Az a baj az olvasással, hogy leülök, elkezdek olvasni, teljesen beleélem magam a 1950-es évek Angliájába, még a szememet is kibőgöm a könyvön, vagy majd' elolvadok mert olyan romantikus, aztán háromkor arra eszmélek, hogy mennyire elrohant az idő, pedig leültem kicsit pihenni ebéd után.
És ugyanezt tettem délelőtt is, de van még hátra jó pár oldal a könyvből. De ha annyira szeretem! És rengetegszer olvastam már és sírtam végig és olyan naiv kislányosan mindig boldogság önti el pici szívemet mikor befejezem. Egyébként Kitty Ray A szerelem kertje c. könyvéről beszélek. Írok majd róla ajánlót is, ami legalább annyira elfogult lesz, mint a Szerelem kölcsönbe c. könyvről írt kis ajánlóm, mert ezt a történetet is legalább annyira szeretem. Szerintem ez első komolyabb regényeim közül az egyik legelső volt, amit olvastam és talán azok közül is az első, amik megríkattak. Mindenesetre imádom, legalább évente párszor újraolvasom. Igazából szeretek olvasni, mert olyankor el tudok felejteni mindent és mindenkit és csak a történetre koncentrálni. Érezni a könyv lapjainak illatát, falni a betűket, elrepülni egy másik világba, vagy egy régebbi korban, megismerni a szereplőket, megtudni azok legféltettebb titkait. Szurkolni valakinek a boldogságáért, vagy azért, hogy az igazság kiderüljön, hogy a szerelmesek együtt lehessenek, hogy a zaklatott lélek békére leljen, hogy mindenki megtalálja a saját happy endjét. Szeretem a könyveket, a világot, amit megteremtenek. Hogy használom a fantáziám, hogy a betűk megelevenednek előttem és kirajzolnak egy képet. Aki csak egy filmet néz, annak nem kell gondolkodnia, csak nézi. Szeretem a filmeket is, de a könyvek azok, amik igazán egy másik világba tudnak röpíteni és jobbá teszik az életünket. Gyermekkorunkban megtanuljuk a könyvekből, hogy létezik happy end, hogy eljön a herceg és, hogy milyen kalandok várnak ránk. A későbbi könyvekből ismereteket nyerünk, megtanuljuk használni a fantáziánk és még a legkilátástalanabb helyzetekben is megőrzik bennünk a reményt. Sajnálom azt, aki nem olvas, mert sok mindent veszít. Talán leülök délután és elvesztem az időérzékem és hopp este van, mégis sokkal többet ér az, amit a könyvtől kapok, mint az elszaladt idő.
