Most már annyira elég volt. Írtam arról, hogy mostanság elveszítettem egy barátot. És múltkorjában is majdnem azt hittem, hogy megszakad egy számomra fontos barátság, de mégsem. De most igen. És igen, rettenetes érzés, mert hiányzik, mert fáj, mert nem értem. De nem! Annál jobban haragszom rá, mintsem felhívjam, mintsem azt tudjam mondani, hogy 'legyünk újra barátok'. Ma is nézegettem a képeket, amiket akkor csináltam, mikor vele voltam. Persze azokat, amin ketten vagyunk, vagy csak Ő egyedül, azokat már rég kitöröltem egyszer, mikor mérges voltam. Viszont az, hogy akkor és ott vele voltam kint biciklizni, vele fotóztam, az akkor is egy emlék, amit most csak felejteni szeretnék. Nem akarok hazudni, valahol tényleg hiányzik. De nem. Nem akarom újra hagyni magam. Most már annyira mindegy. Ő viszont azt mondja, hogy igenis barátok lehetnénk, hogy minden rendben lehet még, hogy ez még nem a vég. De igen az. Mert hiába erőlteti. Ez nem megy. Otthagyott egyszer. Aztán megint. Mindkétszer úgy, hogy személyes oka volt rá, hogy én nem is érdekeltem. Persze először, mikor otthagyott úgy éreztem, szükségem lenne rá, úgy éreztem hiányzik. És nem szoktam ilyen őrültségek miatt sírni, de akkor sírtam. És tessék! Azt mondta nem lát belém, na akkor most ezt olvassa el! És tudja mit? Így visszatekintve arra gondolok, hogy vak voltam és naiv, hogy olyan barátot kerestem mint Ő. Mert jó volt, ideig-óráig, de elmúlt. Magával törődött, és ez nekem fájt a végén. És igenis haragszom rá, és most, mikor ezt írom nem azért mosolygom, mert most már jobb, hanem azért, mert képes vagyok leírni, mert most már nem tudok mást tenni, csak mosolyogni. Nevetséges vagyok, gyűlölöm magamat, mert vak voltam. Mert látnom kellett volna. Egy lelkiszemetesláda voltam csak, valaki a gondoknak, valaki aki tartja a másban a lelket, valaki, akit aztán egyszer csak eldobtak. Ennyi. Nem bonyolultabb a történet. Alapból szeretem meghallgatni az emberek baját, de egyszer szerettem volna megbízni valakiben, de az átvágott. Ezért nem tudnak rólam sokan szinte az alap dolgoknál többet. Mert persze van, akinek elmondok dolgokat, de nekik sem mindent. És már bánom, hogy abban az illetőben megpróbáltam bízni. Mert hiba volt. És hiába akarja Ő most helyre hozni, én ezt nem akarom! Üvölteni tudnék, de nem fogok. Egyszerűen csöndben megvárom, ami az idővel jobb lesz minden. Aztán talán majd egyszer megint jön valaki, aki nem ver át. Akiben tényleg megbízhatom...
Sajnálom hogy így alakult, és hogy csalódnod kellett. :( És remélem, hogy nem kell másban csalódnod, mert Te ezt nem érdemled meg. (: Annyira kedves vagy, és annyira megértő, és még ha le is vagy hangolva néha, tudd, hogy rám mindig számíthatsz, és mindig melletted leszek, mert szeretlek és Te vagy a legjobb barátnőm!(:
Annyira nagyon köszönök mindent(:♥ És talán az, hogy nem érdemlem meg, az nem teljesen igaz, de annyira jól esik amit írsz♥ És igen, tudom, hogy Rád számíthatok, és nekem is nagyon fontos vagy, és köszönöm, hogy itt vagy nekem, és még egyszer köszönök mindent, de mindegy az égvilágon(:♥ Erre nincsenek elég jó szavak(:
Ezért vagyok (: ♥ És Te is megtennéd fordított helyzetben. Ez természetes :)
Nehogy már magadat hibáztasd amiért megbíztál benne...hibáztasd őt amiért eljátszotta a bizalmadat!!! És gondolj arra, hogy rajta kívül is vannak barátaid, és biztos, hogy oka volt annak, amiért ez így történt!!
Túl leszel rajta! Hidd el,tapasztalat (L)(L)
Azért valahol akkor is, én is hibás vagyok, de jól esik, hogy mind azt mondjátok, hogy nem. És tényleg köszönök mindent. Talán mindennek oka van, de ez most annyira nem vigasztal. Meg hát majd még meglátjuk, hogy merre mennek a dolgok.
De köszönök mindegy, mint a kettőtöknek, és köszi, hogy vagytok(: ♥