Kitty Ray - A szerelem kertje

Tényleg kismilliószor akartam már erről a könyvről írni, hiszen általános iskolás korom óta hatalmas kedvencem, rengetegszer olvastam már.
Sosem tudtam igazán megunni, pedig előre tudom, hogy melyik szereplő mit fog mondani, gondolni vagy tenni. Talán ennek a könyvnek a szereplőit ismerem a legjobban - már ha van ilyen -, már rengetegszer belemerültem a történetbe, együtt sírtam velük. Azt nem mondhatnám, hogy mindig találok benne valami ujjat, mert ennyi olvasás után ez nem igaz, de ez tény, hogy a régit sosem unom meg. Sajnos a könyvet sehol nem találtam, nekünk is egy Reader's Digestes válogatott regényes könyv formájában van meg.

Az írónő Kitty Ray, akinek ez a harmadik regénye. 1992-ben kezdett írni, előtte divattervezést tanult, de nem dolgozott ebben a szakmában. A regényről az írónő a következőt mondta: 
"Anyám elmesélte, hogy egy hatvanas férfi egyszer bevallotta neki, hogy akit Ő a nővérének hisz, voltaképpen az anyja. Mivel törvénytelen gyereknek született, a botrányt elkerülendő, a nagyanyja nevelte fel. Engem a történet azért ragadott meg, mert jól mutatja, mi mindent el nem követtek elődeink, hogy a törvénytelenség bélyegét elkerüljék. Ma már senki sem tulajdonít jelentőséget annak, hogy házasságban vagy házasságon kívül születik-e a gyermek." 
Az írónő két fiával és férfjével Suffolkban él, háza ablakai saját mezőre nyílnak, ami tele van vadvirágokkal. 
"Sajátos hangulata van ennek a rétnek, szerettem volna valamit visszaadni belőle A szerelem kertje írásakor. A regény együtt született az évszakokkal, azokról a növényekről is írtam, melyeket odakint láttam." - mondta az írónő. 

De akkor először a fülszöveg, utána pedig jön majd az én véleményem: 

Az egyedülálló Ellis Jones gyermeket vár, élete teljes mértékben kizökken a megszokott kerékvágásból. Úgy dönt, nem terheli fiatal kedvesét, Joe-t az apasággal járó kötöttségekkel, ezért elhagyja városi lakását, és Suffolkba, a nagyanyja testvérétől, Nelltől örökölt vidéki házba vonul vissza. Ott akad rá Nell naplójára, amelynek lapjai egy titkos szerelem történetét rejtik. Ezt olvasva Ellis megtalálja a kulcsot saját életéhez is. 

Őszintén szólva nem sok dolgot találtam az interneten a könyvről, így most a bejegyzés leginkább a saját érzéseimről, gondolataimról fog szólni. 

Sosem tudtam igazán megfogalmazni, vagy konkrét okot felmutatni, hogy miért tetszik igazán ez a könyv. Akik olvasták, amolyan egy délutánra jó kategóriába rakták, de nekem mégsem csak ennyit jelentett. Emlékszem, körülbelül akkor olvastam először, mikor rákaptam, hogy kedvtelésből olvassak regényeket, de csak a kötelezőket. Elsőre magával sodort a történet, és őszintén szerintem azóta sem jutottam ki, mert viszonylag gyakran elolvasom újra. Hogy mi az, ami tetszik benne? Egyszerű válasz lenne, hogy minden, de mégis megpróbálom kifejteni. 

A történet lényegében a múlt árnyairól szól egy súlyos családi titokról, amiről senki nem beszél és még csak rágondolni is bűn, valamit egy igaz szerelemről, ami olyan időben és olyan körülmények született, mikor nem lett volna szabad és egy másikról, ami nem kevésbé komplikált. Ellisnek, aki gyermeket vár véletlenül kerül a kezébe Nell nagynénje napló, ami felkelti az érdeklődését családja történetével kapcsolatban, de bármerre kérdezősködik csak falakba ütközik. Végül gyermeke és önmaga kedvéért elhatározza, hogy kideríti bármi is történt anno. Így ismerjük meg Nell, Laurence és Violett történetét. Nem szeretném a történetet pontosan leírni, mindenesetre a két szálon futó cselekmény egyik szála sem egyszerű. 

Maga a történet teljes mértékben valóságos, el tudod képzelni, hogy bármelyik ténylegesen megtörtént. Az egész hangulata amolyan keserédes és megható. Az írónő nem viszi túlzásba a leírásokat, de olyan képet fest elénk, hogy könnyen el tudjuk képzelni az embereket, a helyszíneket. Szól hibákról, szerelemről, veszteségről, gyászról, reményről, határozottságról, szeretetről, arról, hogy a tetteinkért felelősek vagyunk, de a szívünknek nem lehet parancsolni. És akkor, hogy mi is tetszett a könyvben? A kis búvóhely, mely mind a két nőnek a saját kis eldugott világát jelenti, a karakterek, akik teljes mértékben szerethetőek, a két szálon futó cselekmény, ami ugyan megríkat, de a végén mégis amolyan kellemes bizsergéssel tölt el a mellkasodban, a romantikus leírások, ahogy bemutatja két ember szerelmét és még rengeteg dolgot fel tudnék hozni, mert tényleg minden imádom ebben a könyvben az utolsó betűig. 

Nem tudom még hányszor fogom újraolvasni, vagy megunom-e egyáltalán valaha. Nem hiszem. Csodálatos történet. 

A fülszöveg és az írónőről való információk a Reader's Digest könyvből valók, képeket pedig mivel nem találtam így weheartit.com-ról válogattam hangulatban idevágó képeket.  


Leave A Comment

cimkék

"barátság" (5) A (4) A világról... (7) about the world and other things... (1) Adony (2) agymenés (4) ajándékok (2) ajánló (14) ajj (4) álmok (7) angol (2) angol blog (1) anyád (4) apróság (34) B (23) bakancs lista (1) baleset (1) barátok(: (79) barátság (4) beautys (1) BÉCS (2) béke (2) best (1) beszámoló (8) betegség (9) biológia (3) blog (39) boldogság (11) buszozás (6) bycicle (1) changes (2) csakúgy (5) család (35) csalódás (7) csend (1) cserediák (1) darvak (2) depresszió (7) diéta (4) disney (4) dolgozat (1) düh (3) E (1) edzés (7) egyéb (2) egyéb TVs (8) egyedül (5) egyetem (5) ehh (5) éjszaka (2) ékszer (1) elég (60) élet (3) életjel (2) életmód (2) elmélkedés (8) emberség (4) emlékezni (8) english (6) érettségi (6) értekezés (29) érzések (10) everything (1) exam (1) EZAZ (2) fáj (19) fantasztikus (6) fáradtság (4) feelin' (3) félelem (6) film (8) fősuli (5) fotók (64) frizura (1) fuck (16) funny (2) furcsa (1) gép (1) gif (11) gossip.girl (4) grr (2) gyerekes (4) gyermekszív (4) hajfestés (3) hajtogatás (1) halál (1) happy^^ (17) harc (3) hazug barát (14) hazugságok (3) help (2) helyzetjelentés (8) hétvége (4) hibák (3) (3) hülyeségxD (3) ideg (2) idézetek (39) időjárás..o.o (4) igeen (4) imádom (2) international (1) írásról... (11) ironia (13) jövő (15) karácsony (5) kavalkád (7) kávé (3) kedvenc (2) kép (11) képek (13) keringó (2) keserédes (1) kiborulás (1) kitartás (1) klasszik (4) könnyek (5) könyv.film (15) körömlakk (4) közérdekű (3) külföldi (5) különleges helyek (2) különös (1) kultúra:D (1) L (17) lélek (11) life (6) love (1) magány (3) magyar zene (24) matek (2) megkönnyebbülés (2) merengés (2) mese (5) mesék (1) Milly♥ (1) minden (54) mindennapok (258) momentum (8) mottó (1) msn beszélgetés (1) múlt (3) művelődés (1) nagydumás.kisccsajok (1) nagydumás.kiscsajok (1) német (4) nemtudom (1) Not crazy (16) novella (14) nowdays (1) olvasás (9) once upon a time (8) optimizmus (2) őrület (2) összegzés (2) összeomlás (3) pályázat (1) PandP:D (4) pánik (1) pár gondolat (10) pár szó (2) parfüm (1) party (2) pathetic (1) pia (1) PL (1) pszicho (1) R (2) reggelt (3) régi.barátság (1) remény (5) rövidke (1) ruhák (1) S (3) saját (2) SD (2) semmiség (2) séta (4) shopping (4) showder klub (1) sorozatok (53) St.Trinian's (5) star wars (1) stressz (1) suli (94) sunglasses (1) sunshine (1) supernatural (3) szabadság (2) szalagavató (5) szánalom (1) szenny (3) szerelem (20) szerelem kölcsönbe (1) szerencsétlen.. (4) szeretnyelv (1) szerzemény(: (6) sznobizmus_ehh (2) szobám (2) szocializálódás (1) szokásos (1) szülinap (2) szünet(: (4) szünetel (1) szürkeség (2) tablet (5) tanulás (2) társaság (2) tavasz (5) TD (9) tea (1) tél (3) telefon (1) tervek (6) tetoválás (3) the end (1) továbblépni (2) továbbtanulás (2) trailer (1) truth (60) tumblr.com (1) újév (4) unalom (2) ünnepek (21) üresség (4) utálom (5) vágyak (3) valami új (2) válás (1) valóság (3) változás (7) varázslat (1) város (1) VB (2) vers.szöveg (4) vers(?) (5) veszekedés (1) veszély (1) vicces (2) video (1) vihar (1) világom (3) vizsga (13) vizsgaidőszak (1) wakeup (1) weheartit (56) weheartit.com (9) wishlist (1) world (1) zaj (2) zakkant (1) zaklatottság (8) zene♫ ♪ (158)
Powered by Blogger.