~Száz lakat alatt őrzött, titkos álomvilág~

A gyertya lángja meleg. Vörösen és sárgán izzó erős láng, ami felhevíti maga körül a levegőt, fényével pirosra festi az őt körülölelő tájat. Ma odakint a temetőben mindenfelé gyertyák égtek, és valahogy mégis olyan hihetetlenül és határtalanul sötét és hideg volt minden. A fák sötét sziluettje, a rögös, fagyos föld, a beton, a márvány, a kő. Még a csillagok és a Hold fénye is hideg volt. Ahogy közelebb léptem egy-egy sírhoz éreztem, hogy a gyertyák lángja tényleg meleg, hogy nem csak illúzió az a fénylő vörös láng. És mégis olyan fagyott volt minden. Sötét alakok mászkáltak, beszélgettek, gyújtottak gyertyát. Furcsa érzés lett rajtam úrrá. Nem szomorú, vagy rossz, egyszerűen csak furcsa. Valahogy kellemesen üres. Hallgattam a fecsegések, a szitkozódást, hogy ez meg az, nem képes ennyi tiszteletet adni, de nem érdekelt. Láttam egy padot a temetőben. Egyszerűen erős késztetést éreztem, hogy leüljek és csak nézzem a táncoló gyertyalángok és a sötétség játékát. De nem tettem. Persze hülyének is néztek volna, de valahogy meg akartam ragadni azt az érzést, többet kapni belőle. Itthon mindig bántudatom van, mikor nem érzek semmit, mikor egyszerűen ilyen határtalan üresség fog el. Ott nem volt. Nem éreztem fájdalmat, vagy a gondok súlyát. Mintha nem éreztem volna. Mintha a valóság nem is létezett volna. Lehet, hogy ez úgy hangzik, mint valami idézet egy őrült naplójából, akit a film végén az elmegyógyintézetbe zártak és ott halt meg, de nem érdekelt. Kövezzenek meg, de valahogy szépnek tartottam a temetőt. A gyertyalángok tánca, a sírokra rakott koszorúk, a viasz, és az égő gyertya illata. Különleges. Lehorzsoltam a kezem a dédimamám sírjánál, mikor letettem a gyertyát. Szinte meg sem éreztem. Ahogy azt sem, mikor egy pillanatra megkapta a bőröm a gyertyaláng, vagy forró volt a mécses. Nem érdekelt. Különleges volt. Nem tudom miért írom le ezt most. Egyszerűen annyira más volt, annyira nem megszokott. Nem léteztek a jelenleg is a vállamat nyomó ólmos súlyok, és a gúzsba kötő láncok. Mostanság minden olyan nehéz. De egy pár órája ott nem volt az. Különös. Békés volt, nyugodt, és hideg. Talán ezt ijesztőnek kellene találnom. Pedig nem az. Különleges ilyenkor a temető. Valahogy békés volt. Egy picit én is békésnek éreztem a lelkemet.