Day 26 Gondoltál valaha arra, hogy eldobd magadtól az életet? ha igen, mikor és miért?

Ha jobban belegondolok, "öngyilkos kifejezések" eléggé fellelhetőek a szótáramban, mint például az "érvágós hangulat", a "Dunának megyek", vagy a "felkötöm magam". Persze használom őket, de úgy komolyan még soha nem gondoltam, és most teljesen őszinte leszek, én nem is értem, vagy inkább csak nem tudom felfogni, hogy aki ilyet tesz, miért teszi. Nem tartom magam optimista személynek, igenis tudom, hogyha rossz lesz, rossz lesz, és bizony nincs mindig ott a bizonyos fény az alagút végén, még ha másoknak azt is mondjuk! Mert igen, én is voltam már úgy, hogy mondogattam másnak, hogy majd biztos minden rendben lesz az életemben, nem kell aggódni, holott ezt még én magam sem hittem el. Igen, az élet nem fenékig tejfel, vagy habostora, de igenis élni kell! És ezt nem azért mondom, mert annyira optimista vagyok, hanem mert így gondolom még, ha tudom, hogy várnak még pofonok, meg gödrök az úton! Mert igenis milyen gyáva féreg az, aki inkább kiállja a sok rosszat, aztán végez magával? Holott vannak jó dolgok. Mert én is kaptam pofont, engem is vertek már át, csaptak már be, ültem már olyan mély gödör alján, amiből még most se tudtam teljesen kimászni, de itt vagyok! És fájt, és most is fáj, de nem akartam magam soha megölni. Hiába csapott be barát, hiába bántott meg olyan, akitől legkevésbé vártam volna. De nem, soha nem akartam volna megölni magam, soha nem is fordult meg komolyan a fejemben. Soha nem vette a kezembe úgy a konyhakést, hogy a csuklómat értem volna, sose szorítottam a kezembe a kötelet a hurokkal, sose merültem el úgy a vízben, hogy többet nem jövök fel, sose álltam a sínre úgy, hogy befogtam a fülem és vártam, soha nem álltam fel egy szikla szirtre sem! És, hogy miért nem tettem? Nem tudom. Talán csak gyáva vagyok kárt tenni magamban, vagy elég erős vagyok ahhoz, hogy ne meneküljek. Nem tudom. Mindenesetre most úgy érzem, hogy van miért élnem. Mert annyi ember vesz körül, akikkel jól érzem magam, akikkel jó beszélni, vagy csak szimplán lenni. És, hogy mit gondolok az öngyilkosságról? Azt, hogy aki komolyan gondolja, az nézzen magába legalább egy percre is, és gondolja át a dolgot. Mert egyfelől röhej az, hogy manapság már mekkora divat eret vagdosni! Mert ez egy hülyeség! Nincs annál nagyobb hiba, mintsem, hogy önkezűleg vessünk véget az életünknek...  Őrültség...

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.