~Száz lakat alatt őrzött, titkos álomvilág~

Nem, nem drogoztam, csak esik a hó. Szerintem írtam már lejjebb, hogy szeretem a havat. Lényegében szeretem a telet is. Meg a havas teleket, na az aztán szuper. De a viccet félretéve: tényleg szeretem a telet. Nem tudom, hogy honnan fakad ez a szeretet, de valahogy a túlfűtött nyár, meg a 40 fok, az nem az én világom. Szeretem a szünetet, a csillagos nyári éjszakát, a barátokkal való csatangolást, de ha őszinte akarok lenni magamhoz, valahogy a tél közelebb áll hozzám. Nem a szürkeség miatt - na jó talán amiatt is -, hanem azért mert szeretem a hideget, mert melegséggel tölt el, mikor forró kakaóval a kezembe nézem a hóesést, mikor minden este a vastag paplan alá bújok, mikor látszik a leheletem, mikor csillog a lámpafény alatt a hó, mikor a tócsákat halvány jég borítja, a fákat vékony hóréteg üli meg, mikor a szántóföld fehér és barna színei mintát rajzolnak a mindennapokba. Sok minden van. Szeretem az esti kis rituálém, ahogy megiszogatom a teám, fogat mosok, bekenem a kezem, és utána vár a jó meleg ágy. A nyárban minden a rutinnélküliségről szól a szétcsúszott napirendről, és egyébként is utálom a fülledt egyszerű nyári estéket, mikor nem lehet aludni. Tény és való, hogy ha kimész barátokkal, akkor kellemes az idő, de a szobába szorult meleg levegő, na az nem kellemes. Szóval szeretem a telet, a rendben lévő napirendem, és a havat, a fehér világot. Egyébként is olyan ember vagyok, akinek megszokásra és kényszerre van szüksége, mert egyébként nem érdekli a dolog. De komolyan. Kell az, hogy valami - esetünkben az iskola - rutint hozzon a hétköznapjaimba, mert egyébként én magam nem vagyok képes rendet tartani a tennivalóim között. Ez most akkor abnormális?? Bár mondjuk nem számít, eddig is tudtam, hogy nem feltétlenül vannak mindenről teljesen ép gondolataim. Egyébként ma nem volt semmi, mármint azon túl, hogy havazott, de ez minden volt nekem. Annyira jó kedvre derített. Néhány órán át szuggeráltam a kint táncoló pelyheket, akkor másik órán a láthatatlanná válást gyakoroltam, a következő órán nyitottam egy "firkák" lapott a füzetem hátuljába, és oda alkottam, SD meg folyamatosan kritizált, hogy "ez mi? ilyen virág nincs! ez nyolcszikű? ez ronda. ezt csúnyán színezted ki" és akkor a tesiről meg nem beszélnék, mert még mindig minden porcikám sajog, és nem volt valami jó élmény. Összességében semmi nem volt ma, még el is maradt óránk, már viszonylag korán itthon voltam, és kétszer is sétáltam ma úgy, hogy esett a hó, és ez - mint valami óvodás kislányt - teljesen lázba hozott! Annyira örülök a havazásnak, hogy még a mínuszok sem zavarnak, meg a negyven réteg ruha. Tényleg, halál komolyan szeretem a telet. Mellesleg tegnap nem mondtam, de ugye köztudott, hogy nem nagyon híresztelem, hogy ki azaz illető, akit kedvelek, így R sem tudja - meg más sem - és ez őt - meg másokat is - nagyon idegesíti. Ezért ráuszította egyik közös ismerősünket L-re, hogy megtudja, hogy ki az illető. Szerintem nevetséges. A magánélet azért magánélet, mert az én dolgom. Amíg csak kedvelek valakit, addig hadd tartsam már magamba. Egyébként meg ha lenne valami úgyis kiderülne. Szóval semmi köze - közük - hozzá. Szerint ennyi volt. Most megyek és felteszem a fűtést, mert feltűnően hideg van idebenn, és már lefagytam az ujjaim.