Posted on Saturday, April 09, 2011 · Leave a Comment
Zuhanni. Érezni, ahogy a zuhanás hangjai hangosan üvöltenek, máskor pedig susognak a füledbe. Érezni, ahogy a levegő hirtelen megfoghatóvá válik, ami bár tömörnek, és valóságosnak hat, de mégis kicsúszik a kezeid közül. Furcsa érzés lehet. Persze ez mind csak fizikailag lehetséges, a lelki zuhanás másfajta. Néha gyors, csak úgy száguldasz, nem is tudsz magadról, csak érzed, hogy egyre mélyebbre érsz, máskor pedig olyan, mintha csak lebegnél, pedig titkon zuhansz. Furcsa ebbe így belegondolni. Ne gondolja senki, hogy rossz kedvem van, csak szimplán filozofálós kedvemben vagyok.
Persze van az úgy, hogy az ember túl gyakran áll meg, és gondolkodik a világ dolgain, közben pedig az élet értelmét kutatja, és ennek az egész világnak minden fájdalmát ott érzi a szívében, érzi, hogy mennyire rossz ez, hogy talán egy vég felé rohanunk, hogy minden természeti katasztrófa részben az ember hibája, és szépen, lassan elpusztítjuk magunkat. És nincs egy másik világ, egy jobb világ, amiről éjjelente álmodunk, csak ez van, ez az egy világ, egy esély, egy lehetőség arra, hogy éljünk. Ebbe is furcsa belegondolni. De az a legfurcsább, hogy az ember, ha így le is áll, és gondolkozik, és ilyesmin filozofál magában, előbb, vagy utóbb, de tovább megy. Tovább megy, azzal a gondolattal a fejében, hogy: "mégis mit tehetnék én? kicsi vagyok én ehhez!" És most képzeljük el, ahogy mondjuk több millió ember megy tovább ezzel a gondolattal. Azzal, hogy Ő csak egy senki, aki nem tehet semmit. Persze emiatt nem hibáztathatunk senkit. Én sem fogok a világbékéért kampányolni, vagy világmegváltó terveket szövögetni. Csak néha, mikor hallgatom a híradóban, hogy miket tesznek emberek vagy, hogy milyen szörnyűségek történnek, néha eltöprengek azon, hogy vajon meddig fog ez mégy így menni? Száz évig? Több száz évig? Ezer évig? Több ezer évig? Ki tudja. Furcsa ez a világ. És furcsa benne az ember. Az ember, aki mindig többet akar, és ez most nem prédikáció, mert én is ilyen vagyok. Érzünk, látunk, hallunk, lélegzünk, és igen, valahogy kihasználjuk a Földet. Sokat akarunk magunknak, erről szól ma sok minden. Közben pedig az egyszerű hétköznapi emberek, akik nem ülnek vezető pozícióban, vagy nem hoznak nagy döntéseket - mint én is -, sokkal inkább el vannak foglalva azzal, hogy mi folyik az Ő életükben, mint a nagyvilágban. Néha, így falun élve annyira távolinak hat az, hogy mi történt Japánba, vagy csak az ország másik felében. Igazság szerint én magam is sokkal inkább el vagyok foglalva azzal, hogy mégis mi lesz holnap, hogy mit fogok érezni, mikor felkelek. Hogy miként fogom eltűrni azokat, akikről tudom, hogy az arcomba hazudnak, hogy milyen váratlan meglepetés ér majd. Hogy mennyire lesz nehéz felkelni reggel, és újra azzal a különleges érzéssel útnak indulni, fáradtan és nyúzottan.Hogy mi kiborító történhet holnap. Aztán vannak a hétköznapi dolgok is, mint például, hogy milyen lesz az időjárás odakint, hogy mit vegyek fel, hogy más mit vesz fel, hogy késni fog-e a busz, hogy írunk-e dolgozatot, hogy felelek-e valamiből. Az embernek leginkább ezen jár az esze nap, mint nap. Meg persze szörnyülködik a világ dolgain. Furcsa ez a világ, így még félig-meddig gyermek szemmel. És ez sem egy poszt akart lenni arról, hogy most váltsuk meg a világot, mert ezután én is valószínűleg elmegyek hajat mosni, és legközelebb, mikor így megállok töprengeni, azután sem teszek semmit. Csak úgy szimplán ez most eszembe jutott.
Categories:
about the world and other things...,
mindennapok
cimkék
"barátság"
(5)
A
(4)
A világról...
(7)
about the world and other things...
(1)
Adony
(2)
agymenés
(4)
ajándékok
(2)
ajánló
(14)
ajj
(4)
álmok
(7)
angol
(2)
angol blog
(1)
anyád
(4)
apróság
(34)
B
(23)
bakancs lista
(1)
baleset
(1)
barátok(:
(79)
barátság
(4)
beautys
(1)
BÉCS
(2)
béke
(2)
best
(1)
beszámoló
(8)
betegség
(9)
biológia
(3)
blog
(39)
boldogság
(11)
buszozás
(6)
bycicle
(1)
changes
(2)
csakúgy
(5)
család
(35)
csalódás
(7)
csend
(1)
cserediák
(1)
darvak
(2)
depresszió
(7)
diéta
(4)
disney
(4)
dolgozat
(1)
düh
(3)
E
(1)
edzés
(7)
egyéb
(2)
egyéb TVs
(8)
egyedül
(5)
egyetem
(5)
ehh
(5)
éjszaka
(2)
ékszer
(1)
elég
(60)
élet
(3)
életjel
(2)
életmód
(2)
elmélkedés
(8)
emberség
(4)
emlékezni
(8)
english
(6)
érettségi
(6)
értekezés
(29)
érzések
(10)
everything
(1)
exam
(1)
EZAZ
(2)
fáj
(19)
fantasztikus
(6)
fáradtság
(4)
feelin'
(3)
félelem
(6)
film
(8)
fősuli
(5)
fotók
(64)
frizura
(1)
fuck
(16)
funny
(2)
furcsa
(1)
gép
(1)
gif
(11)
gossip.girl
(4)
grr
(2)
gyerekes
(4)
gyermekszív
(4)
hajfestés
(3)
hajtogatás
(1)
halál
(1)
happy^^
(17)
harc
(3)
hazug barát
(14)
hazugságok
(3)
help
(2)
helyzetjelentés
(8)
hétvége
(4)
hibák
(3)
HÓ
(3)
hülyeségxD
(3)
ideg
(2)
idézetek
(39)
időjárás..o.o
(4)
igeen
(4)
imádom
(2)
international
(1)
írásról...
(11)
ironia
(13)
jövő
(15)
karácsony
(5)
kavalkád
(7)
kávé
(3)
kedvenc
(2)
kép
(11)
képek
(13)
keringó
(2)
keserédes
(1)
kiborulás
(1)
kitartás
(1)
klasszik
(4)
könnyek
(5)
könyv.film
(15)
körömlakk
(4)
közérdekű
(3)
külföldi
(5)
különleges helyek
(2)
különös
(1)
kultúra:D
(1)
L
(17)
lélek
(11)
life
(6)
love
(1)
magány
(3)
magyar zene
(24)
matek
(2)
megkönnyebbülés
(2)
merengés
(2)
mese
(5)
mesék
(1)
Milly♥
(1)
minden
(54)
mindennapok
(258)
momentum
(8)
mottó
(1)
msn beszélgetés
(1)
múlt
(3)
művelődés
(1)
nagydumás.kisccsajok
(1)
nagydumás.kiscsajok
(1)
német
(4)
nemtudom
(1)
Not crazy
(16)
novella
(14)
nowdays
(1)
olvasás
(9)
once upon a time
(8)
optimizmus
(2)
őrület
(2)
összegzés
(2)
összeomlás
(3)
pályázat
(1)
PandP:D
(4)
pánik
(1)
pár gondolat
(10)
pár szó
(2)
parfüm
(1)
party
(2)
pathetic
(1)
pia
(1)
PL
(1)
pszicho
(1)
R
(2)
reggelt
(3)
régi.barátság
(1)
remény
(5)
rövidke
(1)
ruhák
(1)
S
(3)
saját
(2)
SD
(2)
semmiség
(2)
séta
(4)
shopping
(4)
showder klub
(1)
sorozatok
(53)
St.Trinian's
(5)
star wars
(1)
stressz
(1)
suli
(94)
sunglasses
(1)
sunshine
(1)
supernatural
(3)
szabadság
(2)
szalagavató
(5)
szánalom
(1)
szenny
(3)
szerelem
(20)
szerelem kölcsönbe
(1)
szerencsétlen..
(4)
szeretnyelv
(1)
szerzemény(:
(6)
sznobizmus_ehh
(2)
szobám
(2)
szocializálódás
(1)
szokásos
(1)
szülinap
(2)
szünet(:
(4)
szünetel
(1)
szürkeség
(2)
tablet
(5)
tanulás
(2)
társaság
(2)
tavasz
(5)
TD
(9)
tea
(1)
tél
(3)
telefon
(1)
tervek
(6)
tetoválás
(3)
the end
(1)
továbblépni
(2)
továbbtanulás
(2)
trailer
(1)
truth
(60)
tumblr.com
(1)
újév
(4)
unalom
(2)
ünnepek
(21)
üresség
(4)
utálom
(5)
vágyak
(3)
valami új
(2)
válás
(1)
valóság
(3)
változás
(7)
varázslat
(1)
város
(1)
VB
(2)
vers.szöveg
(4)
vers(?)
(5)
veszekedés
(1)
veszély
(1)
vicces
(2)
video
(1)
vihar
(1)
világom
(3)
vizsga
(13)
vizsgaidőszak
(1)
wakeup
(1)
weheartit
(56)
weheartit.com
(9)
wishlist
(1)
world
(1)
zaj
(2)
zakkant
(1)
zaklatottság
(8)
zene♫ ♪
(158)
Powered by Blogger.
