„Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor cselekedtem indulatból. Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban akiktől sosem vártam volna. Öleltem, hogy védelmet nyújtsak és nevettem, mikor már nem bírtam tovább. Szereztem örök barátokat. Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak. Előfordult olyan is hogy szerettek, de én nem tudtam visszaszeretni. Ujjongtam a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet és esküdtem örök hűséget, de volt hogy teljes erővel mentem fejjel a falnak! Sírtam zenehallgatás, vagy a fényképalbum lapozgatása közben és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját. Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek. Sokszor éreztem, meghalok a vágytól és féltem hogy elvesztek valakit aki nagyon fontos számomra (a végén mégis elvesztettem)! DE TÚLÉLTEM! És még most is ÉLEK! Az életet nem csak túlélem... és Neked sem ajánlom, hogy ezt tedd. ÉLJ!!!
A harcba elszántan kell menni,
Az életet szenvedélyesen kell átölelni,
Emelt fővel veszteni és merészen győzni,
Mert a világ a bátraké és
AZ ÉLET TÚL SOKAT ÉR
ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon.”
Az életet szenvedélyesen kell átölelni,
Emelt fővel veszteni és merészen győzni,
Mert a világ a bátraké és
AZ ÉLET TÚL SOKAT ÉR
ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon.”
/ Charles Chaplin /
Szeretem ezt a szöveget. Olyan igaz. Olvastam is egyszer tavaly, még a gimi szalagavatóján. Gondoltam megosztom veletek. Vagyis azzal, akit még érdekelnek a gondolataim, de most nem akarok belemenni megint abba, hogy szerintem totálisan felesleges ez a blog... Mindegy ez most. Szerintem itt Chaplinnek nagyon igaza van. Így kell élni! Vagy így kellene...
Ez a szöveg fantasztikusan jó és igaz! Így egybe még nem olvastam, csak részleteket ismertem belőle!
És az előző bejegyzésed után ne mondj nekem olyat, hogy felesleges a blogod!!! (L)
Köszönök mindent(L)