~Száz lakat alatt őrzött, titkos álomvilág~

Hogy nekem mennyire elegem van néha mindenkiből. Annyira nem szeretem mikor mindenki rám száll, és egyszerűen nem bírnak békén hagyni. Miért olyan nagy kérés az, hogy egyszerűen hagyjanak békén, hogy na vegyenek észre, hogy lássanak át rajtam? Mert ha éppen nincs olyan rossz kedvem, akkor valahogy mindig megtalál valaki, aki nem bír békén hagyni, bezzeg ha mondjuk éppenséggel kellene valaki, akkor persze senki sincs. Talán ilyen az élet... Annyira szeretnék már felnőtt lenni" Jó lenne, ha senki nem szólna bele az életembe, vagy ha csak megpróbálná, én teljes joggal elküldhetném a fenébe, mert akkor már senki nem felelős értem, és sem köze nincs az életemhez, sem joga nincs beleszólni. Még dolgozni is szívesen járnék. Mert ezt ami most van egyszerűen utálom. Mindenki annyira jól tudja, hogy mit hogyan csináljak, meg annyira le tudnak oltani folyton, de tényleg. Tegnap is egy település nevet nem találtak valahol, és kötötték az ebet a karóhoz, hogy persze én vagyok hülye, mert hát persze nem a felnőtt lesz a hülye, hanem természetesen a gyerek. Aztán nekem lett igazam. De persze tegnap ha megszólaltam, majd hogy nem rám szóltak, hogy kussoljak. Ma meg semmit nem mondtak, még annyit se hogy "ja bocsi, igazad volt" Nem csak megkérdezték, hogy mi volt, mire mondtam, hogy hát az, amit mondtam és akkor jó. Hát mondom nagyon... De lényegtelen. Egyszerűen csak szeretnék láthatatlan lenni, vagy megszűnni létezni. Annyira jó lenne eltűnni. Ha lesz rá lehetőségem, és nem rontom el vele az életem, akkor az első adandó alkalommal lelépek, mikor már le tudok. Persze úgy nem anyuékkal van baj, hanem inkább másokkal. De mindig van valaki. És ezzel már torkig vagyok. Mindenki jobban tudja nálam, hogy mit, hogy tegyek. És ezt azért ne! Az ember a sajt hibáiból tanul. Nekem is voltak, és eztán is lesznek. Nem vagyok tökéletes, le is szoktak szidni, de akkor is azt nem fogom hagyni, hogy bármit meg próbáljanak helyettem tenni, és persze azt sem, hogy hülyének állítsanak be. Egyszerűen ez már sok. Mindenből. Amúgy holnap meg búcsú. Már azt sem várom. Csak teszek mindenre. Igazából a hétvégébe is az estéket, éjszakákat bírom a legjobban, mert akkor csend van, nyugi, tudok írni, ha akarok, vagy csak olvasok, filmezek vagy valami. Holnap még családi ebéd is lesz. Alig várom, de tényleg. Csoportos rejtett b*szakodás, hogy ne mondjak rondábbat. Mert hát ilyenkor ez van. Mindenki piszkálódik, de esküszöm, ha holnap rám szállnak, én fogom magam és hazajövök. Egyébként sincs már jó kedvem, szóval örülnék, ha békén hagynának. Bár nem hiszem, hogy lesz ekkora szerencsém. Na, de mindegy ha nem hagynak békén, maximum lesz egy veszekedés. Hagyni semmiféle kép nem fogom magam. De hát mindegy. Majd leírom, hogy mi volt. Elnézést, ha nem igazán volt érthető, de le kellett írnom.
Mellesleg lehet, hogy indítok egy másik blogot. Elkezdtem egy folytatás történetet, de még tényleg nem tudom, hogy felrakjam-e. Be gépelni, be akarom, de nem biztos, hogy felrakom. Amúgy a címe az lesz, hogy: I'm not crazy. Maybe not. Szóval, ha érdekel valakit, az írjon, és ha blogra nem is rakom fel, akkor elküldöm az illetőnek(: