~Pedig valaha szerették, de a magányba menekült és pont azokon a napokon marad rohadtul egyedül, mikor kéne egy társ, akivel mindent megoszthat, örömöt, bánatot, jót és rosszat~
Posted on Saturday, October 09, 2010 · 4 Comments
Senki nem ér rá(m). Vagy nem engedik. Persze msnen beszélünk most is Sárával, ami jól esik, mert már majd' megőrül a saját gondolataim között, és szívem szerint kikapcsolnám magam, de nem tudom. Nem tudtunk senkivel találkozni, itthon ülök, mint általában. És máskor talán nem is bánnám, de a falak már megőrjítenek, és a tegnap "barátos-balhé" óta maximum szabadulni szeretnék innen. De mégsem megy. Alapból semmi gondom nincs az egyedülléttel, de most valahogy nem jó. Olyan jó lett volna találkozni Sárával. Ő mindig fel tud dobni. Persze tudom, hogy nem az Ő hibája, hogy nem jött össze. És persze msnen most is jól eldumálunk, és nem mondom, hogy ez nem segít, de valahogy akkor is még mindig rossz a kedvem. Annyira unom már, hogy ez kezd ilyen általánossá válni. Pedig tegnap délután jó volt. Na, erről is Ő tehet. Miért nem tudja megérteni, hogy, ami nincs, azt nem lehet? Miért lovagolunk még mindig olyasmin, amin fölösleges? Csak azt kívánom, hogy hagyjon békén. Hogy felejtsen el. Hogy ne akarjon velem beszélni. Hogy ne köszönjön. Hogy ha kell, akkor ne nézzen rám. Hogy felejtse el, hogy a világon vagyok. Nem kell ez nekem. Most meg is mondtam neki. Hagyjon békén. Semmi másra nem vágyom. Csak erre. Van olyan, aki jobban megért. Tudom, hogy Edina, meg Ria, akik elolvassák a blogom, Sára meg Lotti, akiknek sok mindent elmondok, és ők négyen, akikkel annyi mindent megbeszélek, Ők megértenek. És még ha nem is mondok el mindent - mert vannak dolgok, amiket jobb, ha senki nem tud - rájuk még akkor is úgy érzem, hogy számíthatok. És már nem akarok emiatt bánkódni. De hazudni sem akarok, azt sem akarom mondani, hogy nem fáj. Mert fáj, mert voltak szebb korszakok, amire visszatekintve merem azt mondani, hogy a barátom volt. De elmúlt minden, Ő megváltozott, talán én is, és valami összetört, valami elszakadt. És ebből már elég. Ez már így túl sok volt. Most már mindegy. Szerintem mindenkinek jobb lesz így. Viszont tudom, hogy nekem még így is maradnak olyan emberek, akik megértenek. És valahogy ez most kicsit feldob. Persze nem teljesen vigasz. De előbb, vagy utóbb minden jobb lesz. Talán igaz, hogy az idő mindenre gyógyír. És ha a hegek meg is maradnak, a seb akkor is begyógyul. Majd egyszer begyógyul.
cimkék
"barátság"
(5)
A
(4)
A világról...
(7)
about the world and other things...
(1)
Adony
(2)
agymenés
(4)
ajándékok
(2)
ajánló
(14)
ajj
(4)
álmok
(7)
angol
(2)
angol blog
(1)
anyád
(4)
apróság
(34)
B
(23)
bakancs lista
(1)
baleset
(1)
barátok(:
(79)
barátság
(4)
beautys
(1)
BÉCS
(2)
béke
(2)
best
(1)
beszámoló
(8)
betegség
(9)
biológia
(3)
blog
(39)
boldogság
(11)
buszozás
(6)
bycicle
(1)
changes
(2)
csakúgy
(5)
család
(35)
csalódás
(7)
csend
(1)
cserediák
(1)
darvak
(2)
depresszió
(7)
diéta
(4)
disney
(4)
dolgozat
(1)
düh
(3)
E
(1)
edzés
(7)
egyéb
(2)
egyéb TVs
(8)
egyedül
(5)
egyetem
(5)
ehh
(5)
éjszaka
(2)
ékszer
(1)
elég
(60)
élet
(3)
életjel
(2)
életmód
(2)
elmélkedés
(8)
emberség
(4)
emlékezni
(8)
english
(6)
érettségi
(6)
értekezés
(29)
érzések
(10)
everything
(1)
exam
(1)
EZAZ
(2)
fáj
(19)
fantasztikus
(6)
fáradtság
(4)
feelin'
(3)
félelem
(6)
film
(8)
fősuli
(5)
fotók
(64)
frizura
(1)
fuck
(16)
funny
(2)
furcsa
(1)
gép
(1)
gif
(11)
gossip.girl
(4)
grr
(2)
gyerekes
(4)
gyermekszív
(4)
hajfestés
(3)
hajtogatás
(1)
halál
(1)
happy^^
(17)
harc
(3)
hazug barát
(14)
hazugságok
(3)
help
(2)
helyzetjelentés
(8)
hétvége
(4)
hibák
(3)
HÓ
(3)
hülyeségxD
(3)
ideg
(2)
idézetek
(39)
időjárás..o.o
(4)
igeen
(4)
imádom
(2)
international
(1)
írásról...
(11)
ironia
(13)
jövő
(15)
karácsony
(5)
kavalkád
(7)
kávé
(3)
kedvenc
(2)
kép
(11)
képek
(13)
keringó
(2)
keserédes
(1)
kiborulás
(1)
kitartás
(1)
klasszik
(4)
könnyek
(5)
könyv.film
(15)
körömlakk
(4)
közérdekű
(3)
külföldi
(5)
különleges helyek
(2)
különös
(1)
kultúra:D
(1)
L
(17)
lélek
(11)
life
(6)
love
(1)
magány
(3)
magyar zene
(24)
matek
(2)
megkönnyebbülés
(2)
merengés
(2)
mese
(5)
mesék
(1)
Milly♥
(1)
minden
(54)
mindennapok
(258)
momentum
(8)
mottó
(1)
msn beszélgetés
(1)
múlt
(3)
művelődés
(1)
nagydumás.kisccsajok
(1)
nagydumás.kiscsajok
(1)
német
(4)
nemtudom
(1)
Not crazy
(16)
novella
(14)
nowdays
(1)
olvasás
(9)
once upon a time
(8)
optimizmus
(2)
őrület
(2)
összegzés
(2)
összeomlás
(3)
pályázat
(1)
PandP:D
(4)
pánik
(1)
pár gondolat
(10)
pár szó
(2)
parfüm
(1)
party
(2)
pathetic
(1)
pia
(1)
PL
(1)
pszicho
(1)
R
(2)
reggelt
(3)
régi.barátság
(1)
remény
(5)
rövidke
(1)
ruhák
(1)
S
(3)
saját
(2)
SD
(2)
semmiség
(2)
séta
(4)
shopping
(4)
showder klub
(1)
sorozatok
(53)
St.Trinian's
(5)
star wars
(1)
stressz
(1)
suli
(94)
sunglasses
(1)
sunshine
(1)
supernatural
(3)
szabadság
(2)
szalagavató
(5)
szánalom
(1)
szenny
(3)
szerelem
(20)
szerelem kölcsönbe
(1)
szerencsétlen..
(4)
szeretnyelv
(1)
szerzemény(:
(6)
sznobizmus_ehh
(2)
szobám
(2)
szocializálódás
(1)
szokásos
(1)
szülinap
(2)
szünet(:
(4)
szünetel
(1)
szürkeség
(2)
tablet
(5)
tanulás
(2)
társaság
(2)
tavasz
(5)
TD
(9)
tea
(1)
tél
(3)
telefon
(1)
tervek
(6)
tetoválás
(3)
the end
(1)
továbblépni
(2)
továbbtanulás
(2)
trailer
(1)
truth
(60)
tumblr.com
(1)
újév
(4)
unalom
(2)
ünnepek
(21)
üresség
(4)
utálom
(5)
vágyak
(3)
valami új
(2)
válás
(1)
valóság
(3)
változás
(7)
varázslat
(1)
város
(1)
VB
(2)
vers.szöveg
(4)
vers(?)
(5)
veszekedés
(1)
veszély
(1)
vicces
(2)
video
(1)
vihar
(1)
világom
(3)
vizsga
(13)
vizsgaidőszak
(1)
wakeup
(1)
weheartit
(56)
weheartit.com
(9)
wishlist
(1)
world
(1)
zaj
(2)
zakkant
(1)
zaklatottság
(8)
zene♫ ♪
(158)
Powered by Blogger.

Talán az idő tényleg begyógyítja a sebet. Én tudom, hogy fáj, és hogy nehéz. Jól tudom, milyen érzés, ha megszakad egy barátság. De bízom benne, hogy mihamarabb túl leszel ezen. (:
Hát én is remélem, és nem tudom elégszer elmondani, hogy köszi(:
El fog múlni,teljesen soha...de enyhülni fog és igen, küld el a rákba, mert ha állandóan erölteti és folyton erre az egészre gondolsz, akkor sose lépsz tovább. Pedig lehet hogy ha már egyszer sikerül továbblépned, akkor visszanézve már nem így fogod látni a dolgokat és megváltozik minden.!
Nah ennek túl sok értelme nem lett,nem tudom ma magam kifejezni-.-! Lényeg, hogy szeri és még szép h van akire számíthatsz. (L)
Értem mit akarsz ezzel(: És köszi(:(L)