Posted on Tuesday, December 14, 2010 · 2 Comments
![]() |
| Még jó, hogy... |
Tudom, hogy mostanság kicsit elhanyagoltam a blogot. vagyis inkább ritkán írtam, mert igazából mindig feljöttem, és megnéztem, hogy mi a helyzet erre, ki mit írt, és a blogon is próbáltam apróbb változtatásokat csinálni, de körülbelül nem sokat csináltam. De nem fogok mentegetőzni. Ez van. Így is elég csehül állok egy pár tantárgyból. Nagyon konkrétan kettőből, de van, amiből tudom, hogy lehetnék jobb. És persze van ez a kettő, amiből lehetnék sokkal jobb! És igazából az egyik az angol, és nem tudom, hogy mi történt velem, de másra mindig annyira odafigyeltem, vagy próbáltam, az angol meg lecsúszott. Pedig tavaly annyira szerettem, és ma is annyira jó volt, még hetedik órába is, hogy tudtam, és ment, és tudtam mondatot alkotni, és tudtam, hogy ezt tudom, és, hogy megtanultam anno, és, hogy igen, ez végre valami! És eddig annyira haragudtam magamra emiatt, de ma úgy szinte megcsillant a fény az alagút végén. És most tudom, hogy pont én mondom és, hogy milyen, de jó lenne egy nyelvvizsga! És igenis erre fogok törekedni, és most már kezdem felfogni, hogy ezt még mindig ennél is komolyabban kell venni, és nem csak az angolt, de mindent. És innentől tényleg próbálok majd jobban teljesíteni. És nem a többiek miatt, ofő miatt, vagy bárki más miatt. Hanem magam miatt. Mert mint már annyiszor írtam, vannak álmaim, akarok egy életet, és nagyon szeretném azt. Persze mindemellett pontosan tudom, hogy az, amire most várok, az nem ehhez kapcsolódik, de persze annyi álmom van még, és vágyam. Amik persze fontosak nekem, és ha így folytatom semmi nem lesz belőle. Nem akarom, hogy összetörjenek az álmaim. Vagyis inkább azt nem akarom, hogy pont én magam tiporjam el ezt az egészet... Én szeretném ezt az egészet. Kérdés, hogy menni fog-e... Na, de hagyjuk. Amúgy ma nem sok volt. Jó nap volt, röhögtünk, és végül is elfáradtam, de nem olyan vészes, és már csak 4 nap. Alig várom a szünetet(: Annyi tervem van, de nem tudom, hogy mennyi fog belőle megvalósulni. Mert félek tőle, nem vagyok elég kitartó. De majd meglátjuk. Remélem azért minden okés lesz(: Amúgy az írással megint nem állok sehogy, volt egy hatalmas ötletem vasárnap, el is regéltem Edinának, tetszett is neki, de nem tudom mi lesz belőle. Elég összetett. És akkor még a másikkal is haladni akarok. Remélem azért majd valamennyi tényleg megvalósul. Ja, és mivel a múltkor nem tudtam elmenni mikulásozni az otthonba, mondtam a mamának, hogy majd elmegyek vele karácsonykor. Igazából ezt mindenki úgy fogja fel, hogy ez milyen stréber dolog, pedig igazából most nem mondom, hogy szeretek az otthonba járni, de azért nem vetem meg. Segítek is a mamának, és megvallom őszintén, hogy imádom az öregek történeteit(: Néha ihletet is adnak, ami nagyon jó, és emellett szórakoztatóak is. Mondjuk azért érdekes, hogy ott a sok idős ember, akik ott vannak együtt, nincs velük a családjuk, és csak az emlékeik vannak nekik. Nekik még inkább ünnep, az ünnep, mert sokukat csak olyankor látogatják meg. Azért rossz is egyfelől az ilyen, hogy annyira rohanunk már manapság, hogy a saját gyökereinkre nincs időnk, hogy nem tudjuk ápolni azt a rokonunk, akinek épp szüksége lenne rá.
![]() |
| ...tél van! |
És azért szerintem az meg kicsit ironikus egyfelől, hogy a segítségnyújtás, és a törődés, az öregek számára, ma már egy külön szakma. Mert nekünk, akik a húsa és vére vagyunk, nincs rá időnk. Tehát érdekes. Mindenki rohan. Meg sem áll. És még így sem érjük utol az életet. Azért elgondolkodtató. Néha annyira megállítanám egy percre a világot! Sokszor jó lenne ott ragadni egy pillanatban, mikor nevetünk, mikor együtt vagyunk, mikor boldogok vagyunk. Persze ez egy nagyon romantikus, és gyerekes, sőt talán közhelyes gondolat is, de azért így van. Néha jó lenne azt mondani, hogy stop, és megállni egy picit. De persze ezek csak gyerekes gondolatok... A világ nem ilyen. Nem is lesz soha ilyen. Ezt sajnos el kell fogadnunk...
cimkék
"barátság"
(5)
A
(4)
A világról...
(7)
about the world and other things...
(1)
Adony
(2)
agymenés
(4)
ajándékok
(2)
ajánló
(14)
ajj
(4)
álmok
(7)
angol
(2)
angol blog
(1)
anyád
(4)
apróság
(34)
B
(23)
bakancs lista
(1)
baleset
(1)
barátok(:
(79)
barátság
(4)
beautys
(1)
BÉCS
(2)
béke
(2)
best
(1)
beszámoló
(8)
betegség
(9)
biológia
(3)
blog
(39)
boldogság
(11)
buszozás
(6)
bycicle
(1)
changes
(2)
csakúgy
(5)
család
(35)
csalódás
(7)
csend
(1)
cserediák
(1)
darvak
(2)
depresszió
(7)
diéta
(4)
disney
(4)
dolgozat
(1)
düh
(3)
E
(1)
edzés
(7)
egyéb
(2)
egyéb TVs
(8)
egyedül
(5)
egyetem
(5)
ehh
(5)
éjszaka
(2)
ékszer
(1)
elég
(60)
élet
(3)
életjel
(2)
életmód
(2)
elmélkedés
(8)
emberség
(4)
emlékezni
(8)
english
(6)
érettségi
(6)
értekezés
(29)
érzések
(10)
everything
(1)
exam
(1)
EZAZ
(2)
fáj
(19)
fantasztikus
(6)
fáradtság
(4)
feelin'
(3)
félelem
(6)
film
(8)
fősuli
(5)
fotók
(64)
frizura
(1)
fuck
(16)
funny
(2)
furcsa
(1)
gép
(1)
gif
(11)
gossip.girl
(4)
grr
(2)
gyerekes
(4)
gyermekszív
(4)
hajfestés
(3)
hajtogatás
(1)
halál
(1)
happy^^
(17)
harc
(3)
hazug barát
(14)
hazugságok
(3)
help
(2)
helyzetjelentés
(8)
hétvége
(4)
hibák
(3)
HÓ
(3)
hülyeségxD
(3)
ideg
(2)
idézetek
(39)
időjárás..o.o
(4)
igeen
(4)
imádom
(2)
international
(1)
írásról...
(11)
ironia
(13)
jövő
(15)
karácsony
(5)
kavalkád
(7)
kávé
(3)
kedvenc
(2)
kép
(11)
képek
(13)
keringó
(2)
keserédes
(1)
kiborulás
(1)
kitartás
(1)
klasszik
(4)
könnyek
(5)
könyv.film
(15)
körömlakk
(4)
közérdekű
(3)
külföldi
(5)
különleges helyek
(2)
különös
(1)
kultúra:D
(1)
L
(17)
lélek
(11)
life
(6)
love
(1)
magány
(3)
magyar zene
(24)
matek
(2)
megkönnyebbülés
(2)
merengés
(2)
mese
(5)
mesék
(1)
Milly♥
(1)
minden
(54)
mindennapok
(258)
momentum
(8)
mottó
(1)
msn beszélgetés
(1)
múlt
(3)
művelődés
(1)
nagydumás.kisccsajok
(1)
nagydumás.kiscsajok
(1)
német
(4)
nemtudom
(1)
Not crazy
(16)
novella
(14)
nowdays
(1)
olvasás
(9)
once upon a time
(8)
optimizmus
(2)
őrület
(2)
összegzés
(2)
összeomlás
(3)
pályázat
(1)
PandP:D
(4)
pánik
(1)
pár gondolat
(10)
pár szó
(2)
parfüm
(1)
party
(2)
pathetic
(1)
pia
(1)
PL
(1)
pszicho
(1)
R
(2)
reggelt
(3)
régi.barátság
(1)
remény
(5)
rövidke
(1)
ruhák
(1)
S
(3)
saját
(2)
SD
(2)
semmiség
(2)
séta
(4)
shopping
(4)
showder klub
(1)
sorozatok
(53)
St.Trinian's
(5)
star wars
(1)
stressz
(1)
suli
(94)
sunglasses
(1)
sunshine
(1)
supernatural
(3)
szabadság
(2)
szalagavató
(5)
szánalom
(1)
szenny
(3)
szerelem
(20)
szerelem kölcsönbe
(1)
szerencsétlen..
(4)
szeretnyelv
(1)
szerzemény(:
(6)
sznobizmus_ehh
(2)
szobám
(2)
szocializálódás
(1)
szokásos
(1)
szülinap
(2)
szünet(:
(4)
szünetel
(1)
szürkeség
(2)
tablet
(5)
tanulás
(2)
társaság
(2)
tavasz
(5)
TD
(9)
tea
(1)
tél
(3)
telefon
(1)
tervek
(6)
tetoválás
(3)
the end
(1)
továbblépni
(2)
továbbtanulás
(2)
trailer
(1)
truth
(60)
tumblr.com
(1)
újév
(4)
unalom
(2)
ünnepek
(21)
üresség
(4)
utálom
(5)
vágyak
(3)
valami új
(2)
válás
(1)
valóság
(3)
változás
(7)
varázslat
(1)
város
(1)
VB
(2)
vers.szöveg
(4)
vers(?)
(5)
veszekedés
(1)
veszély
(1)
vicces
(2)
video
(1)
vihar
(1)
világom
(3)
vizsga
(13)
vizsgaidőszak
(1)
wakeup
(1)
weheartit
(56)
weheartit.com
(9)
wishlist
(1)
world
(1)
zaj
(2)
zakkant
(1)
zaklatottság
(8)
zene♫ ♪
(158)
Powered by Blogger.


Nagyon igazad van. Több dologban is. Egyrészt, igen tél van xD De ienkor még jobb a szép virágos képeket nézegetni, hogy milyen szép is volt.
Aztán a tanulás dologba is, hogy nem más miatt kell tanulnod, hanem magad miatt.!
És a legvége is nagyon tetszik, a rohanó világ, igen :(
És egyáltalán nem stréber dolog az, ha szeretsz a nagyszülőddel lenni. Sokan vágynak rá, hogy egyáltalán legyenek nagyszülei, neked még van/vannak és kihasználod.! Ennyi, szerintem természetes dolog!!
puszillak!
(:
Jaja tél vanxP Én mondjuk a téli tájat is szeretem, de azok a képek már kezdtek uncsik lenni, mert nincs most új...
A tanulással meg próbálok haladgatni, de nem könnyű... meg mondjuk ha más miatt kéne tanulni, szerintem kb tennék rá...
Hát sajnos ilyen világot élünk:/
Hát igazából vannak még nagyszüleim, de mondjuk az otthonban nem ők vannak, inkább csak a mamával járok be oda. Mama hála Istennek még itt lakik velünk(:
én is, én is!(: