~Ha elhiszed, hogy jobb lesz a holnap, rájössz majd az élet szép~

Mert a barátok mindig feldobnak(:
 Jó kedvem lett(: Pedig alapból nem volt jó. Úgy kezdődött az egész, hogy írásban feleltem, és körülbelül szerintem akkora karó lesz, hogy az elmondhatatlan. Nem értem az anygot se, szóval király... Na, de mindegy, mindenhova írtam, de tuti rossz az egész! Ez körülbelül elrontotta az egész napom. Utána föci volt, az a doga nem lett olyan rossz szerintem, olyan vegyes. Voltak hiányosságok, de azért remélem nem lesz rossz. Az ének most nem volt olyan rossz, a kémia se volt vészes. Utána ilyen újraélesztési micsodán voltunk, az jó volt, elbaromkodtunk(: És nem halt meg a bábú, újra tudtam éleszteni! Alapból mondjuk tetszett is a dolog, érdekes volt, és hasznos. Akkor utána volt még egy angol, az elment. Rékával mentün ki állomásra, de alighogy kiértünk, jött az 53-as busz, és Réka elment azzal. Utána egyedül álltam. Kicsit fáztam, de nem volt vészes. Inkább éhes voltam, és szédültem. Aztán jött egy volt osztálytársam, Őt próbáltam szóval tartani, hogy maradjon ott, mert ha rosszul leszek, Ő mégis is ismerős, vagy mi fene. Mert baromira korgott a gyomrom, nem voltam lent enni se, csak az egy szendvicset ettem egész nap. Szóval jó volt... Attól eltekintve, hogy egy hülyeségen megint csak felhúztam magam, közben meg annyira magasan tehetnék a dologra, mert hol érdekel engem? Pedig nem kéne vele foglalkoznom. De azét kicsit zavar a dolog! Na, de nem lett semmi baj. Jött a busz is, hazaértem. A buszon egy csomó mindenen elgondolkoztam. Igazából az életemen, magamon. Azon, hogy kezdek paranoiás lenni - nem tudom, hogy mennyire képzelem be a dolgokat, vagy mennyire sem -, meg ez is, hogy rosszul voltam állomáson... Nem tudom. A paranoia abban nyilvánul meg, hogy mikor így megyek reggel is suliba, nem tudom, ha látom, hogy szembe jön velem valaki, ilyen sötét kabátos illető, akkor már izzadok, meg gyorsabban ver a szívem, sietek, gondolkozom, hogy átmenjek a másik oldalra. Múltkor is jött két gyerek, de azok kb majdnem fellöktek, meg úgy néztek rám, hogy brrr a hideg kirázott. De nem tudom. Meg hátam mögé nézek folyamatosan, jobban figyelek a léptekre. De ha kiérek a megállóba már semmi. Meg állomáson is múltkor így nézett egy férfi a padról, és nem tudom, de úgy nézett, hogy egyszerűen annyira ideges lettem tőle. Meg akkor buszon is bámult egy fickó. És ezek nem beképzelt dolgok, mert ezek tényleg vannak, de szerintem simán lehet, hogy csak én látok mögé többet... Nem tudom. Lehet, hogy csak sok krimit nézek, vagy nem tudom. De mondjuk amilyen világot élünk mostanság, reggel a sötétben, a tök kihalt utcán, ha szembe jön velem, két olyan gyerek, akiből kinézek durva dolgokat, akkor nem csoda, ha kicsit félek. És az a baj, hogy ha később is megyek, akkor sincsenek többen az utcán. Szóval nem tudom. Tényleg lehet, hogy csak begképzelem. Más úgy nagyon nem járt a fejemben a buszon, persze a kaján kívül, mert már körülbelül hazamenni is alig tudtam. Remegett a lábam, bár mondjuk
Mert ilyen is volt idén(:
fél nap remegett. Néha előfordul, és ez is idegesít. Nem tudom. Van egy csomó olyan tulajdonságom, vagy egy csomó olyan dolog magamban, ami idegesít. És jó lenne páron változtatni, de nem tudok... Na, de mindegy. Amúgy így eddig körülbelül tök rossz hangulatom volt, de Ria, meg a Sára feldobott(: És lassan itt a tél is, jó lenne a hó meg minden(: Meg itt a karácsonyis mindjárt, én már hangulatban készülök rá, karácsonyi dalokat hallgattam(: Blogra is szerintem a hétvégén megcsinálom a téli stílust(: Apuval a karácsonyi vásárlást is beszéltük(: Azon is gondolkoztam, hogy mit akarok karácsonyra. 
A lista körülbelül a következő: 
~ Sapka! (mindenképp! tescoba múltkor láttam jó flitterest, meg kötöttet, és nekem kell még egy svájci sapka is!) 
~ Rénszarvasagancsos hajpánt (fontos:D kell egy olyan, még télapóra:P) 
~ Fényképező (talán, még mérlegelek, hogy hogyan jövök ki jobban) 
~ Van pár könyv is, de mondjuk könyv az mindig van 
~ Sal! (pont, mint a sapka, sál mindig kell, és abból is jókat láttam) 
~ Ruhák (ezek is szerepet játszanak, bár azt mindig kapok) 
~ Memo kártya telefonba (alap, kicsi a memória-,-) 
Meg persze emellett még mondjuk majd pénzt, aki így nem választ. Sőt valahogy lehet, hogy annak jobban is örülnék, de mondjuk így eg apróság meg pénz jöhetxP Na, jó hagyjuk:D 
Akkor körülbelül ennyi volt ma. Majd jövök valamikor. Most msnezek, meg még németre kellene ilyen dialógusokat tanulni, de a háromból már kettőt a tudok, a harmadikat meg úgy nagyjából, szóval még most ráér. De fáradt is vagyok, szóval nem tudom meddig leszek fent. Nem hiszem, hogy sokáig, igazából úgy sincs semmi a TV-ben. Szóval majd jövök valamikor, addig is mindenki legyen jó(:

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.