Egy pillanat lenne csak. Akkor tényleg itt hagyhatnék magam mögött mindent. Most is egyedül vagyok. Azon gondolkozom, hogy senki nincs, akik most megállíthatna, vagy megvigasztalhatna. Persze feladni mindig könnyebb. Most is ott dübörögnek a fejemben a szavak, hogy "lusta", "semmirekellő", "hülye", "ostoba". Talán ha szabadna, én sokkal inkább a "naiv" kifejezéssel élnék, mert az sokkal jobban lefedné azt, ami valójában vagyok.
Naiv, mert olyan álmot dédelgettem, ami lehetetlen volt, és a lelkem mélyén hittem benne, naiv, mert azt hittem, hogy az emberek nem vernek át. Persze a többi fent említett jelző is tökéletesen illik rám. Talán tényleg ilyen, mikor az ember fejére szakad a plafon. Látom, ahogy a bárányfelhők úsznak az égen, ahogy süt a Nap, ahogy mások nevetnek, én mégis érzem, hogy a torkomat fojtogatja a sírás, hogy a szeme megint a könnyektől homályos és, hogy a fejemben ott dübörögnek a ki nem mondott szavak. Azok a szavak, amikről tudom, hogy mások gondolják - és teszem hozzá teljes joggal -, de nem mondják ki. Nehéz mindig reggel úgy felkelni, hogy látod egyre közelebb van az, hogy minden leszakad, de Te nem adod fel, mert nem szabad, és újra csak tűröd a kiabálást, a képmutatást, és nap, mint nap olyan emberek között vagy, akik nem látnak mást, csak a mosolyod, ami nem több, mint egy ferde vonal az ajkadon, ami a legkevesebb jelentőséggel sem bír, mert szíved szerint üvöltenél a fájdalomtól, és szíved szerint levetnéd magad valahonnan. Direkt, vagy véletlen, de mindenki beléd rúg, de mosolyogva tűröd, ahogy ércelődnek, vagy rajtad, vagy máson, de már szinte a légvétel is fáj, nemhogy a mosolygás. Viszont a folyó csordogál tovább a maga medrében, néha kicsit kiönt, mikor már magam sem tudok gátat szabni a könnyeknek. Persze vannak pillanatok, mikor kicsit jobb, mikor mindez halovány, és úgy érzed, hogy kicsit mintha jobb lenne. De azok csak pillanatok. Az élet csalfa játékot űz mindannyiunkkal, és hiába mondogatjuk, hogy carpe diem, és akkor majd jó lesz, ha kiélvezed a pillanatot, vagy akkor, ha hiszel, és Isten majd megsegít. Felvilágosítom minden kedves olvasóm, hogy ez hülyeség! A hittől nem lesz jobb, az elmúlt, de kiélvezett perceket pedig végeláthatatlan fájdalommal a lelkedben fogod siratni. Néha leállok, és elgondolkozom, hogy mégis mit keresek én itt? Nézem, ahogy a múltam szépen lassan lerombolják mögött, ahogy minden elszáll, ami anno biztos volt, és közben tisztán érzem azt is, ahogy a jelenem darabjaira hullik. Mit keresek én itt? És hol a kiút. Olyankor valami azt súgja, hogy ebből nincs kiút. Nincs kiút, sem fény az alagút végén, a hit - bármiben való hit -, ott van, mint korlát a sötétben, de semmi több. Menj tovább, ne állj meg, elérsz majd valahová. Lesznek még buktatók - sőt nem akarok pesszimista lenni, de csak az lesz! -, de tovább kell menned! Tényleg erről szól az életünk? Menni mindig tovább? Persze az élet értelmét hiába kutatjuk. Ember úgysem fogja meglelni. Most is érzem, ahogy ver a szívem, ahogy lüktet a vér az ereimben, s látok, érzek, hallok, de mindez csak tompa és valahonnan messziről jön. Már régen elmerültem a gondok tengerében, azon gondolkozom, hogy miként lehetne mindazt, ami most van megoldani - hogy majd jöjjenek újak, nem ironikus? -, de hiába gondolkozom rajta, egyre csak rosszabb. Kint süt a Nap, engem pedig idebent fojtogat valami, a lassan összedőlő életem lassan maga alá temet. Ilyen érzés lehet az, mikor az ember fejére rászakad a plafon...
Franciiiii. Mi történt ami ennyire kiborított? Drága, tudom, hogy ezer éve nem beszéltünk, és tudom, hogy jószerivel az én hibám. De csak egy leveledbe kerül, vagy sms-d-be és zúzok fel msn-re, hogy beszéljünk.! Bár már erre se tudok túl sok okosat mondani, de ahogy már sokszor beszéltük néha az is elég ha valaki meghallgat. Persze tudom, hogy néha olyan embernek kéne meghallgatnia aki sz.rik a fejedre, de tudd, hogy vannak olyan barátaid, akik bármikor! Itt vagyok, kicsit ugyan messze, de sikíts és meghallgatlak összekaparom magam és megpróbálok segíteni ha mást nem egyegy bíztató szóval. És ugyan nem akarok mások nevében beszélni de biztosra veszem, hogy ezzel mások is vannak így, akik szeretnek, meghallgatnak és próbálnak segíteni! Rájuk/ránk koncentrálj szívem, ne a rosszra tudom ( nálam jobban most talán senki sem tudja) h ez milyen nehéz. És valóban igazad van az élet értelmét senki nem tudja, és igen voltak, vannak és lesznek is gondok, de ezek mind azért vannak, hogy taunlj belőlük, hogyha rád is szakad a plafon, először úgy érzed, hogy meghalsz a súly alatt, de másodjára vagy sokadjára már könnyedén kászálódsz ki alóla! Ezek a bajok (bármiről is legyen szó) csak erősítenek téged. Mégha jelen pillanatban úgy is érzed, hogy összezúznak. :(
Kitartás, kitartás és kitartás!!!!(L)
Ha beszélgetnél, megtalálsz msnen :) ♥