~Az idő alig változott, és egész úton nem szóltak egy szót sem, mert a szótlanság mintha jobban összekötötte volna őket. ~
Posted on Thursday, October 07, 2010 · 1 Comment
Na megint jöttem. Igazából tudtam volna előbb is, de még csak most. Az idézetnek amúgy semmi köze az egész bejegyzéshez, csak tetszett, szóval ez lett a cím(: Igazából az van, hogy reggel sikeres hánytam, és megint az orvosnál kötöttem ki, akinek fogalma sem volt arról, hogy mi bajom, de hála Istennek az a kevés, amit ettem délelőtt meg délután, az megmaradt bennem, csak folyton forog a gyomrom, és így nem sokat eszek. De hát ez van... Egyébként ma körülbelül átaludtam a napot, mert fáradt voltam meg minden. és apuék már megint kezdik a fenyítést, hogy ezt nem csinálhatom eztán, meg azt. És már baromira unom. És folyton izélnak, hogy csak színészkedem meg minden, de már elnézést, de inkább járok még hétvégéig két napot suliba, mintsem meghánytatom magam. Na, körülbelül ennyire ismernek anyáék. Fogalmuk sincs arról, hogy milyen vagyok, csak mondják a magukét, megkérdezik milyen napom volt, néha elmondom nekik, akkor úgy gondolják, hogy milyen jók, közben meg fogalmuk sincs, hogy milyen a személyiségem, mit is érzek. Csak felszínesen néznek rám. Nem ismernek, egyszerűen nem. Hiába mondják. A legtöbb olyan dolgot, ami nekem fáj, vagy nem jó, és Ők tudnak róla, azokat lekicsinylik, és szerintük az ami engem érdekel az nem fontos. Na, körülbelül ezért nem mondok nekik semmit. Amúgy is, igazából csak a vérünk köt össze minket, ettől még én nem vagyok köteles olyasvalakivel lelkizni, akinek fogalma sincs arról, ami engem bánt. Amiről tudnia kell, arról tud. A többi meg ne érdekelje. Ha már a hobbim, az, hogy írok és hasonlók nem érdeklik, akkor ne csodálkozzanak, hogy vannak dolgok, amiket nem mondok el. Persze Ők keveset tudnak, a barátaim többet, de igazán mindent senki nem tud. Mert vannak dolgok, amiket jobb, ha senki nem tud. Na, de igazából mindegy. A lényeg az, hogy megint nevelni próbálnak, aztán fogalmuk sincs semmiről, meg nem látnak lejjebb a felszínnél. De igazából mindegy. Betartani úgysem fogom... Mert nem fogom tudni. Olyan alap dolgokat próbálnak korlátozni, ami nekem fontos, de szerintük nem az. Szóval körülbelül ezt mondtam. Semmit nem tudnak, és semmit nem értenek. Egyébként ma ezen kívül tényleg nem volt semmi. Próbálok haladni a Not crazy-vel, de vegyesen meg. Ma rajzoltam is(: Majd megmutatom mit(: Meg ilyen Fringe feliratot is elkezdtem, de még nincs kész. Ja, és a délután nagy része szappanopera nézésből állt. Nagyon lekötött-,- De már azon agyalok, hogy holnap délelőtt elkezdem letölteni a Cold Case 5x01-et, mert érdekel, hogy miként folytatódik ez az egész(: Meg amúgy sem láttam még angolul részt. Na, de szerintem megyek, kezdődik a Miami(:
cimkék
"barátság"
(5)
A
(4)
A világról...
(7)
about the world and other things...
(1)
Adony
(2)
agymenés
(4)
ajándékok
(2)
ajánló
(14)
ajj
(4)
álmok
(7)
angol
(2)
angol blog
(1)
anyád
(4)
apróság
(34)
B
(23)
bakancs lista
(1)
baleset
(1)
barátok(:
(79)
barátság
(4)
beautys
(1)
BÉCS
(2)
béke
(2)
best
(1)
beszámoló
(8)
betegség
(9)
biológia
(3)
blog
(39)
boldogság
(11)
buszozás
(6)
bycicle
(1)
changes
(2)
csakúgy
(5)
család
(35)
csalódás
(7)
csend
(1)
cserediák
(1)
darvak
(2)
depresszió
(7)
diéta
(4)
disney
(4)
dolgozat
(1)
düh
(3)
E
(1)
edzés
(7)
egyéb
(2)
egyéb TVs
(8)
egyedül
(5)
egyetem
(5)
ehh
(5)
éjszaka
(2)
ékszer
(1)
elég
(60)
élet
(3)
életjel
(2)
életmód
(2)
elmélkedés
(8)
emberség
(4)
emlékezni
(8)
english
(6)
érettségi
(6)
értekezés
(29)
érzések
(10)
everything
(1)
exam
(1)
EZAZ
(2)
fáj
(19)
fantasztikus
(6)
fáradtság
(4)
feelin'
(3)
félelem
(6)
film
(8)
fősuli
(5)
fotók
(64)
frizura
(1)
fuck
(16)
funny
(2)
furcsa
(1)
gép
(1)
gif
(11)
gossip.girl
(4)
grr
(2)
gyerekes
(4)
gyermekszív
(4)
hajfestés
(3)
hajtogatás
(1)
halál
(1)
happy^^
(17)
harc
(3)
hazug barát
(14)
hazugságok
(3)
help
(2)
helyzetjelentés
(8)
hétvége
(4)
hibák
(3)
HÓ
(3)
hülyeségxD
(3)
ideg
(2)
idézetek
(39)
időjárás..o.o
(4)
igeen
(4)
imádom
(2)
international
(1)
írásról...
(11)
ironia
(13)
jövő
(15)
karácsony
(5)
kavalkád
(7)
kávé
(3)
kedvenc
(2)
kép
(11)
képek
(13)
keringó
(2)
keserédes
(1)
kiborulás
(1)
kitartás
(1)
klasszik
(4)
könnyek
(5)
könyv.film
(15)
körömlakk
(4)
közérdekű
(3)
külföldi
(5)
különleges helyek
(2)
különös
(1)
kultúra:D
(1)
L
(17)
lélek
(11)
life
(6)
love
(1)
magány
(3)
magyar zene
(24)
matek
(2)
megkönnyebbülés
(2)
merengés
(2)
mese
(5)
mesék
(1)
Milly♥
(1)
minden
(54)
mindennapok
(258)
momentum
(8)
mottó
(1)
msn beszélgetés
(1)
múlt
(3)
művelődés
(1)
nagydumás.kisccsajok
(1)
nagydumás.kiscsajok
(1)
német
(4)
nemtudom
(1)
Not crazy
(16)
novella
(14)
nowdays
(1)
olvasás
(9)
once upon a time
(8)
optimizmus
(2)
őrület
(2)
összegzés
(2)
összeomlás
(3)
pályázat
(1)
PandP:D
(4)
pánik
(1)
pár gondolat
(10)
pár szó
(2)
parfüm
(1)
party
(2)
pathetic
(1)
pia
(1)
PL
(1)
pszicho
(1)
R
(2)
reggelt
(3)
régi.barátság
(1)
remény
(5)
rövidke
(1)
ruhák
(1)
S
(3)
saját
(2)
SD
(2)
semmiség
(2)
séta
(4)
shopping
(4)
showder klub
(1)
sorozatok
(53)
St.Trinian's
(5)
star wars
(1)
stressz
(1)
suli
(94)
sunglasses
(1)
sunshine
(1)
supernatural
(3)
szabadság
(2)
szalagavató
(5)
szánalom
(1)
szenny
(3)
szerelem
(20)
szerelem kölcsönbe
(1)
szerencsétlen..
(4)
szeretnyelv
(1)
szerzemény(:
(6)
sznobizmus_ehh
(2)
szobám
(2)
szocializálódás
(1)
szokásos
(1)
szülinap
(2)
szünet(:
(4)
szünetel
(1)
szürkeség
(2)
tablet
(5)
tanulás
(2)
társaság
(2)
tavasz
(5)
TD
(9)
tea
(1)
tél
(3)
telefon
(1)
tervek
(6)
tetoválás
(3)
the end
(1)
továbblépni
(2)
továbbtanulás
(2)
trailer
(1)
truth
(60)
tumblr.com
(1)
újév
(4)
unalom
(2)
ünnepek
(21)
üresség
(4)
utálom
(5)
vágyak
(3)
valami új
(2)
válás
(1)
valóság
(3)
változás
(7)
varázslat
(1)
város
(1)
VB
(2)
vers.szöveg
(4)
vers(?)
(5)
veszekedés
(1)
veszély
(1)
vicces
(2)
video
(1)
vihar
(1)
világom
(3)
vizsga
(13)
vizsgaidőszak
(1)
wakeup
(1)
weheartit
(56)
weheartit.com
(9)
wishlist
(1)
world
(1)
zaj
(2)
zakkant
(1)
zaklatottság
(8)
zene♫ ♪
(158)
Powered by Blogger.

:( Úgy sajnálom, hogy megint beteg vagy :/ Remélem, hamar kilábalsz belőle. (L)
Amúgy meg ha mindent elmondanál szüleidnek meg se értenének,ahogy írtad most se értenek, szóval többre mész ha a barátaiddal osztod meg.
Jobbulást! ^^