Szerintem a legcélravezetőbb - trükkös egy szó ez! - az lesz, ha a filmet és a könyvet egy bejegyzésben mutatom be és elnézést, ha ömlengésnek fog hatni, de na nekem nagyon tetszett, mind a kettő...
Először is pár apróbb információ a könyvről:
Emily Giffin - Szerelem kölcsönbe
Rachel tehetséges, fiatal ügyvédnő, New York egyik legjobb jogi cégénél dolgozik. Karrierje sikeres, de szerelmi élete nem alakul valami rózsásan: közeledik a harmadik X-hez, de még mindig szingli. Korábbi nagy szerelme, Dex éppen arra készül, hogy elvegye a legjobb barátnőjét, Darcyt. Rachel megbízható barát, sosem ártott másoknak, így esze ágában sincs keresztbe tenni a házasulandó párnak, azonban amikor harmincadik születésnapján egy kicsit többet iszik a kelleténél, bevallja Dexnek, mit érez iránta. Döbbenten állapítják meg, hogy a férfi is szereti őt. Közeledik az esküvő napja, és Rachel egyre erősebben érzi, választania kell, el kell döntenie, hogy a lelkiismeretére hallgat, vagy inkább a szívére. Megérti, hogy a jó és a rossz között sok esetben nincs világos határvonal, és az embernek időnként mindent kockára kell tennie azért, hogy önmaga lehessen.
Kiadó: IPC Könyvek Kft.
Oldalszám: 472
Kiadás éve: 2011
És a saját véleményem:
Sok minden tetszett a könyvben. A tény, hogy elsőnek a filmet láttam vegyes érzéseket keltett bennem, mert féltem attól, hogy a filmet, amit nagyon imádok, majd rosszabb színben tünteti fel a könyv, esetleg mondhatni ki is szeretek majd belőle, mert a könyv fényévekkel jobb. És igen, nem tagadom volt, ami a könyvben jobban tetszett és azon gondolkoztam, hogy "úristen ez milyen jó jelent, miért maradt ki a filmből?", de ettől függetlenül most sem szeretem kevésbé a filmet. De akkor most már tényleg a könyvről!
Nálam leginkább abban lehet mérni, hogy mennyire tetszik egy könyv, hogy mennyire vetkőzöm le a könyv-olvasási-szokásaimat. Ott van például, hogy ha átlagos könyvet olvasok, akkor az kis esti olvasmány, esténként előveszem, olvasok kicsit, aztán irány az ágy - ez itt nem így volt. A könyvvel a kezemben közlekedtem a lakásban, feküdtem, ültem, álltam, járkáltam, már nem tudtam, hogy jó, fájt a szeme, de nem tettem le! Két éjszakás és egy napot töltöttem az olvasással, volt jelent, amit többször is elolvastam, mert annyira tetszett.
Akkor a következő szokásom, hogy mindig fejezet előtt állok le. Nem szeretem a fejezet közepén betenni a könyvjelzőt és onnan folytatni. Itt viszont, mikor már majd' leragadtak a szemeim nem sok egyéb választásom volt, már a fejem is belefájdult, de az agyam biztatott, hogy "még! olvas még!", aztán valamikor fél négy felé hagytam abba, egy fejezet közepén, de akkor is többször felkapcsoltam még a villanyt, hogy "áh, még folytatom" de már minden porcikám tiltakozott, de kíváncsi voltam. Akkor a következő az, hogy mikor olvasok egy jelenetet és netán unom, akkor előrébb lapozok, hogy ugyan mikor bukkannak már fel a kedvenc szereplőim egy jó jelentben, akkor azt gyorsan elolvasom, majd visszatérek oda, ahol tartottam. Na ilyet itt nem csináltam! Csak olvastam szépen, sorban, magával ragadott, tetszett. Minden szereplő más érzést hozott ki belőlem, de unalmat egyik sem váltott ki, így erre nem volt szükség. Akkor ott van még az is, hogy szeretem elolvasni az utolsó pár mondatot, amiből nem derül ki minden, csak egy kicsit. Ezt se tettem meg, bár ettől eltekinthetünk, hiszen a film által tudtam, hogy mi lesz a végkifejlet. Tehát ha az olvasási szokásaim levetkőzése alapján mérjük a könyvet, akkor nyugodtan állíthatjuk, körülbelül ez az első könyv, ami ilyen hatással volt rám.
Az írónő Rachel szemszögéből írja le a történetet, egyes szám első személyben - igazából nem mindig szeretem az ilyen könyveket, mert nehezen azonosulok a karakterekkel, de itt most 101%-ig sikerült! Kellemes stílusban van megírva a könyv szinte olvastatja magát, nekem nagyon tetszett, ahogy az írónő sok mindent leírt, de nem esett át a ló túloldalára, éppen elég volt a részlet, tetszett, hogy Rachel minden egyes gondolatát megismertük, és az addigi életének a történetét is igen részletesen.
Az alap történet ugye elég bonyolult, mert beleszeretni a gyermekkori legjobb barátnőd vőlegényébe sose lehet egyszerű. Tetszett, ahogy Dex és Rachel szerelme kibontakozik, ahogy Rachel tudja, hogy rossz dolgot tesz, de az érzelmei, a Dex iránt érzett szerelme mégis erősebb. A Darcyval való baráti kapcsolatáról is igen sokat megtudtunk, tudtuk, hogy mindig Darcy győz, és talán nem is mindig direkt, de kihasználja Rachelt, legyőzi, sokszor nem is szánt szándékkal, de megbántja, és részben ez is vezet ahhoz, hogy Rachel bűntudata csökken. Ezen a bonyolult alaptörténeten kívül ott vannak még a kisebb sztorik a gimiből, a fősuliról a későbbi évekből, amiket Rachel idéz fel magában egy-egy jelent során. Tetszett ez a módszer, mert különösebben konkrét leírás nélkül is igen pontosan meghatározták a jellemeket.
Amit kicsit hiányoltam, hogy kevés volt a személyleírás. Belülről jól megismertük őket, de kívülről nem. Mondhatni abszolút nem, bár belegondolva, hogy én előbb láttam a filmet, így előttem végig a színészek jelentek meg, ahogy olvastam, szóval ez így nem volt zavaró, de azért feltűnt, hogy ez hiányzik.
Minden összefoglalva, nekem nagyon-nagyon tetszett a könyv, tudtam azonosulni Rachellel és bármennyire is könnyed és habos-babos-szirupos a sztori mégis a kedvencemmé vált. Hatalmas kedvencemmé. Szerintem a közeljövőben még jó párszor el fogom olvasni!
Na és akkor most a filmről:
Információk:
Szerelem kölcsönbe
(Something Borrowed)
színes, amerikai romantikus vígjáték, 112 perc, 2011
rendező: Luke Greenfield
író: Emily Giffin
forgatókönyvíró: Jennie Snyder
szereplő(k): Kate Hudson (Darcy)
Ginnifer Goodwin (Rachel)
John Krasinski (Ethan)
Colin Egglesfield (Dex)
Steve Howey (Marcus)
Ashley Williams (Claire)
Ide nem másolom be még egyszer, hogy mi az alap történet, mert a könyvnél odafent már ott van és, mivel egy történetről beszélünk nem érzem szükségét.
Vicces belegondolni, hogy a filmet akkor néztem meg, mikor elkezdtem jobban utánaolvasni a Once Upon a Time főszereplőit alakító színészek filmjeinek, és így körülbelül Ginnifer Goodwin miatt néztem meg. Vagyis Ő volt az alap ok, hogy megnéztem, aztán annyira megszerettem a filmet, hogy megnéztem újra és újra és tényleg nagy kedvencemmé nőtte ki magát, és ezért kértem a könyvet karácsonyra - kínszenvedés volt a tény, hogy a kezembe vehettem, aztán le kellett vinnem a mamának, hogy eldugja és nem láttam karácsonyig! - és azonnal el is kezdtem olvasni.
Na de a filmről:
Szerintem elsőre is azért szerettem bele ennyire, mert nagyon tudtam azonosulni Rachellel. Azzal, hogy kis naiv és nem hiszi el, hogy pont Ő kell egy olyan pasinak, aztán mégis rájön, hogy szereti és, hogy szeretik egymást. Nem egyszerű helyzet! Vannak jó részek, ahol lehet nevetni és az egész tele van olyan aranyos, bizsergető romantikával, ami nagyon magával ragadott. Szeretem Kate Hudsont, és a tény, hogy Ő volt Darcy, aki a könyv alapján kifejezetten utálható szereplő nem nagyon zavart. Tetszett, ahogy Darcyt alakítja, de nem utáltam. Rachel karakterét persze imádtam, nem mondom el miért, és ott volt még Ethan, akit legalább annyira bírtam, mint Rachelt. Azért mert racionális, kiáll a barátjáért, átlátja a dolgot, de nem kavar bele, és totál szimpatikus szereplő. Akkor ott van még Dex, akiről néha nem tudtam mit gondoljak. A könyvben némileg szimpatikusabb volt, az látszott, hogy szereti Rachelt, de mégis határozatlan volt és sokszor balfék, de valahogy az ő karaktere is olyan valós volt, mert nem egy ilyen határozatlan balfék pasit láttam még. A mellékszereplők is jól voltak megcsinálva Clairet és Marcust nagyon bírtam, jópofák voltak.
Igazából szerintem ez üdítő kis film. Romantikus, helyenként vicces. Sok kedvenc jelenetem volt, például, mikor Rachel és Dex a július 4.-i hétvégén fenn romantikáznak a tetőn, az kifejezetten tetszett, bár a leginkább kedvenc a parton lévő tollasozás, azon annyit nevettem! Tehát nekem nagyon tetszett, és még ha olvassa is valaki a könyvet, szerintem akkor sem feltétlenül veszít az értékéből.
És akkor a végére egy kis összehasonlítás még:
Ami leginkább különbözött a film és a könyv között, azok a karakterek.
Ott van például a könyvben Ethan és Hillary. Ethan a Londonban élő, gyermekkori jó barátja Rachelnek, akivel telefonon beszélnek; Hillary a munkatárs, aki mindennap ott van. A filmben ezt összegyúrták egybe, csak Ethan van, aki Londonba költözik, de Ő képviseli a könyvbeli Ethant és Hillaryt is. Szerintem mondjuk összességében jól megoldották, ez tetszett.
Akkor a következő Marcus. Marcust sokkal kellemesebb jelenségnek írja le az írónő, mint ahogy a filmben megjelenik. Nem az a baj, hogy más, mert mind a kettő szerethető, csak furcsa. Marcus a filmben nagyobb szoknyavadász meg odavan magáért, de jó fej, olyan gyermeklelkű; a könyvben meg azért csajozik, de kevésbé humoros, kevésbé nyomulós.
És a harmadik Claire. Claire a könyvben talán a számomra leginkább unszimpatikus szereplő, ahogy teper Darcynál meg kitúrná Rachelt, a filmben totál jópofa, Ethannel még egy külön kis történetszáluk is van, ami nekem nagyon tetszett.
Voltak jelenetek a könyvben, amire azt mondom, hogy ezt még bele lehetett volna tenni és voltak jelenetek a filmben, ami "hű, nahát, de jó, hogy benne volt!". Tehát, ahol nem követték a filmet, szerintem ott se rontották el a dolgokat, ami szerintem nagyon jó.
Az utolsó különbség pedig az, hogy a filmben jóval kevesebbet ismerhetünk meg Rachel múltjából, az elején van egy kis rész erről, de annyi. Persze ezt be lehet tudni annak, hogy azért nem lehet 3 órás filmeket gyártani, a közepén elvágni és két részt csinálni meg hát furcsa lett volna. És igazából enélkül is élvezhető maga a film.
Összességében tehát, én mind a kettőt imádom, leginkább szerintem Rachel karaktere miatt; olvastam sok rossz véleményt is, hogy nem nagy szám sem a könyv, sem a film, de nekem tetszett! Lehet, hogy most ezt a korszakomat élem é majd kinövöm, de lehet, hogy nem. ki tudja. Mondjuk az tény, hogy most totálisan oda meg vissza vagyok érte!
És még egy előzetes:
A könyv adatai, meg a rövid ismertető a libri.hu-ról van a film adatai pedig port.hu-ról, a képek weheartit.com-ról, az előzetes pedig youtube.com-ról.
