~A csomagolópapír ropogásától karácsonyi hangulat kerített hatalmába. Szinte éreztem a fenyőfa jellegzetes, szúrós illatát~

Havazott(L)
Na itt volnék megint(: Először is szeretnék mindenki Nagyon Boldog Karácsonyt kívánni, így utólag is! Na és kinek, hogy telt el ez a pár nap? A válaszokat várom kommentbe, mindenkitől, akik elolvassa a bejegyzést, mert ha van valami szép gondolatod a karácsonyról, azt írd el!(: Na, addig is én mesélek!
Nálunk minden úgy indult, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, ha mondhatok ilyet! Már szinte a hét elején rohantunk, főleg 23.-án(: Anyu sütött, volt amiben én is segítettem, bár a sütés terén lényegesen keveset. Aztán 23.-án voltunk még a temetőben is apuval meg a mamával. Kivittük a fát, amit még a múltkor vettünk apuval, aztán én díszítettem fel. Persze akkora sár volt, hogy gyakorlatilag úsztunk... Utána mikor hazaértünk este még segítettem apunak megcsinálni a salátákat, meg a húst, mert fájt a háta.. Ja és a nap csúcspontja az volt, mikor a fát díszítettük(: Azt valahogy mindig élvezni szoktuk, mondjuk most is nagyrészt apával ketten csináltuk, de néha azért tesóm és anya is beleszólt. De szerintem szokás szerint szép lett(: Majd hozok róla képet. Az előző bejegyzésben részletek már voltak, de azért majd hozok olyat is, amin az egész fa látszik(:
Na, és akkor még a 24.-éről(: Hát akkor sem keltem valami túl korán. Bár mondjuk korai kelés még nem fordult elő velem a szünetben. Na, de délelőtt utána még csináltunk sütit, meg segítettünk valamennyit anyának, meg gépeztünk a tesómmal. Aztán megjöttek a mamáék is, utána el is mentek valamit elintézni, apu is hazaért, utána pedig ebédeltünk. Háromkor mentünk a templomba a "jézuska várásra". Tesóm nem nagyon akart menni, én mondjuk nem bántam különösebben, valahogy ez már hozzátartozik a karácsonyhoz. Anno még mi is szerepeltünk tesómmal. Milyen rég volt már(: Na, de már évek óta ugyanaz volt a műsor, de idén más, szóval még ez is mondhatni, hogy plusz volt(: Utána volt élő betlehem is, mint már évek óta. Az is jó volt, ettünk sült gesztenyét, meg a Grétit pátyolgattam. És akkor utána indultunk haza. Némileg rombolta az ünnep hangulatát a tény, hogy ahogy elindultunk hazafelé, elkezdett esni az eső. És persze arról már ne is beszéljünk, hogy karácsonyra az összes hó is elolvadt... Na, de igazából nálam a hangulat megvolt(: Na, és akkor hazamentünk(: Először a mamánál voltunk, szokás szerint énekeltünk, és mindenki tiszta ideg volt, hogy mit kap:D Persze én tudtam, tekintve, hogy a mama velem vetette meg az ajándékát:D Amúgy könyvet kaptam, sminkszereket, és pénzt(: Grétike ilyen házat kapott, ilyen icike-picike barát házat, és azt nekem
Gömb(:
 kellett kibontani. Esküszöm ez a kedvenc részem minden szülinapkor, névnapkor, karácsonykor, húsvétkor, és ilyenek. Gréti mindig barbit kap, vagy valami hasonlóan jól becsomagolt dolgot, amit mindig nekem kell kibontani. Persze mire kiszeded a dobozból, kicsavarod a drótokat, elvágod a kismillió zsineget ami tartja, az minimum fél óra ha nem több. Kicsomagolás után mentünk fel, vagyis inkább vonultunk, mert sokan voltunk. Odafent is éneklés, ajándékozás. Odafent megkaptam a fényképezőm, meg törölközőt, és ruhát(: Én meg szépen elfelejtettem odaadni a mamáéknak, meg apuéknak az ajándékot, szóval apró baki, de még helyrehozható. Gondoltam majd vacsinál. Miután a többiek lementek, én pedig sikeresen rádöbbentem, hogy elfelejtettem az ajándékaim, kicsit TV-ztünk, beszélgettünk. Utána vacsora. Ettünk, majd jött a szokásos, karácsony, és húsvéti kör: apuék lezavartak, hogy imádkozzam fel a mamát egy kicsit beszélgetni:D Miután feljött a mama - mert mondanom sem kell, hogy sikerült rávennem:D -, odaadtam az ajándékaim, utána beszélgettünk, és egy olyan óra elteltével a másik mamáék úgy döntöttek, hogy mennek, mivel ugye ők pestiek. Nem tudom mennyi lehetett az idő, de végül négyesben maradtunk. A szokásos TV-zés, netezés, beszélgetés jött. Jó volt(: 
Na, és akkor még a tegnapról, ami legalább olyan hosszú volt, mint a 24.-e. Tegnap unokatesós nap volt(: Jöttek Éviék is, meg Lajáék is(: Jó volt, nagyon(: Délelőtt itt voltunk, mamánál volt ebéd, aztán délután fent voltunk nálunk Ádival. Nézegettünk a könyvet, amit délelőtt kaptam. Széép könyv(: Történelmi, fotós(: Jó kis könyv. Utána talán öt felé mentünk át Szabolcsra Éviékhez. Ott Harry Potteres Cluedoztunk:D Jó volt:D Majdnem hét óra volt, mire elindultunk haza. Esett a hó! Tiszta jó volt(L) Ez hiányzott a teljes karácsonyi hangulathoz, eddig:D De most megvan(: Na, és hét körül hazaértünk, megnéztük a Holdhercegnőt - majd akarok írni róla - utána elmentem fürdeni, utána megnéztük még egyszer, mert anya nem látta, és utána még egyszer, mert anya másodszorra is bealudt rajta:D De most komolyan:D Harmadszorra sikerült végignéznie:D De amúgy nem volt rossz. Persze voltak kisebb-nagyon megszakítások, mert néha nem volt áram a hihetetlen hóvihar miatt - igen! yes! esett igen, szakadt a HÓ! -, de hosszabb ideig sosem volt sötét:D Olyan éjfél felé kerülhettem ágyba, de csak azért, mert rájöttem, hogy mivel olyan félóránként elmegy az áram igen ideges lennék a végére. Szóval elmentem aludni. De még előtte kiderült, hogy le lett fújva a pesti út, ami mára volt betervezve.
Szóval ma nem mentünk a mamáékhoz. Azért kár. Szívesen mentem volna. Ilyenkor mindig szoktunk a mamáékhoz menni. Szokásos ebéd, csevegés meg ilyenek. Persze meg lett beszélve, hogy majd jövőhét vasárnap, mert akkor amúgy is mentünk volna Pestre, mert nagybátyámékhoz, de akkor is szünet utolsó vasárnapján?! Azért ez milyen már? Este fogunk hazaesni, tök fáradtan, másnap meg suli. Oh yeah... Erre vágyom. Na, de mindegy. Nem lehet minden teljesen tökéletes. 
Na, szóval ennyit az utóbbi napok történéseiről. Jó is volt, fárasztó is volt, és bánom, hogy már elmúlt! Már csak egy hét van hátra a szünetből. Jövőhéten tanulnom is kell majd már, és még találkozni is akarok a volt osztálytársaimmal. Jó lenne egy olyan találkozót összehozni, amin ott van a régi csapat(: Már várom. Azt sajnos még nem tudom, hogy hol töltöm a szilvesztert. Lehet, hogy itthon leszek, vagy Lottival, vagy nem tudom. Majd még kiderül. 
Vizes volt az ablak(:
Amúgy, hogy valami szokásos is legyen, megint elkezdtem írni a Not crazy-t. Vagyis azt, aminek a cselekménye majdnem az, mint a Not crazy-jé volt. Címe mondjuk még nincs, viszont már kész az első fejezet, el is küldtem Riának, meg Edinának, hogy olvassák el, mondjanak róla véleményt. Lehet, hogy egy pár ember még olvashatja majd, de nem nagyon tudom még. Majd meglátjuk. Ma is írni akarok majd még később. Viszont most a Miről álmodik a lány?-t nézem. Jó kis film. Csak az a vicces, hogy már a film eleje óta írom ezt a bejegyzést, de még csak most leszek kész vele. És lassan már vége a filmnek. De most már tényleg kész van:D És én megyek is. Majd még akarok írni a Holdhercegnőről, remélem az még sikerül ma:D

Comments
One Response to “~A csomagolópapír ropogásától karácsonyi hangulat kerített hatalmába. Szinte éreztem a fenyőfa jellegzetes, szúrós illatát~”
  1. Anonymous says:

    Mi is mindig apuval díszítettük a fát *-* Az volt a kedvencem részem mindig. Idén persze semmi se úgy volt xD
    Mi is néztük a Holdhercegnőt, bár közbe írtam szal sokat nem fogtam belőle, de anya szerint jó volt :) ÉS ííírtál. Csak legyen folytatás. =P
    ^_^

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.