Posted on Tuesday, December 27, 2011
·
Itt ülök egy bögre kávéval, próbálok felébredni és mindeközben az érzéseimen töprengek. Az ember néha álmodik valamit és azt szeretné, hogy mindaz, amit akkor látott igaz legyen. Hogy valóra váljon. És most én is álmodtam valamit, valami reálisat és szerethetőt, valami reménnyel telit és boldogat. És túlzottan vágyom, hogy valóra váljon, pedig az elmém realista fele súgja, hogy nem fog, de talán ha üvöltené, akkor sem adnám fel a reményt, hogy valóra válik. Remény. Talán túl sokszor használom ezt a szót mostanság, talán túl sokszor kapaszkodok belé fáradtan, gyengén, meggyötörve, boldogságot keresve. Vagyis ez így nem igaz. Talán boldog vagyok. Talán itt van a szemem előtt, csak nem veszem észre. Néha azt hiszem, hogy bennem van a hiba. Hiszen egy kis szemszögváltás után tegnap és tegnap előtt is annyi szépet találtam itt is. Talán csak túlzottan szeretnék valamit, ami szebb és jobb mindennél, és akkor azt, amim van észre sem veszem. Tény, hogy vannak rossz dolgok, de az is tény, hogy lehetnének rosszabbak is. Lehet, hogy hónapok óta ez a legoptimistább posztom a blogon. Viszont valami most megindult bennem, és jobban szeretnék élni, és ha ez azt jelenti a jelen körülményeket véve, hogy önzőbben is, hát akkor legyen! Nem fogok R problémái miatt kiszaladni a világból, halálra aggódni magam, nem érdekelnek a felszínes kapcsolataim, hogy D mennyire bunkó, mert amíg megnevettet, és nem engem bánt, addig miért én haragudjak rá? És igen, mindezek mellé még kell az is, amiről annyira szépen felépítettem azokat az álmokat. Mert igen az kellene leginkább, akkor tudnám igazán elhinni, hogy mindezt végig tudom csinálni. Talán ez így most nyálas, és kislányos, de nem érdekel. Változtatnom kell. Kívül és belül egyaránt. És ha mindez azt jelenti, hogy a külsőért meg kell szenvednem, a belsőért pedig önzőben kell lennem, hát akkor ezt figyeld világ, mert meg fogom tenni! Nem hagyom, hogy többé mások rúgjanak rajtam akarva, vagy akaratlanul. Nem érdekel, hogy R milyen boldog, nem fogom azt hallgatni, hogy neki mennyire jó, de van az a betegséges, és megint elájult, de már jól van. Már nem hiszem el neki. Talán még hazudik is. Naivan álltam hozzá. Persze nem úgy fogok bemenni, hogy mindenkinek a képébe vágom, ami fáj, ami bánt, de nem fog érdekelni. Nem akarok mások miatt depressziós lenni, lerohanni a WC-be és mélyeket lélegezni, a busz hideg ablakának szorítva a homlokom visszatartani a könnyeim, csukott szemmel és sajgó szívvel hallgatni reggelente a zeneszámokat, sebet okozva magamnak összeszorítani az öklömet. Túl sokszor tettem mindezt. Magamat is megijesztve túl labilis lettem idegileg, túl kiszolgáltatott másoknak. Ezt nem hagyhatom, mert ha így menne tovább vagy megőrülnék, vagy összeomlanék. Azt pedig nem lehet. Azt hiszem kicsit szeretném hinni, hogy mindezt csak azért veszem ennyire tragikusan mert kamasz vagyok, de lehet, hogy ez nem így van. Túl sok ijesztő dolog történt velem mostanság. És én tényleg nem akarom ezt. Változtatnom kell. Talán ha egyszer túlélem a kamaszkort tényleg felvarratom magamra a "remény" szót egy apró pillangóval valahova, hiszen eddig ez jellemezte a legjobban az egész életemet. Bár nem vagyok az a tetoválós fajta, mostanság egyre jobban incselkedek az ötlettel. Mindenesetre most rengeteg reményre van szükségem. Ajj B, bárcsak felfognád, hogy ezen Te tudsz a legtöbbet változtatni...!
Jaj, az utolsó mondat olyan aranyos volt.:)
Amikor mondtad, hogy már nem bírod, hogy mindenkinek a lelki szemetesládája légy, akkor azt mondtam, hogy magaddal foglalkozni egy kicsit, és sz*rni másokra, nem önzőség. Persze egy bizonyos határon belül. És örülök, hogy most végre Te is elhatároztad, sok sikert és kitartást hozzá. Nem lesz könnyű, (tapasztalat) de meg tudod csinálni. :) Azt mondják, hogy a kamaszkor a legszebb időszak az életünkben, (igen, tudom, hogy furán hangzik) ezért ne hagyd, hogy majd 10-15 év múlva úgy kelljen visszaemlékezned rá, mint az életednek egy kellemetlen része.
Tudom, hogy nehéz ez a B-s dolog neked is, de tényleg a remény a kulcsszó, és azt soha nem szabad feladni. Optimistán kell hozzáállni a dolgokhoz, mondjuk jó, mondom ezt én, aki fél minden apró lépéstől, és attól, hogy elbukik. :)
Na, de a lényeg, hogy tényleg ne add fel és küzdj! Ne félj segítséget kérni, ha szükséged van rá, én itt vagyok Neked mindig, ha kellek. És nagyon szurkolok, hogy összejöjjön amit álmodtál! ♥
Tudom és köszönöm(: És remélem, hogy Tudod, Te is és Viki és, még azok, akik mindig itt voltak nekem, ha nem is szó szerint mellettem, hogy Ti bármit, bármikor elmondhattok nekem, és ez abszolút nem teher nekem, nem olyan, mint amit ők csinálnak. Szóval ezt tudjátok! Igen, jó lenne végre küzdeni olyan komolyan, de annyira nehéz mert egy pici dolog csak úgy rányomhatja a bélyegét arra, hogy eztán hogyan viselkedünk egymással, és azért mégis csak mindennap látom őt. Szóval nem könnyű. A kamaszkor meg... no komment! Hát szép már lehet nem lesz. De az idő mindent megszépít, és tényleg lehet, hogy nem is akkora tragédia, mint amekkorának látom. De ez majd elválik.
Igen, tudom, de ez oda-vissza igaz :)
De ha Te elhatároztad, hogy mit akarsz, akkor ne hagyd, pláne egy pici dolognak ne, hogy letérítsen az útról.
Biztos vagyok benne, hogy túl leszel ezen az egészen és visszatekintesz erre, nem fogod ilyen nagy dolognak látni.
Puszi :)♥
hogy ha túl leszel*
Hát igen, remélem(: És köszi(: A pici dolgot meg majd elmesélem, hogy gondoltam, mert ez bonyolultabb és most nem akarom leírni... nem olyan egyszerű ez! De az a lényeg, hogy hiába mindez, amit szeretnék, most ezen túl is megpróbálok "jól lenni", mert ami volt, az már tényleg megijesztett, mert a fenn leírt dolgok egyike sem túlzás. És nem akarom elveszíteni a józan eszemet. Szóval B ide, vagy oda, én akkor is boldog leszek. Vagy legalábbis ennél egy picit boldogabb! Ez akkor most felfogható egy újévi fogadalomnak!