Imádom a havat.
Reggel kicsit elszomorított a gondolat, hogy ez a kevés hó, ami esik, majd maximum sárrá lesz a nap előrehaladtával, de nem. A mai nap konkrétan semmi érdekes nem történt, számomra valahogy mindig érdekesebb volt a kinti hóesés, mint bármelyik óra. Törin például előfordult, hogy annyira elvesztettem a fonalat, hogy mire újra meglett, már másik anyagnál jártunk. Mondjuk lényegében olyan hangulatom volt ma, hogy úgyis csak mosolyogva bólogattam volna bármire, amit mondanak, miközben megpróbálom nem kiosztani az illetőt, így a 'nézzük csendben a hóesést' dolog eléggé bejött nekem. Úgy imádom ilyenkor, mikor a nagy pelyhek kavarognak a szélben, néha be-befújt egyet a szél az ablakon. Szinte minden szünetben az ablaknál ácsingóztam és az üveghez nyomtam az arcom, vagy élveztem a hideget, ami az esetben nyitott ablakon áramlott be. Hazafelé meg főleg élvezetes volt, imádtam a hó ropogását a talpam alatt, ahogy kavarogtak előttem a gyönyörű fehér pelyhek, ahogy a szél hangja betöltötte a csendet. Kicsit olyan volt, mintha nem is a városban lettem volna. Csendes volt. Nyugodt. Tiszta. Szeretem a telet. A nyárban sose találtam ennyi szép dolgot, mint a télben. A tél sokkal különlegesebb, sokkal gyönyörűbb. Egyszerűen gyönyörű.
Ezt reggel hallgattam. Mindig szerettem ezt a számot, alapvetően sok kellemes emlékem is kötődik Ákos számaihoz, de ez inkább az a fajta, ami mindig elgondolkodtat. Számomra talán az egyik leginkább gondolkodásra sarkalló szám, mindig mást ragadok ki belőle, amin tudom forgatni a kis tekervényeimet odabenn. Egyszerűen imádom. Különleges, hangulatos és van igazi mondanivalója. Sosem lehet megunni. Vagy legalábbis nekem nem sikerült.
