~Úgy éreztem, egyetlen érzelemre vagyok képes, saját magam gyűlöletére~
Posted on Thursday, September 09, 2010
·
Annyira utálom ezt. Néha fel sem szeretnék kelni. Csak elmerülni a semmiben. Nem szeretem, sőt utálok mindent. Elegem van. Nagyon. Hülye vagyok. Annak is érzem magam. Hülye, mert olyasmibe mászok bele, ami csak fájni fog, és a végén tényleg én sínylem meg. Ez van. Nem tudok ezzel mit csinálni. Naivitás. Ez van. Utálom. Haragszom magamra. Nem tudok mit csinálni. Néha sírni szeretnék, de valahogy nem tudok. Pedig jó lenne. De nem tudok, nem akarok. Valahogy akkor tényleg minden összedől bennem. Ezt is utálom. A másik pedig az, hogy mennyire hülye is vagyok. Hazudtam, magamnak ástam vermet, és egyszerűen olyasmitől félek, rettegek, amitől nem kellene. Hogy bebeszélem-e magamnak? Nem tudom. Talán igen, talán nem. De egyszerűen már elég. Haragszom magamra. Nagyon. Nem másra, csak magamra. Csakis magamra. Hülye vagyok. Egyedül kellene lennem, akkor úgy legalább nem bánthat senki. Így is eleget bántom magamat, nem kell az, hogy még más is belém rúgjon. Csak nyugalmat szeretnék. Ennyi az egész. Mellesleg meg ma nem volt semmi. Hét óra, dupla tesivel. Fárasztó volt, teljesen ki vagyok. Bár mondjuk nem igazán a nap fizikai része fárasztott ki - persze az is -, inkább lelkileg. Tényleg néha egy roncsnak érzem magam. Fáj mindenem, minden értelemben. Néha annyira visszasírom a múltat, de tudom, hogy fölösleges. Elmúlt. Ez van.
Annyira utálom ezt. Néha fel sem szeretnék kelni. Csak elmerülni a semmiben. Nem szeretem, sőt utálok mindent. Elegem van. Nagyon. Hülye vagyok. Annak is érzem magam. Hülye, mert olyasmibe mászok bele, ami csak fájni fog, és a végén tényleg én sínylem meg. Ez van. Nem tudok ezzel mit csinálni. Naivitás. Ez van. Utálom. Haragszom magamra. Nem tudok mit csinálni. Néha sírni szeretnék, de valahogy nem tudok. Pedig jó lenne. De nem tudok, nem akarok. Valahogy akkor tényleg minden összedől bennem. Ezt is utálom. A másik pedig az, hogy mennyire hülye is vagyok. Hazudtam, magamnak ástam vermet, és egyszerűen olyasmitől félek, rettegek, amitől nem kellene. Hogy bebeszélem-e magamnak? Nem tudom. Talán igen, talán nem. De egyszerűen már elég. Haragszom magamra. Nagyon. Nem másra, csak magamra. Csakis magamra. Hülye vagyok. Egyedül kellene lennem, akkor úgy legalább nem bánthat senki. Így is eleget bántom magamat, nem kell az, hogy még más is belém rúgjon. Csak nyugalmat szeretnék. Ennyi az egész. Mellesleg meg ma nem volt semmi. Hét óra, dupla tesivel. Fárasztó volt, teljesen ki vagyok. Bár mondjuk nem igazán a nap fizikai része fárasztott ki - persze az is -, inkább lelkileg. Tényleg néha egy roncsnak érzem magam. Fáj mindenem, minden értelemben. Néha annyira visszasírom a múltat, de tudom, hogy fölösleges. Elmúlt. Ez van.