X-faktorról, még így utoljára!

Bár már egy ideje leszoktam arról, hogy írjak róla, végül is legtöbbször láttam, de úgy annyira nem estem hasra tőle. Viszont a Nikolas most a döntőig olyan kedvencem volt, bár tény és való, hogy voltak nála nagyonn favoritjaim is, de igazából nem tudom, neki a karaktere, a hangja annyira jó volt, hogy az hihetetlen... De nem Ő nyert! Pedig szerintem jobban megérdemelte volna, mint a Csaba. Nekem valahogy Ő alapból nem volt olyan nagyon szimpatikus, az a tipikus amerikai macsó feeling, aki sírni is tud. Számomra valahogy a Nikolas emberileg szimpatikusabb volt, és nem tudom, nekem valahogy a hangja, a hangszíne is jobban tetszett. De ízlések és pofonok. Ez van. Ilyen ez az ország. Most nem fogok arról szónokolni, hogy, aki ki akart tűnni a tömegből, annak egyből lapát, ezt már elmondtam egy párszor, hogy aki szerintem több volt, mint a mostani könnyűzene nagy alakjai - akikről inkább most ne beszéljünk, mert hozzá mondjuk a magyar könnyűzenei ipar sem áll túl közül, és nem tetszik -, vagy mondjuk mint egy amerikai popsztár, aki csak a gyors és értelmetlen dalokat tudja sokszor énekelni, na annak viszlát. Nem tudom, én nagyon kedveltem a Nikolast, és szerintem a lassú dalokat is el tudta énekelni úgy, ahogy a Csabának nem nagyon jött össze. Most lehet, hogy csak én skatulyázom be Őt, de nem tudom, nekem nem tudott átlépni azon a macsó feelingen, míg a Nikolasnak sok minden jól állt, a kalapjaival, meg a mosolyával meg valami irtó helyes is volt(: De valahogy nekem Ő alapból mindig is egy összetettebb személyiségnek jött le, mint a Csaba. Na, de hát ez van. Csaba nyerte meg az X-faktort, bármilyen nehéz is leírni. Persze az nézőpont kérdése, hogy szerintem, a Nikolas jobban megérdemelte volna, mert, ahogy a Geszti Péter is kifejtett, mindig a nehezebb úton járt, és szerintem sokkal többet tudott adni, és sokkal többet fejlődött is, mint a Csaba. De egy szó, mint száz, ez van, de megint nem értek vele egyet. De persze reméljük, hogy Nikolasnak innentől csak felfelé vezet az útja. 
Viszont ha így már írtam a döntőről, azért még a műsorról pár gondolatot. Jó párszor voltak ma visszajátszások, és nekem nagyon tetszettek. Jó volt az egész műsor, annak ellenére, hogy dúltam-fúltam az egész miatt. Voltak olyan emberek, akik szerintem messzebbre is eljuthattak volna, a döntések rendszerint nekem nem nagyon tetszettek, de azért jó volt szombatonként leülni, és nézni, és azért tetszett. És mondjuk összehasonlítva a Megával, itt most számomra több volt a tehetség, és van még egy jó pár ember, akiről szeretnék még hallani(: Ilyen a Nikolas, Domokos Fanni, Non Stop, Shodeinde Dorka, Veca, és még egy jó páran azért, de Ők azok akikről úgy tényleg. És remélem, hogy igaz lesz az a kijelentés, hogy aki bejutott az élőshowba, abból már lesz valami. Szóval én drukkolok, hogy így legyen. 

És még így lezárásképp: Azért hiányozni fog a szombati X-faktor nézés, meg az, hogy nem beszéljük ki, hogy nem vitázunk rajta, hogy nem védjük meg a kedvenceink. Azért jó volt, annak ellenére, hogy mennyi háborogtam miatta(:

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.