~A démonokat dobokkal elűző bennszülötteket nem értik meg a civilizált népek, akik dudálással próbálják szétoszlatni a dugót~

Csak a változatosság kedvéért nem Fringe, hanem CSI:Miami, Calleigh&Eric♥(: De csak azért nem Fringe, mert meg akartam mutatni, hogy sikerült rájönnöm, hogy miként tudok pillanatképet kivágni videóból - nehéz volt, és külön lejátszó progit szedtem le, de azzal legalább megy:D -, és tessék, sikerült. Jó vagyok:P Na, szóval igazából ezzel foglalkoztam az előző körülbelül másfél órában. Viszont jó hír ugye, hogy nem hiába, így hát a hétvégén meg is alkotom majd a kétszer két Miamis részről az ismertetőt. Mert annyira jók voltak, sőt lehet, hogy a Backfire-ről is fogok írni, de még nem tudom. A lényeg, hogy megint szeretem a CSI:Miami-t:P Van, ami sosem műlik el. Na, de a programmal való szenvedés előtt lent voltam zenét hallgatni, előtte meg Lottival voltam. Ha már visszafelé haladunk, hazakísértem, előtte meg a parkba voltunk:D Na, de hagyjuk:D Suliban úgy nem volt semmi, ahhoz képest, hogy fáradt voltam, és tisztára nem volt kedvem suliba menni - ez szerintem körülbelül így lesz júniusig, és nem azért, mert nem szeretem a sulit, hanem azért, mert nem szeretek felkelni -, egész jó napom volt. Jó a két dogát kihagytam volna - irodalom, biosz -, de attól eltekintve nem volt rossz, átlagos. Volt ma töri, lett volna német, de nem volt tanár, utána matek, irodalom, biosz, kémia. Kémiából holnap doga. De ohh yeah a változatosság kedvéért értem az anygot, szóval tök jóxD Holnap bioszból is felelés, de tudom az anyagot, vagyis úgy érzem tudom, bár az ökológia nem a szívem csücske, inkább a nyolcadikos biosz bírtam...(nem, nem a szaporodás miatt, hanem magam az emberes dolog volt jó!) Na, de mindegy. Végül is én jöttem biosz szakra(: És igazából nem bántam meg. Holnap meg hét órám lesz, annyira nem örülök neki, még nem szoktam meg teljesen, hogy az öt óra helyett hat meg hét van. Szóval még mindig szoknom kell dolgokat, de alapjáraton minden okés. Mondjuk ha jobban belegondolok, tegnap nagyon durva hangulatom volt. Annyira sírni tudtam volna este. És nem tudom mitől. Csak úgy mindentől. Kicsit még reggel is tartott, de utána kihevertem. Csak az volt vészes, hogy sokan voltak a buszon, és még itt is anynian szálltak fel, hogy állnom kellett, pedig az erre ritka. Na, de holnap remélem tudok majd ülni. Utálom a buszozást-,- Na felnőtt leszek kocsim lesz, meg jogsim <--- Ezt ma Lottival is közöltem, erre Ő mondta, hogy meg ahogy én azt gondolomxD Na, de majd kiderül. Majd még minden kiderül. Úristen, már nem is értem, hogy minek rizsázom még itt. Talán csak azért, mert nincs kedvem tanulni, a barátok közt nem érdekel, és semmi komoly dolgom nincs, vagy csak nincs kedvem hozzá. Sok minden nem lesz a TV-be se, max Fringe, majd későn, de szerintem nem nézem meg, majd max DVD-ről valamikor. Na, de szerintem ennyit mára. Tudnék még írni még egyszer ennyit, de már fáj a fejem, és bár kedvem lenne, de nem teszem. Az eddig írtakat tessék emészteni, nem sokkolom itt tovább a népetxD

Comments
2 Responses to “~A démonokat dobokkal elűző bennszülötteket nem értik meg a civilizált népek, akik dudálással próbálják szétoszlatni a dugót~”
  1. Anonymous says:

    Gratu, hogy sikerült :D (Y)

  2. flanna says:

    Hát necces volt, de összejött. Neked is köszi a tippet, kár, hogy nem lett jó XP-re:/

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.