Először nem tudtam, hogy miként kívánhatnék kellemes ünnepeket, de végül megszületett ez a vers és remélem, hogy legalább egy picit még mindenki el tudja hinni mindazt, amiről ez szól. Mert ha a felszínen nem is hiszünk már a csodákban a lelkünk mélyén még akkor is él egy csepp remény, és most azt szeretném kérni, hogy mindenki úgy olvassa ezt a verset, hogy belekapaszkodik ebbe a szikrányi reménybe és el tudja hinni azt, amit olvas. Mert szerintem ebből áll a csoda. Tehát küldöm ezt a verset minden rendszeres olvasómnak ezúton kívánok mindenkinek Nagyon Boldog és Békés Karácsonyt, és Sikerekben Gazdag Újévet!
A porcelánbaba és a hógömb meséje
Csillan az üveg, mint a jég
Szállingozó hópelyheken táncol a fény.
Létezik egy válig, az üvegen túl,
Hol mindig csak a boldogság az úr,
Hol nem számít az évnek melyik napja,
Hol minden kívánságot a szél a szárnyára kapja,
S végül mindig minden beteljesül
Benn, a hógömb üvegén belül.
S odakint egy kislány várakozón nézi,
Ahogy a fiú s a lány táncukat lejtik.
Fenyők körébe zárva suhannak tova,
Mosolyogva táncolnak, lábukon korcsolya.
S szíve mélyén Ő is csak erre vágyik.
Arcán baljós könnycsepp csordul,
Szívébe mély fájdalom tolul.
"Kívánságom csak egy lenne,
Szívem úgy kéri majd' beleremeg.
Egyetlen álmom, hogy távoli világon,
Szívem végre boldogságot találjon."
A porelánbaba pislanás nélkül nézi,
Ahogy a kislány epedve kéri.
S azon a finom porcelán arcon is,
Egy könnycsepp fut végig.
Lassacskán a gyertyaláng is kialszik,
Sötétség s a csillagok ideje van itt.
Elfújja a gyertyalángot, magára húzza a dunnát,
S mindenkinek jóéjszakát kíván.
De van aki ilyenkor nem alszik, sőt
A csillagok alatt éli világát őt.
A polcon megmozdul a porcelánbaba,
S szemébe még sose látott érzelem villan.
Sok mindent látott már ő,
Látta a boldogságot, s az akaraterőt,
Látta hogyan küzdenek az emberek,
Látott könnyeket, s hogyan buknak el.
De nem csak a rosszat látta a világba,
Tanúja volt, hogy teljesül be mások boldogsága.
Mert nem más Ő, mint egy vezeklő tündér,
Ki most a karácsonyi csodákért él.
Kellett-e több bizonyság, mint az ártatlanság?
A kislány jutalma a boldogság.
Annyi mindent tett már, de mindig csak szenvedett,
Segített másokon, önzőn sosem cselekedett.
Kereste a boldogságot, de mindig csak másnak,
Jót tett másokkal, de sosem önmagával.
A boldogságot most végre Ő is megérdemli,
S a tündérnél végre meg is leli.
S azon nap óta, végre Ő is táncol,
Kapott egy cseppet a boldogságból.
Az üvegen belül végre minden valóra válik,
S mindőjük arcán őszinte mosoly játszik.
Ennek a történetnek most itt van a vége,
S higgyétek el, csodák igenis léteznek!
Mert a csoda ott van minden szóban, s ölelésben:
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Mindenkinek!
