~ Elhiszem, hogy az élet szép. Hisz egy üveggolyóból nézek szét. ~


Fenti idézet is ez egy Kovácsovics Fruzsina dalból való. Valahogy jobb kedvem lesz ezektől a számoktól. Mert most nem tudom annyira nyomott a hangulatom. Nem is írtam ide se már mióta. Bár mondjuk nem mintha annyira fontos dolgok történtek volna az életembe. Áhh, semmi említésre méltó. Alapvetően nem volt egy rossz hét, bár pénteken történtek dolgok. Mikor állomáson álltunk baromi hideg volt, és szerintem akkor fáztam meg, de már jobban vagyok. Meg akkor úgy állomáson volt még egy s más, de abba most nem mennék bele, fölösleges, apró dolog, de azért meglepődtem. A nyílt napról meg annyit, hogy alapjaiban véve nem volt rossz, a biosz kifejezetten jónak volt nevezhető, meg a matek se volt rossz. Akkor más nem nagyon volt. Péntek este nagyon ki voltam, nem néztem Fringe-t se, mert lefeküdtem, felkeltem, hogy akkor na mégis, de aztán mégsem. Na, körülbelül ez volt. Szombaton gépközelbe se voltam, unokatesókkal voltam meg családdal, az jó volt, élveztem. Délután Szabolcson voltunk, az sem volt rossz, körülbelül a hétvége csúcspontja volt. Mama Baribont olvasott Dominak én meg odaültem mesét hallgatni(: Hihetetlen, hogy 15 éves fejjel még mindig mennyire imádom a meséket! Olyan jó, most is előszedtem a Kippkopp könyvem, és annyira jó így elővenni, és megnézegetni a régi mesekönyveket. Meg a Rémuszbácsis könyvemet is még anno, a mamától kaptam, azt is olvastam múltkor, meg Csukás István - Nagy meséskönyvet még anno az ópapától kaptuk, olyan mind az ötünknek van, azt hiszem, akkor még csak öten voltunk unokatesók. Meg akkor a Süsüke kalandjai, és hasonlók(: De persze nagy kedvenc volt még a Frakk, a macskák réme is, meg jó múltkorjában néztem Mézga családot is, de persze utóbbi csak TV-ben, előbbi könyvben is volt. Na, de ennyit gyermeki lelkemről(: Szóval odaültem, mikor mama mesét olvasott, és jó volt hallgatni. Utána én is olvastam unokatesómnak, de az már nem a régi nagy klasszikusok közül volt, hanem ilyen markolóautós meg hasonló könyvekből, de jó volt! És meglepő, hogy a pici kétéves kisfiú már mennyire érti ezt az egészet, vagy talán nem meglepő, de én sokszor rácsodálkozom, hogy Ő mennyi mindent megért, vagy a másik, amin mindig meglepődöm, hogy unokahúgom is néha miket mesél, hogy mik vannak az oviban. Szóval úgy sokszor nem is gondolnám, hogy a picik mennyi mindent értenek, vagy miket tudna mesélni. Tehát a szombat jó volt, a vasárnap meg hamar elment. És lényegében nem csináltam semmi értelmeset. Folyton fájt a fejem, vagy valami, és orvoshoz menni meg úgysem fogok, de hosszú távon meg utálok mindenfélét beszedni önhatalmúlag, és a folyamatos fájdalomcsillapító szedést se nagyon szeretném, de néha ha felkelek reggel és suli lesz, akkor tudom, hogy legalább be kell raknom egy fájdalomcsillapító a táskámba, vagy be kell vennem, mert az nem állapot, ha nem tudok odafigyelni, meg szenvedek. Szóval nem tudom. Fringe-t persze megint nem sikerült megnézem, pénteken szarul voltam, szombaton fáradt voltam, holnap meg suli, délután meg tanultam, vagy család. És az a vicces, hogy eddig ez volt a leginkább olyan hétvégén, mikor el voltam foglalva, és mondjuk múlthéten simán megnézhettem volna, de nem jutottam el odáig. Pedig érdekel! Meg hát el is kezdtem, de még nem értem a végére, van majdnem három rész, amit még nem láttam, azért csak majdnem, mert az 5.-et láttam félig. Na, de nem tudom. Majd valamikor megejtem. Meg írnom is kellene. És a hétvégén kiderült, hogy jövőhéten megyünk fel Pestre mamáékhoz, meg ha minden igaz, már unokaöcsémet is látogatjuk. Mert nagynéném már bármikor megszülhet, mert múlthétre volt kiírva. Lehet, hogy nem véletlen, hogy babákkal álmodok mostanság, bár volt már azelőtt is ilyen, szóval nem feltétlen amiatt van. Mondjuk az álmaim úgyis mindig össze vissza mindenfélék. Szóval értelmük sosincs. De most szombaton is, meg vasárnap is volt benne kisbaba(: És vidámak is voltak. pedig mostanság elég nyomasztóak voltak az álmaim, meg olyan össze-visszák, semmilyenek. De ezek most kivételesen jók voltak. Na, de nem akarok tovább rizsázni. Nem tudom mikor jövök legközelebb. Az, hogy a héten nem blogoltam, az így alakult, szerintem fogok majd, ha lesz időm. De majd, ahogy esik, úgy puffan - a mondás is így tartja. Na, de most már tényleg megyek(: Majd még lehet, hogy jövök zenével vagy valamivel, hangulattól függ.

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.