Annyira nem igaz!

Áááhhh ilyen nem szokott lenni, de most annyira ideges vagyok! Miért van az, hogy sorra olyanok esnek ki az X-faktorból, akiket én bírok? Mert múlt héten is Mimi és Gergő, akik tök aranyosak voltak, most meg Domokos Fanni, aki annyira szimpatikus, meg tök jó személyiség. És áhh! Olyanok maradnak bent, hogy fúúú! Mert bent vannak még a Vastag gyerekek, akik szerintem annyira megjátszák magukat. Most is a nagyobbik egy Ákos számot énekelt, ami egy tök jó szám, egyszerű, Ő meg annyira szerepet játszott, hogy te jó ég, mi volt az???!! Meg akkor a Summerr Sisters-el párbajozott Fanni, és szerintem torony magasan verte őket. Pedig igazából eddig nem volt bajom a Summer Sistersel, de ma annyira nem voltak jók, és igazából a párbaj dal is jobb volt Fanninak. Na, a másik meg, amitől rosszul vagyok, hogy ma is Király L. Norbi is, meg Fanni is, így másféle dalt énekeltek, nem olyan tombolós, bohókásat, mint eddig, erre meg lehúzták a dalt, mert más volt. Az meg persze nevetséges, hogy jövőhéten mindegyiküknek ilyen rockos számot kell választani, mert persze az nem más kategória. De ha maguktól akarják megmutatni, hogy másféle típusú dalt is tudnak, akkor az alapból rossz. Áhh, én ezt nem értem. De most akkor is zavar, hogy pont Domokos Fanni esett ki, pedig én annyira bírtam, olyan jó hangja volt, meg maga a karaktere. És akkor még bent vannak olyanok, hogy áhh! Nem is tudom nézem-e tovább. Annyira lelkesen már biztos nem. Olyanok vannak bent, akik el tudják adni magukat, és oké, hogy arra megy a voks, de hát akkor is, így már nem olyan jó szerintem. Talán innentől körülbelül csak a Shodeinde Dorka miatt fogom nézni. Többiek már annyira nem... Nem igazán kedvencek. Közben itt anyáék is oltottak, hogy persze én olyanokat nem bírok, akiket normális ember igen, mert különc vagyok. hát bocs, hogy nem olvadok el, ha valamelyik vastag gyerek rám néz, egyszerűen szerintem megjátszák magukat és fúúú! Áhh, már nem igaz. Bocs a sok áhh, meg fúú, meg jujj miatt, csak egyszerűen elragadott a hév. És valahova le kellett mindezt írnom...

Comments
2 Responses to “Annyira nem igaz!”
  1. Anonymous says:

    Teljesen egyet értek!! Én is alig várom, hogy kitomboljam magam, azt hittem, hogy leborítom a TV-t mikor a hülye zsűri a Summer-eket engedte tovább -.-" Olyan hamisak voltak, hogy én is fogtam a fülem pedig én aztán nem értek az ilyesmihez!! És eddig annyira nem bírtam a Fannit de ma nagyon-nagyon tetszett!!! Erre kiesik, hát basszák meg >:| És igen a Vastagok, annyira unszimpatikusak, hogy hajj...de fogadok, hogy majd azok közül nyeri meg vamelyik, vagy Summerek, csak mert nekik valaki az apjuk -.-" Hát gratulálok a szaRTL-nek!!

  2. flanna says:

    Hát körülbelül-,-
    Nekem a Vastagok megjátszósak, és jó aláírom, hogy a nagyobbik nem néz ki rosszul - mondjuk még így is simán találni nála jobb pasit -, de a kicsi még nem is helyes. És nincs rossz hangjuk, de alapból eladják magukat meg minden és ez így annyira unszimpi-,-
    Áhh Summereket meg hagyjuk, mert még megint csapkodhatnékom lesz, de tényleg-,-

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.