~Mi közöm ehhez az egész felhajtáshoz, ami momentán az életem?~

Igazából megint semmi különleges. Jóóó nap volt, nagyon jókat röhögtünk. Feleltem töriből, négyes lett, ahhoz képest, hogy nem is tanultam, szerinte tök jó. A törire már semmi időm nem volt tegnap. Persze német helyett simán lehetett volna azt tanulni, mert mégsem írtunk, és semmi nem volt a végén. Aztán amúgy másból nem írtunk, meg nem is feleltem. Csak majdnem lett doga nyelvtanon, de majd csak pénteken. Na, de ezen kívül jó volt még a razj, sokat nevettünk(: Aztán 14:20-szal jöttem haza, utána újságírás, később kezdődött, később lett vége, később értem haza, és szinte semmit nem tanultam. Baromira fáj a fejem, meg a torkom, épp most győzködöm magam, hogy menjek ki bevenni gyógyszert, de még nem sikerült felállnom innen. Fáradt vagyok, de még angoloznom kéne. De semmi kedvem hozzá. És megint olyan betegnek érzem magam, de többet már itthon maradni se akarok, főleg magam miatt nem apámék mondjuk pont nem érdekelnek. Így is azt mondják, hogy múlthéten úgy hánytattam meg magam. Na, meg még mit nem-,- Persze én csak úgy ilyeneket csinálok, mert annyi időm van. Persze az most fel sem tűnik, hogy tesómnak ugyanaz a baja most, mint nekem - fáj a hasa, Ő nem hányt, de persze biztos beteg, mert róla van szó-,- -, de a kettő között számukra nincs összefüggés. Tesóm beteg - nagyon -, én meg kamuztam. Így szép az élet, de komolyan(Y) Amúgy holnap meg dupla tesi, és annyira semmi erőm, és kedvem nincs hozzá, az angolhoz meg még úgy se, infón meg már totál rég nem voltam, és le vagyok maradva, és persze mindemellett, még fizika is lesz, és nem akarok felelni, mert nem értem, pedig eddig nem voltam rossz fizikából, de most nem értem. És a német is ajj már, ez a számos cucc annyira nem fekszik nekem, mert nem is voltam, és még úgy igazán megtanulni sem volt időm, meg erőm. Szóval erre majd időt kell szánni a hétvégén. És ha már hétvége, hétvégén írnom kell, mert annyira bűntudatom van, hogy nem volt friss Not crazy-n, meg annyira jó novella ötletem volt, de még nem tudtam megírni, pedig eddig mindig jutott rá időm. És most nem. És ez annyira nem jó. És mivel a kis tervem is az íráshoz kapcsolódik, ez most erősen letör, mert még ha be is jön a dolog - amit nem hiszek -, akkor se lesz semmi időm erre az egészre. És ez annyira nem jó. Nekem az írás egyszerűen a lételemem. És most ha nem ínék még emellett blogra - kicsit még ha írok akkor is, ha írok - tuti bekattannék. Szeretnék novellát írni, hiányzik az, hogy elszakadjak a valóságtól. itt csak az egyszerű szürke, és néha fájó, meg emellett unalmas és fáradt hétköznapokat írom le, ami néha visszaolvasva annyira elkeserít. Ennél már csak az rosszabb, mikor felülök a buszra, bedugom a fülem, elmerengek, és anélkül, hogy aludnék megint álmodozok. Aztán megérkezünk, és arra eszmélek, hogy bilibe lóg a kezem. És ez néha annyira, de annyira le tud lombozni. Mert tudom, hogy ebből az egészből semmi nem lesz, mert csak egy kislány vagyok, aki nagyot gondolt, és szeretne lenni valaki, aki meg tudja törni az egyszerű hétköznapokat, amibe kezd belefásulni, de egyszerűen túl sokat akar, és elbukik. Igen, talán ez vagyok én. Vagy ez leszek. Nem is tudom, hogy mi lesz velem, ha pofára esek. Annyira félek, hogy ez majd összetör, még ha próbálok nem is igazán hinni ebben az egészben. De az a legrosszabb, hogy a lelkem mélyén elhiszem. És nem akarok magamnak hazudni, de azt teszem. És ez még nagyon fog fájni. Na, de talán egyszer majd fel kell ébredni. Egyszer majd. Viszont talán még ha ez az álom össze is törik - mert össze fog, előre érzem, hogy ebből csak rossz lesz, de ettől függetlenül, hiszek továbbra is, én hülye -, akkor is lesz másik. Másik, ami elringat, amiben csalódni fogok. Mert én ilyen vagyok, és ilyen leszek. Álmodok, és csalódom. Egy ideig. De valahogy ennek ellenére nem szeretnék olyan lenni, akinek nincsenek álmai. Inkább fájjon, mintsem, hogy ne reméljek...

Comments
2 Responses to “~Mi közöm ehhez az egész felhajtáshoz, ami momentán az életem?~”
  1. Anonymous says:

    Álmodozni igenis szabad, sőt kell. És jó, lehet, hogy csalódik az ember, de az csak még erősebbé teszi. Milyen lenne a világ, ha nem mernénk álmodni, remélni és kívánni!!
    Egyébként pedig apudék kicsit elmehetnek a fenébe, csak mert tesód a kisebb, vagy nem tudom miért, attól még az ő betegsége miért súlyosabb? Sőt, mivel kisebb nagyobb az esély annak, hogy kamuzik -.-" Az ilyen kivételezéstől a szőr feláll a hátamon, kitartás!! (L)

  2. Anonymous says:

    Teljesen egyetértek. Nem szabad feladni, és reménykedni kell, hogy összejön az, amit annyira szeretnél, és én is szurkolok, hogy összejöjjön! (L)(:
    Apudék nálam is kiverték a biztosítékot, még így is, ha nem is tudom a részleteket, azért ilyeneket állítani, hogy meghánytattad magad? Jézus...
    (Edina voltam :D)

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.