~A remény dob le-föl, és vak a jelen, mint a jövő.~

Megjöttem. Vagyis itthon vagyok. De ez egy hosszú történet. A lényeg az, hogy reggel össze volt ragadva reggel a szemem, nem is nagyon láttam, de el kellett mennem suliba. Utána végigültem egy fizikát - nem feleltünk hál' Istennek, meg is őrültem volna-,- -, amin fullra nem láttam semmit - kellemes volt -, aztán utána szóltam osztályfőnökömnek és hazaküldött. Nagyon jó volt, cirka húsz percet késett a busz, élveztem, hogy ott kellett állnom a hidegben. Utána hazajöttem, irány az orvos, be van gyulladva a szemem, oké köszi rájöttem-,- Írt szemcseppet, apa kiváltotta. Azóta itthon vagyok, aludtam, most akarok írni osztálytársamnak, hogy mi a lecke meg ilyenek. Amúgy meg ha véletlenül hagyok hibát a bejegyzésbe, akkor elnézést, csak nem nagyon nézem a képernyőt, mert szemüveg sincs rajtam, meg úgy nyom kicsit a szemem meg nem jó. Na, de mindegy. Elég érdekes állapotban vagyok. Közben itthon vagyok apáékkal, és egyszerűen a lelkem mélyén annyira haragszom rájuk, hogy fúú. Reggel mondták, hogy nincs semmi baj, menjek suliba. Aha, persze, tényleg csak nem látok, nem komoly-,- Anya is azt mondta, hogy majd szerdán elmegyek délután orvoshoz. Tényleg jó lett volna hét órát úgy végig ülni, hogy alig látok valamit, mert annyira homályos foltjaim vannak. Na, de mindegy. A reggelt konkrétan végigsírtam kifelé a megállóba, igazából mondjuk amúgy is folyt a könnyem, szóval erről ennyit. Na, de szerintem megyek. Még írok igazságos dolgot, utána meg pihenek... 

Comments
5 Responses to “~A remény dob le-föl, és vak a jelen, mint a jövő.~”
  1. Anonymous says:

    Szegény te! szüleid engem akasztanak ki komolyan.. :@
    Jobbulást!!!(L)

  2. flanna says:

    Köszönöm(:
    Azért nem kell sajnálni, lehet, hogy csak én vagyok rossz korban...

  3. edka says:

    Nagyon sajnálom :( Remélem hamar rendbe jössz.

  4. flanna says:

    Hát én is remélem(:

  5. Gyöngyi says:

    Kitartást neked!!!!!!!

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.