~Földre kerülve, teljesen kimerülve, padlóra küldve. Búskomoran nyugtázom, ennyire tellett, és kérdezem magamtól:"ember neked ez kellett?"~

Szeretnék eltűnni innen. Kitörölni magam ebből az egész értelmetlen létből, felszívódni, megszűnni végérvényesen. Csak egy rakás szerencsétlenség vagyok, aki mindent elrontott. Ebből lassan elég már. Ma délelőtt nézegettem a képeim, mármint régieket, miközben szkenneltem őket, és raktam fel facere. Az jutott eszembe, hogy ez az egész mennyire hiányzik. Nem is úgy kimondottan az osztályon van most a hangsúly, hanem ténylegesen a gyerekléten. Az, mikor ha elszakadt a nadrágod, nem érezted kínosnak annyira, mint most, csak szaladtál anyához, az mikor elestél büntetlenül sírhattál, és nem pedig fájdalmasan mosolyogtál, és tetteted, hogy minden oké. Igazából először ma azt fontolgattam, hogy nem írom le mindezt blogra, aminek most nekifogtam, de végül mégis úgy döntöttem, hogy ennek már mindegy. Ennél jobban égni, és ennél szánalmasabbnak hatni már úgysem fogok, szóval annyira minden. Igazából már tegnap is kiakadtam. Mondtam valamit, mire tesóm belekötött, mert Ő nem úgy értelmezte a mondatot, ahogy én gondoltam, és megsértődött. Volt ajtócsapkodás rendesen, és a végén én is robbantam. Elegem lett, bejöttem a szobába, és kisírtam magam. Nem igazán lett jobb, de nekiültem írni blogra, viszont végül nem lett belőle semmi, mert valahogy msnen a társaság kicsit javított a kedvemen, és végül nem írtam. Nem akartam, hogy folyamatosan csak a bajaimmal legyen tele a blog, de hát ez van, ilyen vagyok. Ezt most már nem tudom magamban tartani. Ma pedig.. Felkeltem korán, hogy bemegyünk a suliba, és de jó lesz, de persze megint nem úgy sültek el a dolgok, mint egyébként. Volt osztályfőnököm nem volt bent, a volt magyartanárunk meg nem engedte, hogy beüljünk órára. Szóval eléggé elkeseredetten jöttem haza. Azon gondolkoztam, hogy talán én úgy érzek a sulival kapcsolatban, hogy mennyire hiányzik, meg a volt osztály is, de a tanároknak csak egy osztály voltunk. Talán még csak nem is érdekli őket. De mindegy. Délelőtt elvoltam a képek szkennelésével, kicsit azért megvolt a sírhatnék hangulat, de akkor még inkább valahogy boldogan, és nem ilyen szánalmasan. Utána délután meg mentünk Battára volt barátnőmmel felvételizni. Annyira furcsa volt! Kicsit tényleg olyan, mint rég, de közben meg tudom, hogy valahogy nekem ez már nem kell úgy, mint anno. Szóval furcsa volt, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éreztem jól magam. Volt barátnőm anyukája nagyon jó fej volt. Szóval egy ideig nem volt rossz. Suliban minden rendben volt, de mikor indultunk volna ki, nekem sikerült lezúgni a lépcsőn. Ami persze nem a világ, mert estem már le lépcsőn, de eléggé megütöttem a bokám, így kifordult, vagy nem tudom, meg a derekam is nagyon fáj. És ez még a kisebb gond volt. Kiértünk az utcára, és arra letten figyelmes, hogy kiszakadt a nadrágom. Tudom, szánalmasan nevetséges.. Persze hosszú felső volt rajtam, és azt mondták, hogy nem látszik, de nem vagyok hülye. Égő volt. Egy rakás szerencsétlenség. Viszont, ha most nevettél egy jót, Te aki ezt most olvasod, akkor azért annak örülhetek, hogy ez az egész már annyira szánalmas, hogy legalább Te tudsz rajta nevetni. Köszönöm.. Ráadásul múltkor még azon is elgondolkoztam, hogy igazából ez az egész volt barátnőm dolog hülyeség. Mert lényegében eddig minden egyes ilyen barátságom én csesztem el, de kegyetlenül. Igen, így vagy úgy, de én. Szánalmas. Talán tényleg jobb lenne nekem egyedül. Végül is, lassan már nem marad más, csak hogy kisírjam magam esténként. Edina azt mondta, hogy mindenkinek vannak rosszabb korszakai. Azt hiszem nekem ebből túl sok van, és túl gyakran, és általában túl rosszak. Ironikus nem? Mennyi tervem volt eddig? Most meg itt panaszkodok. Tényleg szánalmas. Minden összedőlt, minden. Rossz ez így. De már inkább nem is álmodozok, annyira fölösleges. Tavaly még voltak terveim, most meg semmi. De talán majd lesz valahogy. Úgy még nem volt, hogy sehogy se lett volna. Talán majd kilábalok ebből a gödörből. Remélem a legjobbakat. Jó lenne megoldani ezt az egész nagy problémát, amivé az életem vált. Mert igen, már minden csak probléma. Persze nem szabad feladni, ezt hallom mindenkitől. Remélem igazuk lesz. Azért annak örülök, hogy vannak akik mellettem állnak. Ezt azért jó tudni. És persze senki ne gondoljon rosszra ez alapján a bejegyzés alapján, mert majd kiheverem ezt is, ahogy az össze többi "elég" címke alatt leírta gondom, és bajom, de jó valahova leírni. Szerintem akkor lenne a nagyobb gond, ha nem írnám le sehova. Na, de mindegy. Megyek és megpróbálok valami értelmeset is csinálni, mert azt ma még nem igazán sikerült..

Comments
3 Responses to “~Földre kerülve, teljesen kimerülve, padlóra küldve. Búskomoran nyugtázom, ennyire tellett, és kérdezem magamtól:"ember neked ez kellett?"~”
  1. Anonymous says:

    Drágaság. El se hiszed, milyen rossz volt ezt olvasni, sose gondold magadról, hogy szánalmas, vagy felesleges lennél!! DE igaza van Edinának, vannak az embernek ilyen korszakai...sokszor úgy tűnik, más nincs is csak hullámvölgy, de tudod, örökké nem eshet!
    Ölellek(L)

  2. Loretta says:

    DEK-em én is csak annyit tudnék mondani mint az előttem lévő. Az a lényeg, hogy ebből is ki fogsz jönni. Te tudod a legjobban, hogy nekem is vannak ilyen érzéseim, de mindig jobban lettem. Te is így leszel. Tudod, hogy melletted vagyok, meg még sokan szerintem.:D:D (L)(L)Imádlak!:)

  3. flanna says:

    Köszönöm mind a kettőtöknek, én imádlak titeket(: Hát már most jobb valamivel, de hát valahol ki kell jönnie ennek is...
    Köszönöm(:(L)*.*

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.