Először a filmről szeretnék írni, szóval itt van néhány alapvető információ port.hu-ról. Tehát a filmet tegnap láttam először, bár a könyvet már jó pár hete elolvastam és érett bennem a gondolat, hogy meg kellene néznem a filmet is, de nehezen szántam rá magam. Többnyire azért, mert viszonylag kevés film és könyv párosítást láttam úgy, hogy valamelyikbe ne csalódtam volna és tekintve, hogy a könyvtől oda meg vissza voltam nem akartam, hogy ez legyen. Nem tudtam, hogy mire számíthatok, de végül tegnap délután, hogy adta a filmet a Viasat3 leültem, hogy megnézzem és el kell mondjam, hogy nem csalódtam.
Nem írnám le a történetet, nem szeretnék spoleirozni, aki ezt olvassa úgyis elolvasta az ismertetőt port.hu-n, aki meg látta már az tudja. Sokkal inkább szeretnék az érzésekről beszélni, amiket a film keltett bennem. Őszintén megmondom, hogy mikor a könyvet olvastam nem volt meg ugyanez a hangulat a könyvnek teljesen más hangulata volt, bennem akkor egy képlékeny világ formálódott meg, széteső, halovány körvonalakkal. Nem így képzeltem el, nem ez a kor, amiben én élek, de a film hangulata, az autók, a ruhák, a világfelfogás, a környezet annyira magával ragadott és annyira tetszett, hogy arra nincsenek szavak. Amit a könyv nem tudott visszaadni, mert nem így képzeltem el, azt megkaptam tegnap a filmtől. A színészek szerintem fantasztikusan játszottak, Rachel McAdamset eddig is ismertem, de eddig egyik filmjében sem ragadott meg, mint ebben. Nagyon tetszett a játéka, annyira jól visszaadta azokat az érzéseket, amiket a könyv alatt éreztem, annyira tökéletes volt Allie karakterére. Noahval kapcsolatban nem mindig volt ugyanez az érzésem, ott kicsit talán eltért a két karakter, de mind a filmbeli, mind a könyveli karakter szimpatikus volt. A későbbi énjüknél viszont inkább Allienél láttam eltérést, a könyv alapján a betegség miatt kicsit több őrületet vártam, de így is jó volt. Tetszett a film, nagyon tetszett. Megindított a történet, jól átadta a szereplők játéka azokat az érzéseket, amiket a könyv keltett bennem. Ugyan sírtam rajta, de nem mondanám, hogy a történet lényegében szomorú. Különleges szerelemről beszélünk, nem mindennapi, de ahogy a film is mutatja, hiába találod meg a szerelmed, attól maga az élet még tele van buktatókkal, kihívásokkal. Számomra a film, a könyv, szóval maga a történet azt mutatta meg, hogy sose könnyű és soha nem is lesz az, de ha van melletted valaki, az sokat jelent. Az jelent mindent.
A könyvről is hasonló véleményem van, mint a filmről. A könyvről bővebben itt találtok infókat. Nagyon tetszett az író stílusa, kellemes, könnyű olvasmány, de körülbelül a könyv harmadik harmadát végig sírtam, nem nagyon tudtam már, hogyan törülgessem a könnyeim, hogy lássak. Annyira jól megragadta az igaz szerelmük lényegét, szépen leírta majd, ahogy jött a felejtés, és az Alzheimer lassan elragadta Alliet az hihetetlenül szívszorító volt. Nagyon megkedveltem Allie vidám és Noah komoly és kitartó jellemét. A szívembe lopták magukat a kitartó, erős és örök szerelmükről szóló történetükkel. Ami nagyon tetszett, hogy jelen van a történetben a csoda - az emlékezés csodája - és a zord valóság - a felejtés, a veszteség - és ez olyan kellemesen olvad egybe, annyira szépen és mesteri módon keveredik, hogy az egyszerűen magával ragadó. Tény, hogy azt az igazi korabeli hangulatvilágot csak a filmtől kaptam meg, de ezt nem rónám negatívumként a könyvre. Igaz, hogy nem annyira a külsőségek leírásával foglalkozik, sokkal inkább az érzelmekkel, de szerintem azért az olvasón is múlik, hogy miként képzeli el a történetet. Nicholas Sparks ebben a történetben annyira szerethető karaktereket alkotott és egy annyira csodálatos történetet szőtt, hogy engem teljesen magával ragadott. Szívszorító, de egyben boldog is, különleges és annyira, de annyira szép. Jó dolog hinni abban, hogy talán tényleg van ilyen szerelem.
Viszont amit én még kiemelnék, hogy a könyv és a film remekül kiegészíti egymást. Én elsőnek a könyvet olvastam és mint mondtam nem igazán volt meg nekem a kor hangulata, amit a film igencsak meghozott. A szereplők úgy elevenedtek meg, hogy nem volt illúzió romboló, mondván én nem így képzeltem. Nem kellett csalódnom a filmben. Viszont az is tény, hogy a filmben a végén elég kevés a magyarázat. Utalnak ugyan Allie betegségére, de nem igazán magyarázza meg, nem mutat meg annyit a közös életükről még nagy vonalakban sem, mint a könyv. Tehát szerintem a kettő remekül kiegészíti egymást. Végül örülök, hogy megnéztem a filmet, nekem hatalmas nagy élmény volt, csak úgy, ahogy a könyv is. Különleges, szívszorító történet és csak ajánlani tudom mindenkinek.
Néhány idézet:
"Azért fáj most annyira a búcsúzás, mert lelkünk összeér. Talán eddig is így volt, és így lesz a jövőben is. Lehet, hogy ezelőtt már ezer életünk volt, és mindegyikben találkoztunk. És lehet, hogy mindegyikben ugyanaz volt az oka szétválásunknak. Ez azt jelenti, hogy a mostani búcsú búcsú az elmúlt tízezer évtől, és talán a jövő előjátéka."
"Drága Allie! Tegnap éjjel nem tudtam aludni, mert tudom, hogy mindennek vége köztünk. Már nem vagyok szomorú, mert tudom, hogy ez igazi szerelem volt. És ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben, boldogan fogok rád mosolyogni és majd eszembe jut, hogyan hevertünk a fák alatt, miközben megtanultunk szeretni. Az igazi szerelem felemel és mindig többre sarkall, lángra lobbantja szívünket és békét teremt az elménkben. Te ezt tetted velem, és remélem, én is ezt tettem veled."
"Az idő, sajnos, nincs segítségünkre, hogy soha le ne térjünk a helyes útról. Az út mindig egyenes, de (...) felhalmozódott kövek és kavicsok nehezítik a járást."
"Az a baj, hogy nincs múlt és jövő, mint ahogy eddig áltattam magam. A valóság mindig jelenvaló, egyetlen pillanat a valóság, örökké tartó, egyetlen pillanat. Ez nem rövid és hosszú, a pillanat, ami van - ez az egyetlen módja a létezésnek, és ebből a bűvös körből, a pillanat börtönéből nincs, nincs menekvés."
"Te és én nem vagyunk egyformák. Más világban élünk, mégis te tanítottad meg nekem, mi az igaz szerelem. Te mutattad meg, mit jelent törődni valakivel, és ettől én jobb ember lettem. Szeretném, ha ezt tudnád. Nincs bennem keserűség a történtek miatt. Ugyanakkor biztos vagyok abban, hogy ami köztünk volt, igazi volt, és örülök, hogy legalább egy kis időre együtt lehettünk. (...) Talán egy pillanatra te is ezt érzed majd, visszamosolyogsz, és gyönyörűséggel őrzöd meg közös emlékeinket."
"Olyan életet éltünk le együtt, amiről a legtöbb ember nem is álmodhat, és mégis, most, hogy rád nézek, megijeszt a tudat, hogy hamarosan mindennek vége. Mindketten tudjuk, milyenek a kilátásaim, és hogy ez kettőnk szempontjából mit jelent. Látom a könnyeket a szemedben, és jobban féltelek, mint te engem, mégpedig attól a fájdalomtól, amin tudom, hogy keresztül kell menned."
"Egyetlen fuldokló sem tudja, melyik csepp
Az, amelyiktől ő hal meg."
"A bánat és szomorúság pillanataiban majd ölellek, ringatlak, átveszem, magamra veszem fájdalmad. Ha sírsz, én is sírok, ha fáj valamid, nekem is fájni fog. Együtt majd megpróbáljuk visszatartani a könnyáradatot, a kétségbeesést, és így együtt járjuk végig az élet rögös útját."
"Tudom, hogy nincs bennem semmi különös. Az átlagemberek átlagéletét élem. Nem alkottam semmi emlékezetest, nevem hamarosan homályba vész, de tiszta szívből, igaz szerelemmel szerettem valakit, és ez nekem teljesen elég."
"Nem akartam én beléd szeretni, feltételezem, hogy te sem határoztad el előre. De amikor találkoztunk, világos volt, hogy egyikünk sem ura annak, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy sok mindenben különböztünk, és ezzel valami rendkívüli, gyönyörű dolog vette kezdetét. Velem egyetlenegyszer történt ilyesmi, ezért van az, hogy minden együtt töltött perc oly mélyen az emlékezetembe vésődött. Soha nem felejtem el egyetlen percét sem."
Az idézetek citatum.hu-ról valók a képek pedig weheartit.com-ról.
