~A barátságunk azon néhány dolog egyike az életemben, amelyektől normálisnak érzem magam.~

Megjöttem(: Tudom, hogy nem írtam tegnap, és sajnálom, de valahogy nem úgy jöttek ki a dolgok. Amúgy is elég durva volt a hangulatom, mert ma nulladikba föci volt, és semmi kedvem nem volt hozzá, meg fáradt voltam, és amúgy is csütörtökön már mindig el vagyok kenődve. Mellesleg meg még szerdán  kiírtam magamból, és így csütörtökön nem igazán volt rá szükség. De akkor még a tegnapról annyit, hogy nem sok volt, dupla tesin kész voltam, angolon fogalmazást írtunk, amit tudtam volna szeretni, ha nem angolul kell, de talán annyira rossz nem lett, és amúgy is spirálba egy oldal, aminek nagyon örültem, mert az sok, és tudtam is angolul írni, szókincsem is jó volt, és talán még a nyelvtani rész is elég jó(: De majd meglátjuk. Utána már nem sok volt, még három óra, itthon aztán punnyadtam, utána gépeztem, este leesett, hogy ma nyelvtan doga, akkor tanultam, meg Bibliát olvastam. Na, meg akkor még a máról: Ma kaptam egy ötöst irodalomból. és hétfőn írok. És megírtuk a nyelvtant, szerintem nem lett olyan rossz. Ez most nem durva anyagrész, a kommunikációt szeretem, talán a nyelvtan egyetlen igazán értelmes része. Akkor a matekon már nagyon fáradt voltam, meg reggel föcin is, meg tesi volt még, ami elvileg úszás, de nulladik miatt nem jött össze. Meg még volt egy környezeti kémia, megint kukáztunk, meg filmet néztünk, meg előtte szünetben rekordidő alatt másoltam le, jó sok oldal leckét:P Meg akkor még az van, hogy nagyon náthás vagyok, és össze-vissza tüsszögök, meg folyik, meg vérzik az orrom, és fáj a torkom. Jaa, meg akkor ugye ma a nulladik miatt csak öt órám volt, de pont nincs olyan busz, amivel haza tudtam volna jönni. És akkor még ott ellébecoltam a plázában, voltam patikában strepsilsért, meg alexandrába nézelődni, meg dm-be körömlakkért elvileg, de szőlőzsír lett belőle, mert nem volt méregzöld körömlakk, csak sötétkék, de aztán végül a szőlőzsír lett inkább(: A kettő már nem jött volna ki, de egy olyan jó hajpántot is láttam(L) Amúgy a szőlőzsír fincsi trópusi gyümis illatú(: Ja, és akkor ezen kívül még kezd nőni a listám, hogy mire van szökségem mostanság: szeretnék egy méregzöld, és sötétkék körömlakkot, egy kalapot - ez meglesz -, egy svájci sapkát, egy farmer mellényt, egy olyan kockás szürke nadrágot, egy hajpántot, és egy olyan őszi csizmát, valami kopogósat. És nem tudom, hogy ezeket mikor fogom megkapni. De apuék tuti frászt kapnak, ha közlöm... De egy csizmát nagyon szeretném, szerintem a sapik nem nagy dolgok. A mellény a gatya még várhat kicsit, de a gatyát nagyon szeretném:D Körömlakk nem létkérdés, de majd valamikor az is kell. A hajpánttal is így vagyok, de az battán van, majd valamikor ha lesz pénzem megveszem. Jaaa, és nem is mondtam, ma Fringeee*.* Még épp most töltöm. Persze kijött már, de ma Lottival voltunk kint parkban, meg buszmegállóba vártunk egyik mostani osztálytársával, tök jó volt megismerni a mostani osztálytársai közül legalább egyet, és tök jó fej a csaj(: Amúgy a délután jóóó volt, és rájöttem arra, hogy a régi baráti társaságomnak a fele sz*rik a fejemre, de engem nem érdekel, ha ők így, hát akkor én is. Most ezen mit egyem magam? Ha leráz, meg megbeszélünk valamit és más programot csinál az illető, akkor az engem hol érdekeljen? És akkor arról már ne is beszéljünk, hogy a másik program résztvevőinek nagy a szája, és bunkók is hozzá-,- Persze vannak ilyen emberek, de én már ott tartok, hogy le kell őket sz*rni, meg aki neked ígér, és velük megy azt is. Szóval nem érdekel(: Egye meg a fene, nehogy azt higgye, hogy én majd várok rá. Van nekem jobb dolgom is, van olyan, aki igazán a barátom. És a sok veszekedés után, jó kicsit így látni a dolgokat. persze most olyan 'teszek rá' hangulatban vagyok, de ez így most jó. Jó kis életfilozófia, kár, hogy nem tartós. Na, de szerintem megyek, lassan Fringe utána, meg írok. Beneveztem egy novellapályázatra, netes, holnap hozok linket. Arra írok novellát - már meg is van fejben  a sztori -, utána meg még Not crazy, meg Munka és magánélet meg ilyenek. És majdnem elfelejtettem, hogy ha minden jól alakul, most, hogy már tudok pillanatképet kivágni, elvileg a hétvégén már tényleg jön az a Miamis epizódismertető, az egyik szerintem mindenképp, nem ígérek kettőt, de megpróbálom. Csak hát négy részről akarok írni, és abból kettőt-kettőt összevonok, és ez így ugyanakkora munka, és majd még meglátjuk. De most megyek(: 

Comments
One Response to “~A barátságunk azon néhány dolog egyike az életemben, amelyektől normálisnak érzem magam.~”
  1. Anonymous says:

    Jahjj én is elkezdtem írni a novellát *-* Uff a Fringeeee olyan ááá nem tudok rá megfelelő szót találni, de olyan volt, hogy nagyon xD
    Jó kis kívánságlista lesz :D A barátos dologhoz meg nagyon tudok hozzászólni, de lehet, hogy valóban jobban jársz, ha teszel rá..
    ^^

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.