~Why can't the boys see the toys that the girls want the boys to be? And why can't the girls see the world that the boys want the girls to see?
Hallgattam az utca hangjait, ahogy beszűrődtek a nyitott ablakon. A Nap egy-egy sugara hosszú csíkokat mázolt a padlóra és a padokra, itt-ott megtört valami fényes felületen. Az utca zajai, zsongása, amire ilyen élesen még sose figyeltem betöltötték a fejem. Kiszorították onnan V. Károlyt, vagy a I. Ferencet, valamint a tanár hangját. Gépiesen írtam a vázlatot, de mégis messze, nagyon-nagyon messze jártam. Az ablakon túli hangok, a lágy szellő, a friss levegő valahogy olyan hatást gyakorolt rám, mint még soha. Még eddig soha nem éreztem ennyire erős kényszert, hogy kirohanjak a szabadba, hogy ne csak az ablakon keresztül halljam, érezzem a világ egy darabját hanem, hogy én is a része legyek. Aztán megtaláltam azt a darab papírt, vagyis nem is papírt, hanem a kis jelző cetliim egyikét, amire egy kis üzenet volt írva. Tisztára, mint a mesében. Még nem is volt időm különösebben megnézni, nem akartam ott nagyon feltűnően vizslatni, elemezni a kézírást. Annyit elárulhatok, hogy fiú kézírás, és elég tiszta az üzenete. De ennél konkrétabbat nem szeretnék mondani majd még egyszer.
És nem akarok naiv lenni lehet, hogy már régen ott van vagy, hogy valaki csak szórakozik. Mindenesetre megint méterekkel a föld fölé kerültem, és végül, ahogy kiszabadultam a szabadba, azt éreztem, hogy repülni tudnék. Érezni a napot az arcodon, ahogy a szél belekap a hajadba, ahogy a bárányfelhők úsznak az égen, ahogy a levegő zsong az élettől. Persze a zsongás a város, az autók hangja volt, de én ezt is szeretem. A léptek zaját, a motor hangját, a beszélgetéseket, a hangot, mikor egy ismeretlen, aki elmegy mellett és felkacag. És persze közben nem voltam egyedül, és beszéltek hozzám, de megint hatalmába kerített az érzés, hogy nem számít, ami megköt, ami szabályok közé zár, mert én csak mosolyogni akarok, és élvezni azt, ami most van. De egy beszélgetés, egy nem teljesen őszinte kapcsolat, egy lappangó titok, az gúzsba köti az embert, meg kell válogatnia a szavakat, a hangsúlyt, a mimikát. Szóval, amint a beszélgetés felszínes síkra terelődött, én már ott se voltam lelkileg. Mert messze jártam, és nem érdekelt, ki van mellettem, mert ahol voltam ott sokkal, jobb volt, mint ebben a valóságban.
Egy világban, ami majdnem olyan, mint ez, csak ott a titkos üzenet attól jött, akitől szeretném, és tényleg nemes egyszerűséggel igaz volt. Néha azt érzem, hogy az ilyen szépséges tavaszi napok ölik meg a realizmusomat, és készítik elő a talajt a pesszimizmusnak, és a csalódottságnak. Mert ha akarom, ha nem, az a baj, hogy nem lehet mindig repülni. Pedig én szeretném...
fotók from weheartit.com-ról szokás szerint(:
fotók from weheartit.com-ról szokás szerint(:
