Szerintem a megbocsájtás nem könnyű dolog, szóval hiába írom is le, nem tudom meg fogok-e egyáltalán valaha. De ilyen dolog mondjuk több is van. Először is egyik volt barátnőmnek, vagy barátnőmnek - vagy nem is tudom, hogy állunk -, azért mert otthagyott, mert nem érdekeltem akkor. Mert akkor az nagyon fájt, de azóta sem tudok igazán megbocsájtani. A lelkem mélyén egy másik barátnőmre is haragszom, mert mostanság két dolog mindig valahogy fontosabb nálam, és mondja, hogy nem találkozunk, de ha tudnánk is, akkor van jobb dolga, és ez is fáj valahol, persze Isten ments, hogy én ezt egyáltalán eláruljam neki. Ha neki jó így, én nem fogok panaszkodni, és persze nem vagyunk összeveszve, de a tüske bennem van, és igazán talán csak akkor tudnék boldog lenni, ha egyszer azt mondaná, hogy fontosabb vagyok annál a másik kettőnél, és nem azét mert neki van szüksége rám, hanem azért, mert nekem rá. Néha szüleimre is haragszom, mert azt érzem, hogy kivételeznek tesómmal, néha mamáékra is ilyesmi miatt, és tudom, hogy ha megszületik az új unokatesóm rájuk emiatt csak még jobban fogok haragudni. Sok minden van, amit meg kellene bocsájtanom másnak, túl sok minden...
