Posted on Friday, May 13, 2011
·
Azt hiszem volt egy életem. Igen, azt hiszem határozottan volt még egy tavaly ilyenkor, mikor körülbelül minden oké volt, és mondjuk mondhattam, hogy boldog vagyok. Na, most ezen régmúlt életemnek darabkái lassacskán szétszóródtak a szélben. A régi barát sz*rban hagyott, az álmok összetörtek, az anno eltitkolt tényleg napvilágot láttak, és mindent tönkretettek. Szóval a régi életem jelen ponton részemről egyenlő a nullával. Most mondjuk meg őszintén ott tartok, hogy nagyjából minden emberből, aki körülvesz, mármint egy-két kivétellel, és ők jól tudják, hogy kivételek, na de tőlük eltekintve mindenkiből elegem van. És nem elég, hogy szétesett a régi életem, én idióta még azt sem vagyok képes felfogni, hogy mindennek vége, és bár magamnak se vallom be, csak jelen józanságomban, hogy kétségbeesetten próbálok még valamiban hinni, valamiben, ami még esélyes. Próbálok összekaparni egy régi barátságot, annak látszatát keltem, hogy lehet még minden rendben, közben megpróbálom összetört álmai apró szilánkjait összeilleszteni, de valahogy érzem, hogy ez ne fog menni. Meg kell változnom. Nem kicsit, hanem nagyon. Ez az egész már egy káosz. És zavar. És fáradt vagyok testileg, lelkileg, agyilag, és mindenhogy. Nem tudom, hogyan tovább, de mikor este fekszem az ágyamban, és arra gondolok; a holnap talán nem jön el. Nem tudom. Néha van, hogy ott vagyok a megszokott emberek között, és nem találom a helyem. Annyira idegennek hat minden, és mindenki. Valahogy ők nem hiszem, hogy igazán ismernek, illetve talán csak páran. És ez most furcsa. Valahogy úgy érzem, hogy kezd eltűnni a személyiségem. Mármint nem így mélyen, hanem ott. Mikor ott vagyok. Mindenre rámosolygok, mindenről el tudok beszélgetni, de ez nem én vagyok. Jó lenne, ha már vége lenne ennek a négy hétnek. És jönne a nyár. Viszont a nyarat most nem akarom azzal tölteni, hogy lazsálok. Nem akarom magam igazán belelovalni semmibe, de lépnem kell, el innen, változni. Mostanság már túl sok józanító pofont kaptam olyan emberektől, akiktől nem vártam volna. Ez már kicsit. Kezd nagyon-nagyon elegem lenni. Persze lehet, hogy bennem van a hiba. Majd meglátjuk.
Azt hiszem volt egy életem. Igen, azt hiszem határozottan volt még egy tavaly ilyenkor, mikor körülbelül minden oké volt, és mondjuk mondhattam, hogy boldog vagyok. Na, most ezen régmúlt életemnek darabkái lassacskán szétszóródtak a szélben. A régi barát sz*rban hagyott, az álmok összetörtek, az anno eltitkolt tényleg napvilágot láttak, és mindent tönkretettek. Szóval a régi életem jelen ponton részemről egyenlő a nullával. Most mondjuk meg őszintén ott tartok, hogy nagyjából minden emberből, aki körülvesz, mármint egy-két kivétellel, és ők jól tudják, hogy kivételek, na de tőlük eltekintve mindenkiből elegem van. És nem elég, hogy szétesett a régi életem, én idióta még azt sem vagyok képes felfogni, hogy mindennek vége, és bár magamnak se vallom be, csak jelen józanságomban, hogy kétségbeesetten próbálok még valamiban hinni, valamiben, ami még esélyes. Próbálok összekaparni egy régi barátságot, annak látszatát keltem, hogy lehet még minden rendben, közben megpróbálom összetört álmai apró szilánkjait összeilleszteni, de valahogy érzem, hogy ez ne fog menni. Meg kell változnom. Nem kicsit, hanem nagyon. Ez az egész már egy káosz. És zavar. És fáradt vagyok testileg, lelkileg, agyilag, és mindenhogy. Nem tudom, hogyan tovább, de mikor este fekszem az ágyamban, és arra gondolok; a holnap talán nem jön el. Nem tudom. Néha van, hogy ott vagyok a megszokott emberek között, és nem találom a helyem. Annyira idegennek hat minden, és mindenki. Valahogy ők nem hiszem, hogy igazán ismernek, illetve talán csak páran. És ez most furcsa. Valahogy úgy érzem, hogy kezd eltűnni a személyiségem. Mármint nem így mélyen, hanem ott. Mikor ott vagyok. Mindenre rámosolygok, mindenről el tudok beszélgetni, de ez nem én vagyok. Jó lenne, ha már vége lenne ennek a négy hétnek. És jönne a nyár. Viszont a nyarat most nem akarom azzal tölteni, hogy lazsálok. Nem akarom magam igazán belelovalni semmibe, de lépnem kell, el innen, változni. Mostanság már túl sok józanító pofont kaptam olyan emberektől, akiktől nem vártam volna. Ez már kicsit. Kezd nagyon-nagyon elegem lenni. Persze lehet, hogy bennem van a hiba. Majd meglátjuk. 