~Száz lakat alatt őrzött, titkos álomvilág~

Rég nem volt már rendes bejegyzés, amiben egyszerű és szürke, mindennapi életem unalmas részleteit tárom a világ elé. Nem mintha bárkit annyira érdekelne, de én azért leírom, mert már van, amit nem tudok magamban tartani. Tehát íme. Csütörtökön nem volt sok. Vagy csak nem emlékszem rá. Dupla tesi nem volt olyan vészes, nem mentünk ki, angol TZ nagyon rossz lesz, a fizika remélem nem vészes, a német óra nem volt rossz, az infón meg már mentem volna haza. Délután hazajöttem, tanultam irodalomra, meg földrajzra. Pénteken már semmi erőm nem volt felkelni, de megtettem. Úszni nem úsztam, de igazából az úszás óra egy külön történet, és azt most nem fogom leírni. Majd akit érdekel, annak msn... Akkor utána matek, azon filmet néztünk, mondjuk jó is volt, már pénteken szünet előtt szerintem senkinek nem lett volna túl sok ereje egy rendes matekhoz. Akkor környezeti kémián megint nem volt tanár, filmet néztünk - tesitanárunkkal -, és megint nem ürítettük a szelektíveseket, na mindegy. Utána irodalmon dogát írtam, míg a többiek feleltek. Jó is volt, mert a műnemeket tudtam, arról meg nem tudtam, hogy a Bibliából felelés lesz. Második magyaron Iliászt vettük, csak senki nem olvasta, vagy azt hiszem csak hárman, és a tanár kicsit kiakadt. Szóval egy ilyen rövidített változatot olvastunk egész órán. Utána utolsó óra földrajz, ott végre minden simán ment, tök könnyen lefeleltem 5-ösre, napom fénypontja volt. Utána jöttem haza, de nem anyuval egy buszon, mert anyu előbb jött. Itthon viszonylag nyugi volt, segítettem anyunak, zenét hallgattam, meg gépeztem, TVztem. Ja, de ha már anyu, kicsit szegény be van pánikolva. Mert a biztonsági őrt náluk ilyen valami vírusos betegséggel szállították kórházba, úgy, hogy előtte egy nappal még dolgozott. És még nem tudni, hogy mi baja, és, hogy esetleg anyuék is betegek lehetnek-e, vagy mi. És most anyum ezen kicsit ki van. De most komolyan, normális az ilyen ember? Úgy, hogy megy a hasa, meg alig él, meg lerí róla, hogy sz*rul van, bemegy dolgozni, és fertőzi a népet? Meg így amellett anyuéknál naponta sok ember megfordul, az az illető meg egész nap ott volt bent. Szóval... Áhh, nem értem én ezt. Ja, és akkor még péntekhez annyit, hogy tök jól leszerveztem egy programot, és végül mindenki lemondta. Annyira jellemző, hogy csak én lehetek ilyen szerencsétlen. És jó, én megértem, hogy lemondták, meg minden, de akkor is nagyon rossz volt, és már ott tartok, hogy nem is hívok senkit, majd hív az illető, mert mindig az van, hogy ha hívok valakit, az így nem ér rá, meg úgy, de ha meg nem hívom, akkor én hallgatom, hogy Ő egész nap otthon ült. De persze én senkinek nem jutok az eszébe, mindig csak én szervezkedjek. És ezt már kezdem unni. Hogy mindig én telefonáljak, meg rendezzek programot, és igenis, néha én is eszébe juthatnék másnak, és felemelhetné a kagylót, hogy 'hé élsz még, találkozhatnánk...' De ilyen körülbelül ritkán van. Meg talán nem is én vagyok az első, akit hívnak. Már lassan úgy vagyok vele, hogy nem is töröm magam, mert minek, most értem én, hogy körülbelül néha a hátuk közepére se kívánnak engem. Mondjuk jó, elismerem. hogy a pénteki eset nem ilyen volt, de volt már ilyen is. És én ezt komolyan unom. Pedig néha nekem is szükségem lenne valakire. És mikor itthon vagyok, és egyedül érzem magam, és megfojt a négy fal, és bárkit hívok az nem ér rá, na az ilyen, az kib*szott sz*r érzés. Hogy körülbelül ennyi vagy néhány embernek. Hogy Te majd megőrülsz, neki meg van helyetted jobb dolga is. És sokszor meg se kérdezi senki, itt a közelemben, hogy 'hé, ugyanmár mi van veled?', pedig néha jól esne. Persze vannak olyanok, akiket nem ismerek személyesen, és mégis az életem is rájuk bíznám, és mindent elmondhatok nekik. És persze itt a környezetemben is vannak a fent írtak alól kivételek, de kevesen, és a még a kivételek is csináltak olyat, amit írtam. Na, de mindegy. Innentől szerintem én befejeztem a programszervezést. Majd ha valaki rájön, hogy a világon vagyok, az csörögjön rám. Na, de akkor erről ennyit. És még a tegnapról... Semmi említésre méltó nem volt. Vagy nem nagyon. Apa egész nap dolgozott, én segítettem itthon, meg elvoltam anyuval, tesóm dinka volt egész nap. Itt voltak egy kicsit mamáék is. De amúgy nem sok. Ma meg, mint már írtam, a keresztanyuméknál voltunk. Nem volt rossz, elvoltunk. Ebéd közbe telefonált Sára, mert volt vele egy kis gubanc. És kellett neki a tanácsom. És ez nekem annyira jól esett. Hogy az eszébe jutott. Hogy ÉN jutottam az eszébe és nem más. És tudom, hogy ez apróság, de fúúú annyira jól esett, és feldobott. és tényleg azt éreztem, hogy van egy barátom, aki még ha csak saját érdeke miatt is, de felhív. És, hogy én vagyok az, akiben megbízik. És tudom, hogy ez kis dolog, de akkor is jól esett. Erről ennyit(: Hazafelé a kocsiban még azon gondolkoztam, hogy mennyire ellentétes személyiség is vagyok én. Mert egyfelől annyira nehezen bírom a változásokat, és némelyikbe először bele tudnék őrülni, de megszokom. De ennek ellenére kisebb dolgokhoz annyira könnyen tudok alkalmazkodni, hogy az nem igaz. És akkor emellett van az, hogy mikor valami nem jól változik meg, akkor meg egyszerűen rimánkodni tudok azért, hogy ez billenjen ki abból a mederből, amibe terelődött. És tele vagyok ellentmondással. És néha még magammal sem értek teljesen egyet. És ez annyira furcsa. Nem tudom. Vannak olyan dolgaim, amit magam sem értek. Néha képes vagyok annyira egyszerű, és kis dolgoknak örülni, máskor meg a nagyok sem dobnak fel. Sokszor azt hangoztatom, hogy én más vagyok, mint a sablon, de közben ez talán nem igaz, mert néha félek kimondani a véleményem, inkább csak nyelek és bólintok. És nem  jó ez így, de a világot megváltani nem tudom és harcba szállni sem akarok vele. Sokszor mindent képes vagyok mosolyogva fogadni, máskor meg egy kisebb mosoly a nehezemre esik. És tényleg nagyon ellentétes dolgaim vannak... Na, de mindegy. Talán majd megértem egyszer magamat. Na, de szerintem ennyi történt mostanság. Most tök jól megvagyok. A péntek miatt is megnyugodtam, és félre ne értsen senki, nem konkrétan azokra haragszom, akikkel pénteken találkoztam volna, hanem csak úgy elgondolkoztam ezen az egészen, hogy mindig én keresek másokat, mások meg engem csak nagyon ritkán - tisztelet a kivételnek! -, és ez így nekem kib*szott sz*rul esik, már elnézést a kifejezésért. Na, de mindegy. Erről nem akarok többet fejtegetni, nem akarom, hogy újra ezen kattogjon az agyam. Sőt szerintem most megyek is, megnézem még, milyen igazságos dolog jön, és talán azt még írok, de ha nagyon fejtegetős, és nincs hozzá kedvem, akkor majd csak holnap. Jó éjt Mindenkinek! És elnézést, hogy ilyen nagyon hosszú lett, de ennek ki kellett jönnie(: