~Száz lakat alatt őrzött, titkos álomvilág~

Elegem van! Most már lassan végérvényesen elb*szódik minden ebben a krva kib*szott életben, és akkor még szép voltam, mert, hogy erre nincsenek szavak az is tuti biztos! Tudom, hogy ez a blog lassan már csak arra való, hogy kiírjam magamból azt, ami rossz - vagyis körülbelül majdnem mindent ami bennem van... -, de egyszerűen nincs, aki meghallgasson. Aki leüljön velem szemtől szemben és teljesen őszintén azt mondja, hogy: 'tessék, itt vagyok, mondd, hallgatlak, és érdekel!' Mert igen, tényleg nincs ilyen. Mert hiába kérdezi meg valaki, hogy 'mi volt ma?', ha látom a szemén, hogy magasról sz*rik rám, fogalma nincs az egészről, hogy mi is zajlik! A szüleim is csak azt észt tudják osztani, közben meg totál h*lyének vagyok nézve, holott nem vagyok az! És megint ott állok - vagy már nem is igazán állok -, ahol a part szakad, és üvölteni tudnék! Mert a szombat szép volt és jó, és annyira boldog voltam, de este megint nem jól voltam, és reggel meg hőemelkedésem is volt, és még az orvos is jött azzal, hogy tök beteg vagyok, és be kellene feküdnöm kórházba - csak úgy tájékoztatásul, arról volt szó múltkor, hogy lehetne több a vasam, és a kevés vastól lehet fáradékony az ember, de persze ne zavarjon senkit, végül is ezek szerint józan esze a környezetemnek nem nagyon van, bár erre már rég rájöhettem volna... -, persze még így karácsony előtt, annál jobb móka nincs is a világon! Meg egyáltalán, hogy gondolta? Jó, oké már jó ideje járok máshova suliba meg minden, de akkor is lestrapál ez az egész, de látom már ez is bűn. Na, de innentől egyetlen egy rossz szavam nem lesz, nem fogok panaszkodni, ha remegek, mindenen remeg, és a fejem görcsöl, akkor sem fogok megmukkanni nekik! És, ha meg nagyobb gond lesz majd ebből a viselkedésből, akkor nesze, megcsinálták! De sz*rok rá! És talán nem leszek beteg, nem kell befeküdnöm, de persze még az a kevés eddigi jó is eltűnik, amit még eddig élveztem. És akkor majd megcsinálták. Lesz egy egészséges, mosolymentes lányuk. De persze itt csak a külső számít. De mondjuk mit is várok? Kívülről tudják milyen vagyok. Belülről? Fogalmuk sincs. Nem tudják mit érzek, mi a véleményem. De ne is akarják tudni! Olyannal nem is fogom megosztani, aki csak ezt is meg akarná változtatni. Meg se kellett volna születnem, a fenébe is! Vagy nem ide, hanem máshova. Mert a barátaimon, és az íráson kívül már más jó nincs is most nekem a hétköznapokban. És ezt utálom. Már lassan mindent utálok. Tönkremegy minden. És talán csak egyedül én vagyok a hibás. De tudjátok mit? Azt az egyet kérem karácsonyra, hogyha karácsony másnapján felébredek, akkor minden legyen jobb! Hogy valóra váljon mindaz, amiért már annyira szorítok hónapok óta. Hogy megváltozzon ez az egész. Hogy megmutathassam, hogy nekem semmi szükségem rájuk, hogy nem érdekelnek, hogy csináljanak, amit akarnak. Ez lenne a legszebb. De persze csak lenne...