Posted on Saturday, February 19, 2011 · 2 Comments
Na megjöttem^^ Tudom, hogy tegnapra is ígértem még bejegyzést a sulison kívül, de végül nem volt már hozzá kedvem tegnap este(: Az előbb néztem az Irányítópulton, hogy ez már a 300. bejegyzésem*.* Annyira boldog vagyok(: Olyan sokat segített ez a blog, és nem csak az utóbbi időkben, de főleg akkor. Ide legalább leírhattam, hogy mit gondolok, mikor épp mások sz*rtak rám. Mármint, mikor éppen azok, akiket igazán érdekelt volna, nem voltak a közelben. Mert tudom, hogy vannak olyan emberek, akik mindig meghallgatnak, és ez sokat jelent(: És ugye a blog által ismertem Riát is, és ezzel együtt kaptam egy nagyon jó barátot is, személyében. Szóval ez rengeteget jelent nekem(: Ez a szép kerek szám(: És persze hamarosan kerek évforduló lesz, mert egyéves lesz a blog. Na, de erről ennyit(: Boldog vagyok, vagyis emiatt boldog(: Amúúúúgy meg nem sok van. Nem olyan nagyon rég keltem fel, aztán felléptem ide. Láttam, hogy a pályázatos blogra kikerültek az eredmények, és sajnos nem értem el helyezést, de Ria igen, első lett, és ennek annyira örültek*.* Szóval gratulálunk neki, és nagyon sokszor puszilom!(: Aztán más még úgy nincs. Eddig öcsém itt ült mellettem, és nem bírt békén hagyni, de most elment hála Istennek.. Anya meg még mindig itt van, és szidja a zenémet, de így nem nagyon érdekel. Azt eddig is tudtam, hogy nem egy az ízlésünk. Amúgy tegnap este korán elmentem aludni, baromira fájt a fejem, és nem tudtunk PandPzni Riával, sajnos... Szóval nem sikerült levezetni a Fringe hiánytxD De már töltöm lefele, csak még nem tudom, hogy van-e felirat... Mondjuk őszintén szólva semmi kedvem angolul nézni, mert úgyse értem, csak lelövi a nagy poénokat. Az angolom meg úgysem fejlődik semmit, szóval olyan mindegy. De majd meglátjuk. Délután elvileg megyek volt barátnőmékhez, a felvételi miatt. Bár nem tudom, ez is lehet, hogy kifogás. Mert azért, ha őszinte akarok lenni, hiányzik az, ami rég volt, de már így legutóbb is kezdtem tisztába kerülni azzal, hogy tényleg semmi nem lesz olyan, mint volt. És ez nem egy általános tény, hanem igaz. Igaz az, hogy bárhogy is törnénk magunkat, ebből már nem lenne semmi. Szóval mindegy. Ő döntött, aztán én is. Ennyi volt. Lehet le kellene zárnom, és meglenni a köszönő viszonnyal, de ezt így nehéz, vagy nem tudom. Bár végül is, ha már barátok nem lehetünk, legalább az a néha-találkozunk-és-haverok-vagyunk kapcsolat megmaradhat. De igazán nem tudom. Talán nem is kellene ezen agyalnom, csak hagynom a fenébe, hogy menjen minden arra, amerre akar. Ha felveszik hozzánk, úgyis látni fogom mindennap három éven keresztül, ha meg nem, akkor majd néha összefutunk az utcán, és köszönünk, azt annyi. Nem tudom, majd ezt is meglátjuk. Mellesleg már régen nem számoltam be a regényemről(: Igazából haladgatok vele, múlthéten megírtam a hatodik fejezetet, és jó páran olvasták is. Az előző ötöt meg ugye még a téli szünetbe írtam. Innentől majd már próbálok hetente haladni, bár még nem tudom. Amúgy akit érdekel, az írhat nyugodtan, bár nem hiszem, hogy olyan nagy szám lenne. Feltenni szerintem sehová nem fogom, inkább csak úgy írom. Remélem azért majd befejeznem sikerül. De hát, majd meglátjuk, mint minden mást.
Szóval igazából ennyi lenne a helyzet. Igazából szerintem körülbelül megint elég sokáig írtam a semmiről gyakorlatilag. Na, de már kezdek hozzászokni, hogy semmi komoly nincs, csak a hétköznapok(: Mindenesetre a blog 300. bejegyzésének örülök(:
cimkék
"barátság"
(5)
A
(4)
A világról...
(7)
about the world and other things...
(1)
Adony
(2)
agymenés
(4)
ajándékok
(2)
ajánló
(14)
ajj
(4)
álmok
(7)
angol
(2)
angol blog
(1)
anyád
(4)
apróság
(34)
B
(23)
bakancs lista
(1)
baleset
(1)
barátok(:
(79)
barátság
(4)
beautys
(1)
BÉCS
(2)
béke
(2)
best
(1)
beszámoló
(8)
betegség
(9)
biológia
(3)
blog
(39)
boldogság
(11)
buszozás
(6)
bycicle
(1)
changes
(2)
csakúgy
(5)
család
(35)
csalódás
(7)
csend
(1)
cserediák
(1)
darvak
(2)
depresszió
(7)
diéta
(4)
disney
(4)
dolgozat
(1)
düh
(3)
E
(1)
edzés
(7)
egyéb
(2)
egyéb TVs
(8)
egyedül
(5)
egyetem
(5)
ehh
(5)
éjszaka
(2)
ékszer
(1)
elég
(60)
élet
(3)
életjel
(2)
életmód
(2)
elmélkedés
(8)
emberség
(4)
emlékezni
(8)
english
(6)
érettségi
(6)
értekezés
(29)
érzések
(10)
everything
(1)
exam
(1)
EZAZ
(2)
fáj
(19)
fantasztikus
(6)
fáradtság
(4)
feelin'
(3)
félelem
(6)
film
(8)
fősuli
(5)
fotók
(64)
frizura
(1)
fuck
(16)
funny
(2)
furcsa
(1)
gép
(1)
gif
(11)
gossip.girl
(4)
grr
(2)
gyerekes
(4)
gyermekszív
(4)
hajfestés
(3)
hajtogatás
(1)
halál
(1)
happy^^
(17)
harc
(3)
hazug barát
(14)
hazugságok
(3)
help
(2)
helyzetjelentés
(8)
hétvége
(4)
hibák
(3)
HÓ
(3)
hülyeségxD
(3)
ideg
(2)
idézetek
(39)
időjárás..o.o
(4)
igeen
(4)
imádom
(2)
international
(1)
írásról...
(11)
ironia
(13)
jövő
(15)
karácsony
(5)
kavalkád
(7)
kávé
(3)
kedvenc
(2)
kép
(11)
képek
(13)
keringó
(2)
keserédes
(1)
kiborulás
(1)
kitartás
(1)
klasszik
(4)
könnyek
(5)
könyv.film
(15)
körömlakk
(4)
közérdekű
(3)
külföldi
(5)
különleges helyek
(2)
különös
(1)
kultúra:D
(1)
L
(17)
lélek
(11)
life
(6)
love
(1)
magány
(3)
magyar zene
(24)
matek
(2)
megkönnyebbülés
(2)
merengés
(2)
mese
(5)
mesék
(1)
Milly♥
(1)
minden
(54)
mindennapok
(258)
momentum
(8)
mottó
(1)
msn beszélgetés
(1)
múlt
(3)
művelődés
(1)
nagydumás.kisccsajok
(1)
nagydumás.kiscsajok
(1)
német
(4)
nemtudom
(1)
Not crazy
(16)
novella
(14)
nowdays
(1)
olvasás
(9)
once upon a time
(8)
optimizmus
(2)
őrület
(2)
összegzés
(2)
összeomlás
(3)
pályázat
(1)
PandP:D
(4)
pánik
(1)
pár gondolat
(10)
pár szó
(2)
parfüm
(1)
party
(2)
pathetic
(1)
pia
(1)
PL
(1)
pszicho
(1)
R
(2)
reggelt
(3)
régi.barátság
(1)
remény
(5)
rövidke
(1)
ruhák
(1)
S
(3)
saját
(2)
SD
(2)
semmiség
(2)
séta
(4)
shopping
(4)
showder klub
(1)
sorozatok
(53)
St.Trinian's
(5)
star wars
(1)
stressz
(1)
suli
(94)
sunglasses
(1)
sunshine
(1)
supernatural
(3)
szabadság
(2)
szalagavató
(5)
szánalom
(1)
szenny
(3)
szerelem
(20)
szerelem kölcsönbe
(1)
szerencsétlen..
(4)
szeretnyelv
(1)
szerzemény(:
(6)
sznobizmus_ehh
(2)
szobám
(2)
szocializálódás
(1)
szokásos
(1)
szülinap
(2)
szünet(:
(4)
szünetel
(1)
szürkeség
(2)
tablet
(5)
tanulás
(2)
társaság
(2)
tavasz
(5)
TD
(9)
tea
(1)
tél
(3)
telefon
(1)
tervek
(6)
tetoválás
(3)
the end
(1)
továbblépni
(2)
továbbtanulás
(2)
trailer
(1)
truth
(60)
tumblr.com
(1)
újév
(4)
unalom
(2)
ünnepek
(21)
üresség
(4)
utálom
(5)
vágyak
(3)
valami új
(2)
válás
(1)
valóság
(3)
változás
(7)
varázslat
(1)
város
(1)
VB
(2)
vers.szöveg
(4)
vers(?)
(5)
veszekedés
(1)
veszély
(1)
vicces
(2)
video
(1)
vihar
(1)
világom
(3)
vizsga
(13)
vizsgaidőszak
(1)
wakeup
(1)
weheartit
(56)
weheartit.com
(9)
wishlist
(1)
world
(1)
zaj
(2)
zakkant
(1)
zaklatottság
(8)
zene♫ ♪
(158)
Powered by Blogger.

Ohh csajsziiii, boldog fordulót a blogodnak :D
És még jó, hogy van blogod különben nem ismernénk egymást, bííízony <3
Annyira köszi, hogy felhívtál meg minden ^_^ De nem vágom, hogy te miért nem értél helyezést, mert azért a te munkád messze jobb volt, némeiknél, de hát sajna nem voltam a zsűribe :D
Én is most szedem a Fringet, elv 50%on van a felirat, szval délután folyamán lesz, ha imádkozunk xD De nekem sincs kedvem angolul nézni, úgyse értem a lényeget xD
Ez a voltbnős dolog meg igen nehéz helyzet, tod nekem is van ien, és hiába próbálok valami épkézláb tanácsot adni, vagy valami, még magamnak se tudok, szóval úgy tégy, ahogy a szíves súgja, ami jólesik,és ki tudja ebből a haveri viszonyból szééép lassan lesz valami több, persze tudom, hogy nem oan mint a régi,ami hiányzik, de nah.. (:
Puszillak ^^
Köszönöööm(:
Igen, jó, hogy van, és hogy ismerlek, nem is tudom, hogy mondjuk a héten mi lett volna velem nélküled, de tényleg(:^^
Alap, hogy felhívtalak, gratulálni kellett, és amúgy meg nem is igaz, el kell fogadni a zsűri döntését. Nem volt elég jó, ez a helyzet(: Bele kell törődni. Viszont neked gratulálok megint!(:
Én mondjuk Fringet szerintem csak este nézem, vagy nem tudom, de most nagyon belassult a letöltés is, bár ugye lassan megyek el itthonról, és remélem, azért mire hazaérek lejön majd. Fúúú annyira látni szeretném már, hogy wáááá:D Na ez most értelmes lett. De várom. Kíváncsi vagyok*.* Majd kibesz utána(L)
Igen, ez így nehéz, de hogy ebből komolyan még mi lesz nem tudom. De mondjuk lehet, hogy én vagyok a hülye tényleg, hogy nem hagyom a fenébe, de azért valahogy nem is akarom, meg akarom is. Bár attól is függ, hogy most abba a suliba jön-e, ahova ugye járok. Mert ha felveszik, és oda fog járni, azért átnézni nem fogok tudni rajta, meg lehet, hogy amúgy sem tudnék. Ha meg nem, akkor lehet, hogy majd nem is látom csak évente párszor. Szóval még ettől is függnek dolgok.
Amúgy tudom, hogy neked is van ilyen, és ebbe alapból nehéz tanácsot adni. De igazából szerintem nem is a volt barátok számítanak, mert az csak rossz, hanem az, hogy most vannak barátaink(: És ez a lényeg(: