzá. Elmehet a fenébe, nem gondolja, hogy majd egyből neki fogok beszámolni? Ha ilyenkor az anyámnak érzi magát, akkor legyen máskor is az, vagy hagyjon békén, és szálljon le rólam. Most már elég. Egyszerűen kész vagyok. A suliba amúgy nem volt semmi, vagyis a szokásos. Volt pár jó óra, de alapból a megszokott szürkeség. Én is inkább csak csöndben ülök. Mellesleg meg remélem, hogy az itthoni dolgok nem fognak kihatni a suliban valókra. Már így is túl sok minden tönkrement itthon, nem akarom, hogy még ott is megváltozzanak a dolgok. Lehet, hogy most se jó így, de valahogy azt sem akarom, hogy mondjuk rosszabb legyen, vagy nem tudom. Csak nyugalmat akarok. De azt hiszem, hogy ez is túl nagy kérés...
