~Bennem van most is csak már nem úgy mint anno, én nem voltam depressziós csak hát ismerős a padló...~

Mama kapta névnapjára. Olyan széép*.*
Na megérkeztem^.^ Igazából megint nem tudom minek írok... A tegnapi szitut úgysem fogom leírni, mert fölösleges, kicsit gáz volt, de nem a világ, meg tényleg nem is érdekes, szóval olyan mindegy... Ma amúgy nem sok volt. Ugye csak öt órám volt, korábban jöttünk haza, szóval jó volt. Aztán hazaértem, és körülbelül másfél órát ültem az orvosnál, mert elmentem megmutatni a bokám. Mert ugye még múlthét szerdán - azon a kib*szottul szerencsétlen napon (elnézést erre nincs jobb szó, még mindig haragszom magamra, meg pár más emberre amiatt a nap miatt) -, na szóval szerdán elestem, és még mindig fáj kicsit - meg rá is erőltettem, tudom, hogy zseni vagyok -, aztán ugye elmentem az orvoshoz. Azt mondta, hogy be kell fáslizni, meg kenegetni, és két hétig nem tesizhetek. Meg jó, hogy nem ugrok szekrényt, mert nagyobb baj is lehetett volna belőle, ha ráugrok és mondjuk eltörhetett volna. Akkor lehetett volna belőle gipsz, vagy rosszabb esetben fekvő gipsz, ami még durvább. Mondjuk a gipsszel is érdekes lett volna buszozni. De mindegy. Nem lett, hála Istennek^.^ Aztán más nem nagyon volt. Megyek majd németet tanulni, vagy nem. De azért át kell majd néznem, mert holnap témazáró, és alig tudok valamit. Annyira nem szeretem... Holnap meg lehet, hogy lemegyünk Dunába és kapok új gatyát^.^ De legkésőbb pénteken tényleg lemegyünk, és tényleg kapok nadrágot. Kellett nekem elszakítani a másikat-,-" Na, de hagyjuk. Mást szerintem nem akartam. Ez is olyan 'semmi-értelme-de-van' bejegyzés.  Az.rt rakok képet, hogy legyen valami tényleg érdekes is:D De most megyek^.^

U.I.: Megint esik a hó-,-" Délután még ragyogott a nap, nem is volt olyan vészesen hideg, erre kiléptem az orvostól és esik a hó-,-" Nevetséges! Tavaszt akarok... Nagyon-nagyon mááár*.*

Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.