~A válasz az, hogy talán, de végleges.~

Ma olyan jóóó napom volt(: Ahhoz képest, hogy a hatból kapásból három órán dogát írtunk, egyen meg csak majdnem, tényleg jó volt. Nem tudom, hogy a törim, hogy sikerült, esszét kellett írni, meg feladatok, nekem kevés volt az idő. A biosz meg... Maradjunk abban, hogy azt hittem, hogy tudom, de sikerült olyat elém rakni, amit nem tudtam. A németet meg tökre elfelejtettem, és semmit nem tanultam, szóval fele tipp, nem tudom mi lesz így. Mondjuk olyan doga volt, hogy jó be tudtad tippelni, de akkor is. Már így is le vagyok maradva. Na, mindegy. Igazából a nap jó része körülbelül úgy a szünetek voltak, meg hazafelé a buszozásxD Elvoltunk:D Most nem fogom leírni az egész dolgot, majd akit érdekel kifejtem msnen. A lényeg, a lényeg, hogy baromi jól elvoltunk egyik osztálytársammal:D Akkor nem tudom, hogy írtam-e már, hogy én mennyire utálom a tömegközlekedést? Na, mindegy, ha még nem, akkor most már mindenki tudja. Ma körülbelül a 6:47 helyett 7:00 után volt Adonyba a busz, holott már akkor Sinán kellett volna lennie. Persze a dolognak annyi jó oldala volt, hogy így legalább nem lett tele a busz Ercsibe, és könnyebb volt leszállni Battán, nem kellett magad egy halom emberen átvergődni. Na, de akkor is, ennyit késni! Szóval azért ez már... És akkor közbe a sofőr, ot egy csajjal dumált, meg lassabban ment és a csajra figyelt. Hát kösz-,- És háromnegyed volt mire beértünk, és első órába töri TZ és pár anyag még meg se volt, és át akartam nézni, de persze ilyenkor késik a busz. Fúúú ezen, megint annyira felhúztam magam reggel-,- Nem tudom mi van velem, olyan kicsi dolgokon kiakadok néha. Tegnap is több dolgon, meg tegnap előtt. Ja, és ha már tegnap. Annyira rossz volt. Este még tanultam, olyan 11-ig, és akkor elmentem aludni, és valamiért nem tudtam elaludni 3-ig. Szóval körülbelül aludtam olyan 2 órát össz-vissz. És nem tudom, hogy miért nem tudtam elaludni, már majd leragadt a szeme és elfeküdtem és akkor meg nem tudtam elaludni. Jó egy ideig nem bántam, mert úgy az első órában gondolkoztam, agyaltam a novellákon, meg a mindennapokon, meg az élet nagy dolgain, de utána már csak forogtam és annyira rossz volt. Ráadásul az a 2 óra annyira hamar elment, és olyan hülyeséget álmodtam megint. Nem tudom mi van velem. A hülye álmok a hétvégén kezdődtek ez meg, hogy nem tudtam elaludni nem tudom mi volt. Remélem nem lesz ilyen mostanság. Semmi kedvem minden este csak 2 órát aludni. Na, de szerintem lassan megyek, mert még angolt kéne tanulni, mert lehet, hogy holnap abból TZ nem tudom, majd kiderül. Még fogalmam sincs. De legkésőbb csütörtökön megírom. Mondjuk, ha csütörtökön írom meg, akkor csütörtökön még ott van a fizika is, az úgy fényes lesz. Na, de mindegy. Lehet, hogy még jövök még egy igazságossal, de nem biztos. Egyelőre el msnezgetek, meg tényleg van egy novella ötletem, és azt most elkezdtem írni*.* Végre írok, úgy mint rég(:

Comments
One Response to “~A válasz az, hogy talán, de végleges.~”
  1. Tori says:

    huhh...Franci újra ihlettel!
    Reszkess világ!
    Vic

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.