Hóborította gyönyörű, fehér tündérvilág. Halkan hullottak alá az apró, jeges pelyhek, és én a busz ablakának döntve a fejem hallgattam a zenét és pislogtam a világra pilláim alól. Szép volt. Csak néztem, ahogy a fehér, pelyhes paplan beborítja a mindennapok szürkeségét, és mocskát. Arcomat az illatos lila sálamba temettem, és közben a busz lassan elringatott. Nem aludtam. Annál valami sokkal kellemesebb volt. Nem gondoltam semmire, csak néztem ki a szürke, ködös világba, és láttam, ahogy a fehér pelyhek visszapislognak rám. Nem kellett különösebb ok, hogy jól érezzem magam. Csak kellemes volt, és szép, és csodálatos. Egyszerűen késztetést éreztem arra - mint valami kisgyerek -, hogy kirohanjak, énekeljek, futkározzak, forogjak és táncoljak a hópelyhek alatt. És annyira jó érzés, hogy manapság ennyi ilyen kis egyszerű, hétköznapi csoda feltűnik az embernek. Nem kell tűzijáték, lézer-show, vagy valami hatalmas csoda. Elég ennél sokkal kevesebb is, hogy jobb kedve legyen az embernek. De nem leszek nagyon szentimentális. Az érzés viszonylag hamar elmúlt, és jött Ő, belegázolt a világomba, és a tündérekhez közeli fellegekből egyből mélyebbre zuhantam. Pedig nem akartam gondolkodni, nem akartam érezni, nem akartam ezt az egészet. De Ő nem aludt, neki fáj a feje, neki ma felelnie kell, neki ma dolgozatot kell írnia, neki fel kellett kelnie, neki itt kell ülnie a buszon, és neki egyáltalán iskolába kell járnia. Mindent csak neki! Egyszer nem kérdezte meg, hogy "és bazd meg veled mi van? élsz még? beteg vagy?", de végül is mit is számít. Neki KELL, Te meg csinálj, amit akarsz. És egyszerűen hiába szorítottam ökölbe a kezem, és mondogattam magamnak, hogy csak egy kicsit bírd ki, egyszerűen sikítani tudtam volna. Ez így nem állapot. Aztán persze elült mellőlem - hála Istennek... -, de Ő remekül van. Aztán elájult. Azt már nem vártam meg, előbb hazajöttem mert elég cudarul voltam. De még írunk holnap angolból, csütörtökön német felelés, és arra bemegyek, így vagy úgy, de bemegyek. Mindenesetre délután kialudtam magam, és annyira szépet álmodtam! Szinte fájt az ébredés. Pillangó akarok lenni! Vagy hópehely! Vagy sárkány, vagy egy tollvonás egy papíron, vagy betű egy könyvben, vagy csipke egy menyasszonyi ruhán, vagy pitypang, vagy egy csillag. Szóval fogalmam sincs. Pedig kellenének már ezek a célok, és ezen is egyre többet jár az agyam mostanság, meg sok máson is. Most még a messzemenő céljaim is a homályba vesznek. Mert egyszer akarok valamit, és szeretném azt csinálni, máskor meg rájövök, hogy annyira talán mégsem. Anyáéknak néha viccből mondom, hogy "életművész leszek!", de ez csak vicc. Vagyis egyelőre az. Ajj el kellene döntenem, hogy mit akarok csinálni, de ez olyan nehéz. Ha esetleg valakinek van valami ötlete, ami érdekes az nyugodtan megoszthatja velem, mert tanácstalan vagyok. Belepi az elmémet a köd, ahogy a cím is mondja. Inkább megyek is, és nem fárasztok itt mindenkit.
fotó from weheartit.com
